nlc.hu
Aktuális
Szexuális zaklatás a bencéseknél

30 éves szexuális zaklatásra derült fény a bencéseknél

Az elkövetőt elbocsátották a rendből, több áldozata volt. A cselekmények büntethetősége elévült.

Súlyos gyermekbántalmazási ügyről számol be a Szemlélek oldala. Az 1990-es évek közepén a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban fiatalkorú sérelmére az egyik szerzetestanár zaklatást, sorozatos érzelmi, hatalmi és szexuális abúzust követett el.

A bencések tájékoztatása szerint az eset azután derült ki, hogy 2018 májusában Hortobágyi T. Cirill, a Magyar Bencés Kongregáció prézes apátja több bejelentést is kapott az ügyben. Vizsgálat indult, melybe a Vatikánt is bevonták.

templom

A Loyolai Szent Ignác Bencés templom a belvárosi Széchenyi téren. A kéttornyos kora barokk katolikus templomot a jezsuiták építtették Baccio del Bianco tervei alapján 1634–1641 között. Később nagyszabású átalakításokon esett át és 1802-től az oktató rend, a bencések tulajdonában van a templom, valamint a vele egybeépült egykori kolostorépület, amelyben a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium működik (Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

A vizsgálóbizottság által meghallgatott vallomások arról tanúskodtak, hogy az akkor még állandó bentlakásos rendszerben működő fiúgimnáziumban több fiatalkorú sérelmére elkövetett szexuális zaklatások bűncselekményei valósultak meg. A meghallgatott személyek minden esetben egy bántalmazót neveztek meg. Az áldozatok mellett a tanúk meghallgatása is hihető módon támasztotta alá a bejelentések tartalmát – írja a közlemény.

Elévülés miatt az eset nem büntethető, de az elkövetőt elbocsátották a rendből és az egyházi szolgálatból is. A győri bencés közösség tagjai bocsánatot kérnek a sértettektől és minden érintett személytől, akinek fájdalmat okoztak. Az áldozatokat lehetőségeink szerint igyekszünk támogatni, segíteni. A sértetteknek civil (büntetőjogi) jogsegélyt nyújtottunk, továbbá pszichológiai tanácsadást és terápiát kínáltunk fel” – írják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top