nlc.hu
Aktuális
Jocó bácsi új munkája a felmondás után

Jocó bácsi elárulta, mihez kezd a felmondása után – az ország legismertebb pedagógusa a státusztörvény miatt hagyta ott a tanári pályát

A történelemtanár nehéz szívvel hozta meg a döntést.

Mint arról beszámoltunk, 10 év után elhagyja a tanári pályát és teljesen új életet kezd Balatoni József, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Jocó bácsi. A közel 100 ezer követővel bíró pedagógusnál – elmondása szerint – az utolsó csepp a státusztörvény volt, a tervezet elolvasása közben pánikrohamot kapott.

Jocó bácsi,

Jocó bácsi osztálya jövőre fog érettségizni. Nekik mondta el először, hogy felmondott – Forrás: RTL / RTL Híradó – videó

Jocó bácsi az RTL Híradónak elárulta, mihez kezd most, hogy felmondott. Azt mondja, bár a szakmája változik, vállalati tréningeket fog tartani, de továbbra is megmarad „megmondó embernek”. Továbbra is a szabad oktatásért fog dolgozni.

„Attól, hogy éppen fizikailag nem tanítok az iskolában, a misszióm nem változik meg. A hivatástudat nem fog eltűnni, én örökre pedagógus maradok és nagyon bízom benne, hogy egyszer majd vissza is térhetek” – nyilatkozta az ország legismertebb tanára.

Mint azt megírtuk, a parlament július 4-én szavazta meg a hivatalosan A pedagógusok új életpályájáról címet viselő státusztörvényt, melyet többen bosszútörvénynek neveznek a pedagógusi hivatás kivéreztetése, ellehetetlenítése miatt. Az elfogadott státusztörvény értelmében a tanárok közalkalmazotti jogviszonya megszűnik, a tanév július 15-éig meghosszabbítható, a tanároknak heti 24 órát kell tanítaniuk (eddig 22–26 órában határozták meg a keretet), a munkáltatónak minden évben kötelessége meghatározott szabályok szerint értékelni a pedagógusok teljesítményét, a havi illetményüket pedig ennek figyelembevételével kell meghatározni a törvényben rögzített bérsávok alapján, illetve átvezényelhetők lesznek a pedagógusok más intézményekbe.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top