nlc.hu
Aktuális
Mégsem lehet bepanaszolni a szivárványcsaládokat

Mégsem lehet bepanaszolni a szivárványcsaládokat elfogadták Novák Katalin vétóját

Novák Katalin szerint a szivárványcsaládról szóló rész a törvényben a közösségek egymás iránti bizalmatlanságát növeli.

Jóváhagyta a parlament Novák Katalin vétóját, a panasztörvényből kikerült az a rész, amivel megkönnyítették volna a bepanaszolását azoknak, akik kétségbe vonják „a házasság és család alkotmányjogilag elismert szerepét”. Kedd délelőtt az Országgyűlés enélkül fogadta el újra a törvényt 147 igen és 6 nem szavazattal – számolt be róla a Telex.

Április 11-én már elfogadta az országgyűlés a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvényt, mely a korrupciógyanús esetek bejelentése mellett arra is bátorította az embereket, hogy jelentsék az állami és önkormányzati szerveknek, akik kétségbe vonják a házasság és család alkotmányjogilag elismert szerepét és a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelem és gondoskodás, valamint születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát.

Utóbbi rész miatt a köztársasági elnök ezt a törvényt nem írta alá, hanem megfontolásra visszaküldte a parlamentnek. Indoklása az volt, hogy 

a törvény eszközei „vitathatók, mivel a közösség tagjai közötti bizalmatlanság növelését szolgálhatják”.

A törvényt a K-Monitor, a TASZ és a Transparency International Magyarország így is kritizálta: a civil szervezetek szerint ezután sem kapják meg a korrupciót bejelentők az őket megillető védelmet, miközben bejelentésükkel akár az egzisztenciájukat is kockáztatják a közjó érdekében. A Transparency szerint például azok a bejelentők sem számíthatnak védelemre, akik bűncselekményt valósítanak meg – például a munkahelyeikről szivárogtatnak ki adatokat vagy iratokat – azért, hogy információkat szerezzen meg a bejelentéshez – fogalmaz a portál.

Novák Katalin

Novák Katalin köztársasági elnök (Fotó: Facebook/Novák Katalin)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top