nlc.hu
Aktuális
Tüntetés a státusztörvény ellen

Néma ülősztrájkkal indítottak reggel a tanárok a Belügyminisztérium előtt, délután folytatódik a tanársztrájk

Előre nem bejelentett ülősztrájkkal tiltakoztak ma reggel a pedagógusok, a tüntetés 16 órától kezdődik.

Előre be nem jelentett néma ülősztrájk volt ma reggel 7:30-tól a Belügyminisztérium előtt. Diákok, pedagógusok, szülők, civilek, országgyűlési képviselők is ültek a bejáratnál – írja  NOÁR mozgalom Facebool oldalán. A státusztörvény elleni tüntetés délután 16 órától folytatódik.

„Az elejétől kezdve velünk voltak a rendőrök is, nagyjából 20 perccel a demonstráció kezdetét követően két rendőr bejelentette, hogy mindenkit igazoltatni fognak. Megkérdezést követően elmondták, hogy mivel az esemény nem volt előre bejelentve, ezért a későbbiekben fogják meghatározni, hogy jogellenes volt-e. Ha igen, akkor a lejegyzetelt résztvevők is felelősségre vonhatóak” – írják.

Ülősztrájk.

Ülősztrájk (Fotó: NOÁR Facebook oldala)

A mai hivatalos Le a bosszútörvénnyel nevű tüntetést többek között az ADOM Diákmozgalom, PDSZ – Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szervezi.

Korábban összegyűjtöttük, mi történik, ha elfogadják a státusztörvényt:

  • 2 hónapról 6 hónapra változik a felmondási idő, ami lényegében röghöz kötést jelent, mert ilyen hosszan egyetlen munkahelyen sem várnak egy új munkaerőre.
  • A napi munkaidő napi 8 óráról akár 12-re is növelhető, a heti munkaidő pedig 40 óráról 48 órára nő, ami gyakorlatilag egy plusz munkanapnak felel meg.
  • Akárcsak a katonákat, úgy a pedagógusokat is át lehetne vezényelni a jelenlegi munkahelyükről olyan iskolákba, ahol épp tanárhiány van.
  • Elrendelhetik a vasárnapi munkavégzést.
  • Sztrájk esetén az osztályok összevonhatóvá válnak, sőt a tanulókat ideiglenesen akár másik iskolába is átvezényelhetik, ami csökkenti a sztrájk hatékonyságát.
  • A pedagógusokat a laptopjuk és telefonjuk átvizsgálásával is ellenőrizhetik.
  • A státusztörvény elveszi a pedagógusok szólásszabadságát, még munkaidőn kívül sem nyilatkozhatnak semmit a közoktatás állapotáról.
  • Ha a sztrájkok miatt kiesnek munkanapok, a tanév is meghosszabbítható a pótlásukhoz, méghozzá akár egészen július 15-ig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top