nlc.hu
Aktuális
A kocsiban hagyták, ezért életveszélyes állapotba került a gyermekük

Életveszélyes állapotba került a gyermek, akit az éppen home office-ban dolgozó szülei a kocsiban felejtettek

Vádalt emeltek a szülők ellen, akik annyira belefeledkeztek a munkába, hogy gyermeküket a kocsiban felejtették. Az eset majdnem tragédiába torkollott, hiszen a gyermek életveszélyes állapotba került.

A kocsiban felejtették kisbabájukat a home office-ban dolgozó szülők. Nem kellett sok ahhoz, hogy az eset tragédiával végződjön, ugyanis a gyermek életveszélyes állapotba került. A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség a szülők ellen életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt emelt vádat, hiszen több órára a kocsiban hagyták gyermeküket – derült ki az ügyészség közleményéből

Egy kocsiban alvó kislány

Egy kocsiban alvó kislány
(Fotó: Getty Images)

A házaspár öt gyermeket nevel, akik közül a legfiatalabb, mindössze 17 hónapos gyermekük került életveszély közeli állapotba. Az eset napjának reggelén az anyuka éppen táncórára vitte egyik gyermekét. Az órának 10 órakor lett vége, ezért megkérte férjét, hogy menjen el a lányukért és vigye magával a család legkisebb tagját is, hogy a kocsiban könnyebben elaludjon. Időközben kiderült, hogy a lányukat szívességből a család egyik ismerőse már hazavitte, ezért az apuka megfordult és hazafelé vette az utat. Mikor hazaért, észrevette, hogy gyermeke elaludt a kocsiban. Nem szerette volna felkelteni, ezért résnyire lehúzott ablakkal lent hagyta a kocsiban. A szülők vélhetően annyira belemerültek a munkájukba, hogy megfeledkeztek az éppen kocsiban alvó gyermekükről. Az anyuka ez idő alatt azt feltételezte, hogy férje ismét az udvarra parkolt be, ahol a többi kint játszó gyerek észreveszi majd, ha felsír a kicsi és szólnak a szüleiknek. 

A házaspár már későn kapott észbe, ugyanis 13 óra 20 perckor mentek le az autóhoz, amikor a gyermekük már életveszélyes állapotba került. A 29 fokos melegben hőgutát kapott és eszméletlen volt. Az életét csak az orvosok gyors segítségnyújtása és szakszerű ellátása mentette meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top