Több tucat csótányt láttak a diákok hétfőn a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium épületében, többek között a tantermekben, a folyosón és a mosdókban is – írja egy szülő jelzése alapján a Blikk.
A szülő szerint az igazgató közölte, hogy az iskolában mindig is probléma volt a csótányokkal, de két héttel ezelőtt történt rovarirtás, és a rovarok a szer hatására másztak elő a zugaikból.
Krekus Zsolt igazgatóhelyettes a lapnak azt mondta: az iskolában az előírásoknak megfelelően negyedévente van kártevőirtás, a legutóbbi nemrég volt. Hozzátette, hogy egy hatalmas, belvárosi ingatlanról van szó, lehetséges, itt-ott csótány bukkan fel az épületben.
Korábban egy másik fővárosi iskolában láttak csótányokat: egy szülő szerint a diákoknak 18 foknál hidegebb termekben, csótányok között kell tanulniuk a budapesti Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnáziumban.