nlc.hu
Aktuális
Détár Enikő kapcsolata

Nem lesz esküvő: Détár Enikőék ezért nem állnak oltár elé

A színésznő közel 10 éve van együtt a párjával.

Détár Enikő állítása szerint a kapcsolatuk elején nem jósolt maguknak túl sok időt Péterrel. Ám a sors rácáfolt erre, a pár pedig a mai napig szerelemben és boldogságban éli a mindennapjait. Bár a színésznő időnként aggódik a jövő miatt, párja igyekszik mindent megtenni, hogy Enikő minél hamarabb elfelejtse a rossz gondolatokat.

„Sokat adtunk egymásnak. Úgy érzem és remélem, hogy képesek vagyunk együtt változni, fejlődni. Mégis nap mint nap aggódóm a kapcsolatunk miatt és a szakmám miatt is. Nehezen mondok nemet egy-egy fellépésre, ezért már kilenc éve nem voltunk nyaralni” – árulta el a hot! magazinnak a díva, melyre Péter azonnal reagált. 

Détár Enikő és Kiss Péter

Détár Enikő és Kiss Péter (Fotó: Schumy Csaba)

„Enci többet aggódik a kettőnkön, mint én. Jól érezzük magunkat, működik. Az együttlétünk a közös döntésünk eredménye, nem a kényszer szülte, hiszen nincs közös cégünk, ingatlanunk vagy gyerekünk” – mondta Péter. Felmerül a kérdés, hogy a pár ennyi év után mikor áll az oltár elé. A színésznő konkrét választ adott.

„Szerelmi házasságom volt, és mindent megadott, amit egy házasság adhat: van két egészséges és okos gyermekem. Az már egyszer megvolt. Nekem ez így jó, ahogy most vagyunk Péterrel. Azt mondtam neki, hogy el tudnám képzelni egy buddhista pap áldását és egy bulit, de az se fontos. Nem tökéletes a kapcsolatunk, de ebben mi jól vagyunk” – vallotta be Enci.

„Élő példa vagyunk, hogy ötven után is újra lehet tölteni a mátrixot! Azt mondják, hogy amíg több áldás vagytok egymás életében, mint teher, érdemes együtt lenni” – fűzte hozzá Péter, aki azt is tiszteli a párjában, hogy milyen jó édesanya.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top