A Szentendrén megtámadott anyuka nyilatkozata

Néhány nappal ezelőtt egy biciklis egy gyerekeivel sétáló édesanyára támadt Szentendrén. A férfi, akiről azóta kiderült, szociológus, aki több mint 25 éve foglalkozik társadalom-kutatással, ököllel támadt az anyukára, és dulakodás közben a nő több sérülést is szenvedett.

Képünk csak illusztráció. (Fotó: Profimedia)

Az eset nagy port kavart, és az édesanya úgy döntött, tisztázza a félreértéseket egy nyilatkozatban, amit a Blikk szerkesztőségébe jutatott el, ők pedig a kérésére azt változtatás nélkül közölték. 

„Próbáltam elkerülni a médiában való szereplés bármilyen módját, de azt hiszem odáig fajult ez a dolog, hogy kénytelen vagyok megszólalni, hacsak írásban is. Előre leszögezném ez az első és utolsó nyilatkozatom az ügy kapcsán és szeretnék megkérni mindenkit ezt tartsa is tiszteletben, mert semmi másra nem vágyunk jelen pillanatban csak egy kis megnyugvásra.

Sok pontatlanság kering a történtekkel kapcsolatban, nem mennék részletesen bele, mert nem érzem, hogy nekem bárkinek is magyarázkodnom kéne. Nem szóltam be senkinek, nem kiabáltam senkivel, egyszerűen élveztük a jó időt végre és sétáltunk hazafelé az oviból.

Nem egyszer, többször ütött meg, a hajamat tépte a copfomnál fogva, rúgott a földön. Nem hagyta abba, akkor állt le amikor leszedte rólam a segítő szándékú apuka. Utána menekülni próbált, nem tudtam még akkor sem az ordító, síró gyerekeimet magamhoz ölelni, mert minden erőmet összeszedve kellett a helyszínen tartanom.

Elküldhetném a videókat a médiának, hogyan próbálja meg kitörni az ujjaimat vagy kicsavarni a kezem, miközben még a 112-t is próbálom tárcsázni. Telerakhatnám a netet az ütések, rúgások nyomaival amik a mai napig is jól láthatóak a testem több pontján, de nem teszem, mert nem gyógyítja meg azt a rengeteg testi és lelki sérülést, amit okozott nem csak nekem az egész családomnak. Nem oldja fel azt a dühöt, amit a férjem érez azóta a nap óta, hogy nem döngölhette a földbe ezt az «embert», de rá az örökkévalóságig büszke leszek, hogy azt a mérhetetlen indulatot vissza tudta fogni a kérésemre. Ilyen egy FÉRFI. Nem oldja fel azt az óriási traumát, amit a gyerekeim átéltek.

Az én lelkiismeretem tiszta, én nyugodtan jöttem ki a rendőrségről, hogy nem kellett hazudnom, én tiszta szívvel és büszkén nézek minden nap azóta is a gyerekeim és a férjem szemébe, nem kell lesütnöm a szemem, ha ismerőssel találkozom és reggel mikor felkelek tükörbe tudok nézni és nem akarom szembeköpni magam a történtek miatt. Azoknak az embereknek meg, akik azt hiszik ez egy hadjárat, semmi közöm ennek az egész média cirkusznak az elindításához, pont hogy nyugalmat szerettünk volna és azóta minden napunk erről szól.

Nem kívánom senkinek, hogy a gyereke éjjelente bepisiljen a félelemtől, nem kívánom senkinek, hogy arra kelljen éjjel ébredni, hogy a másik gyereknek olyan fulladásos rohama van éjjel, hogy a halálfélelem látszik a szemében és nem kívánom senkinek azt sem, hogy amikor reggel felöltözik és meglátja a 4 éves fia a pólója színét, az legyen az első mondata, hogy «anya a bácsinak is ilyen volt, tudod aki bántott». És azt sem, hogy terápiára kelljen hordani a gyerekeket is csak remelvén, hogy nem egy örök életre szóló trauma marad. Nem kívánom senkinek az éjjeli rémálmokat és azt az érzést sem, ami előjön amikor elmegy a közelemben egy középkorú férfi.

Köszönöm minden embernek, aki bármilyen formában próbált segíteni és köszönöm azóta is azt a rengeteg szeretetet és támogatást, amit kapunk, ez nagy segítség ebben a helyzetben. Hiszem, hogy mindenki megkapja a büntetését, ha nem az igazságszolgáltatástól az élettől biztosan.”