nlc.hu
Aktuális

Tömeges felmondás egy budaörsi alapítványi iskolában

A tanári kar csaknem fele felmondott egy budaörsi alapítványi iskolában, aggódnak a szülők

Az igazgató azt ígérte, pótolják a felmondott pedagógusokat.
budaörsi iskola,

A tanári kar csaknem fele felmondott egy budaörsi alapítványi iskolában: az intézményben tanító 14 pedagógus közül hatan. Ők május 14-én dolgoznak utoljára. A történtekről több érintett szülő panaszkodott az RTL Híradónak. “Helyettesítéssel oldják meg az utolsó egy hónapot. Azt gondolom, hogy helyettesítéssel egy hónapot megoldani úgy, hogy szakmai oktatást kapjanak a gyerekeink, lehetetlen” – mondta egyikük.

Az alapítványi iskolának 3 tagintézménye van, a budaörsibe csaknem 60 diák jár, a szüleik legalább 150 ezer forintos tandíjat fizetnek havonta. A szülők szerint a tanárok rendszeresen cserélődtek az iskolában az utóbbi években. “A gyerekeink isszák meg a levét ezeknek a váltásoknak. Rengeteg felháborodott szülő hagyta már itt az iskolát” – nyilatkozta egy anyuka.

Az egyik – felmondását beadó – pedagógus kamerán kívül elmondta, az iskolaigazgató ultimátumot adott a tanároknak: vagy határozott idejű, egy éves szerződést írnak alá, vagy el kell hagyniuk az iskolát. Az RTL Híradó információi szerint a felmondó tanárok úgy látták, “az iskolában mérgező munkahelyi légkör alakult ki”, ezért nem akartak maradni. Az utolsó cseppet a pohárban pedig az jelentette, hogy az igazgató elküldte a budaörsi iskola vezetőjét. Ezután állt fel a tanári kar csaknem fele.

Az igazgató azt közölte, hogy az intézményvezetőnek feladatköri mulasztásai, illetve az iskolaellenes magatartása miatt kellett távoznia. Azt ígérte, pótolják a felmondott tanárokat. “Mindenhol jelentős a fluktuáció, és nagyon sok pedagógus jelentkező van, akikből a legjobbakat kívánjuk kiválasztani” – nyilatkozta a tanárok távozásával kapcsolatban.

Kiemelt fotó forrás: RTL Híradó – videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top