nlc.hu
Aktuális
Vihar után

„A vihar elvonult, de a szívem megtépázva maradt utána” – sokkolta az embereket a hétvégi vihar

Szombatra virradó éjjel félelmetes vihar tombolt, amiről sokan úgy írnak, még életükben nem láttak ilyet. Nálunk két fa dőlt ki, és újabb kettő vár kivágásra. A klímaváltozás miatt egyre több ehhez hasonló, pusztító ítéletidőre számíthatunk.

Péntek este emlékezetes, sokak által még sosem látott vihar tombolt: először Hajdú-Bihart tépázta meg a viharos időjárás, majd Fejér és Tolna vármegyében is felhőszakadással érkezett meg az ítéletidő. Szombat hajnalban Budapesten és környékén, valamint Nógrádban okozott jelentős károkat a vihar, délután a leglátványosabb pusztítást Hódmezővásárhelyen végezte, ahol a szél hatalmas fákat döntött ki és háztetőket bontott, a leszakadó faágak villanykábeleket szakítottak le, és autókra is ráestek. A vasútvillamos közlekedése is leállt sok helyen az országban.

Csak Budapestről több mint 4100 bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez, a fővárosi hivatásos és önkéntes tűzoltók folyamatosan dolgoztak a viharkárok elhárításán. A fővárosban több mint 2300 bejelentett helyszínre vonultak ki a tűzoltók, 895 esetben volt szükség beavatkozásra. Pest vármegyében 394 beavatkozásra volt szükség, 

az egyik helyszín, ahová a tűzoltók kivonultak, a miénk volt.

Dolgoznak a tűzoltók a vihar után (A szerző fotója)

Dolgoznak a tűzoltók a vihar után (A szerző fotója)

Háromévenkénti apokalipszis

A 90-es évekből egy olyan viharra emlékszem, amely alatt rendesen halálfélelmünk volt, az ominózus, katasztrófába fulladt augusztus 20-i vihar alatt Szegeden voltam, ott csak egy kis esőt kaptunk. Az elmúlt időszakban viszont háromévente van részem apokaliptikus viharokban. 2017-ben, az észak-olaszországi Jesolo kempingjében éltem meg egy, a hétvégihez hasonló katasztrófahelyzetet. Éppen a mosdóban tartózkodtam, amikor pánikolva rohantak be az emberek a vihar elől, ami a betonfalak között nem tűnt akkorának, ám amikor elcsendesedett, és kiléptem az ajtón, szörnyű látvány fogadott: gyökerestül kifordult, egészséges fenyőfák dőltek rá az útra, a bungalókra, sátrakra, kocsikra, kézigránát nagyságú, hatalmas éretlen tobozok szóródtak szerteszét, betörve a kocsik üvegeit. A parton a parti mentő bódéja ripityára törve, a homokban vérnyomok és a mentő srác igazolványa. A bejáratnál németek követeltek kártérítést, amit nem tudom, megkaptak-e, de tény, hogy a katasztrófavédelem azonnal megkezdte a kármentesítést. A mi táborhelyünknek csodával határos módon semmi baja nem esett.

2020: Biciklivel tartottunk Vácról Göd felé, amikor felénk érkezett a szupercella. Az volt a szerencsénk, hogy be tudtunk menekülni Sződligeten egy vendéglőbe, amelynek ablakából néztük végig a szörnyű vihar elvonulását. A part menti hatalmas fák sorra dőltek ki egymás után, a vezetékek leszakadtak, vaksötétben, az erdőn keresztül, kidőlt fák vájta árkokon keresztül tudtunk csak eljutni Gödig, mivel a bicikliút járhatatlanná vált. Biztos voltam benne, hogy az öreg nyárfa a faházunkra dőlt, de csak egy nagyobb gally himbálódzott a vezetéken. A szomszéd fűzfája viszont átdőlt a kertünkbe, de hála istennek, semmilyen kárt nem okozott. Máig emlékszem a lányra, aki egész testében reszketett, miután a bicikliúton csapott le rá a vihar.

2023: Nem úsztuk meg. 

Szombatra virradó éjszaka villámcsapás rázta meg a nyaralónkat, amitől a ház mellett lévő fűzfa gyakorlatilag felrobbant.

Hatalmas ága átszakította a tetőt, a párom fia arra ébredt, hogy ráömlik a víz. A fa magával döntött egy fenyőfát, de szerencsés módon a ház mellett feküdt fel a földre. A kémény lerepült, a 30 kilós betonpereme rázuhant a tetőre, érthetetlen, hogy nem szakadt be tőle a ház. A létező összes résen át ömlött be a víz. Másnap, a hívásom után extrasebességgel kiérkező tűzoltók a fa nagyját felfűrészelték, felmásztak a tetőre, ledobálták a téglákat, kihúzták a tetőbe fúródott ágat. Másnap az áramszolgáltató is azonnal kijött, és visszahozták az áramot, mert az egyik fa a vezetéket is megsértette. Hihetetlenül profik voltak mind, mérhetetlenül hálás vagyok nekik, és bár minden a lehető legszerencsésebben alakult, egyelőre félelmet és fájdalmat érzek a történtekért, és azért, hogy az öreg, korhadásnak induló, de még élő nyárfánktól is meg kell válnunk, hacsak nem akarunk még egy ilyen borzalmat átélni.

Megnézem
Összes kép (5)

„Házunkat folyóparti ingatlanként kellett meghirdetnem…”

A viharról sorra jöttek a hírek, beszámolók, élmények, de nemcsak a személyi károkról. A 444 értesülése szerint például az ország egyik legjelentősebb közgyűjteményét kezelő Magyar Nemzeti Galéria épülete az elmúlt napok jelentős esőiben komolyan beázott, a falakon folyó víz műtárgyakat is elérhetett, többek között a Gulácsy-életműkiállítást.

Persze mindenkinek a saját kincsei a legfontosabbak. Sok kommentelő osztotta meg a különféle időjárás-előrejelző portálok posztjai alatt, hogy mit élt át az éjjeli órákban. A legtöbben aludni sem bírtak a csapkodó villámok, a dörgéstől remegő ablakok, a falból csöpögő víz miatt, sokan írták, hogy életükben nem éltek át ekkora vihart. Volt, akinek évtizedek munkája veszett el azzal, hogy teljesen beázott az otthona:

„Ilyen vihar még nem volt felénk, eddig mindig velünk volt a Jóisten, mindig megúsztuk. Ez a ma éjszaka rémálom, 1-től nem alszom semmit, pedig hullafáradt vagyok, nem merek kimenni, nem tudom, mi fogad ott kint!”

„Pesten szétszedett mindent a vihar. Ilyet még nem láttam, ömlik a víz a tetőn keresztül, valószínű megtépte azt is. Teljes áramszünettel persze. Folyamatosan villámlik, dörög megállás nélkül, orkánerejű szél tombol.”

Víz borít egy utcát Budapesten

Víz borít egy utcát Budapesten, augusztus 5-re virradóan (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

„Nem csak körbeveszik Budapestet a viharok. Teljes erőből megostoroztak minket egész éjjel hatalmas égi háborúval. Szünet nélküli villámlással, égzengéssel és fülsiketítő csattogással. Az esőfüggöny átláthatatlanul sűrű volt. A tegnap éjjeli vihar és leömlő eső is hosszú és fáradhatatlan volt, de amit ma éjjel művelt…! Éjjel egy órától nem volt alvás!”

Budafokon tegnap 52.2 mm, ma 37.4 mm zúgott le. Házunkat folyóparti ingatlanként kellett meghirdetnem…”

„Olyan felhőszakadás volt nálunk az éjjel, hogy mikor reggel kimentem a nyári konyhán keresztül az udvarra, azt hittem, hogy a nyári konyhába ladik fog kelleni. Zárt ajtó és egy szúnyoghálós ajtón keresztül úszott az egész a kinti terasszal együtt. Nem győztem felszedni a vizet. Mióta itt lakunk, ilyen még nem volt. Áll a víz a kertben az udvaron. Lassan tényleg jöhet Noé a bárkájával.”

„Életemben ilyen vihart nem láttam még! Áram nincs, kidőlt fák… mindenki hordja a vizet a pincéből éjjel 2 óta…”

„Sose éltem át ehhez még csak hasonlót sem!”

Oszvald Marika csak vasárnap hajnalban szembesült a viharkárokkal, amikor hazaért a soproni előadásáról a gödöllői nyaralójába. Az ítéletidő majdnem mindent tönkretett nála: fák dőltek a medencére, mindenfelé letört ágak mutatták a viharos szél útját. „A hajnali félhomályban is láttam a pusztítást, de aludnom kellett néhány órát, hogy elkezdjem a kármentesítést. (…) Reggelre se lett jobb a látvány, mindenfelé letört ágak, a medencére dőlő, kitört akácfák. (…) Nagy a kár” – mesélte a Borsnak. Borbás Marcsi bokáig álló vízben jelentkezett be videóban az Őrségből. Kiöntött a Rába, emiatt víz alá került a környék, többeket is ki kellett telepíteni ideiglenesen az áradás miatt.  Papp Gergő autóbalesetet szenvedett a viharban, murvás úton haladt, amikor az autójuk az út szélére sodródott, majd onnan félig az árokba csúszott. Az esőtől felázott puha kőzetrétegbe tengelyig süllyedt a többtonnás dzsip, ahonnan még a négykerék-meghajtás ellenére, segítség nélkül sem tudtak kijönni. Végül autómentőt kellett hívniuk. Sasvári Sándor csömöri birtokát is kegyetlenül megtépázta a péntek éjszakai vihar. A színész istállója nagy károkat szenvedett, de a lovaknak szerencsére nem esett bajuk. „Sose éltem át ehhez még csak hasonlót sem! Bentről is félelmetes volt, de arra a képre nem lehetett felkészülni, ami kint fogadott. (…) Az évtizedek befektetett munkája pár óra alatt majdnem megsemmisült, mindenfelé kettéhasadt fák, a karámra rádőlt vastag ágak, hatalmas a kár” – panaszolta.

A klímaváltozás, tehát az emberi életmód a felelős

A legfélelmetesebb az, hogy ezen a nyáron nem ez az első tomboló és hatalmas károkat okozó vihar, de reméljük, az utolsó lesz ebben az évben. Június végén hatalmas vihar csapott le Ceglédre stroboszkópszerű villámlással, özönvízszerű felhőszakadással, viharos erejű, helyenként 100 km/h-t meghaladó széllökésekkel, ami fákat tépett ki, tetőket szakított le. A 2020-as vihar félmilliárdos károkat okozott, a káresetek 46 százalékát felhőszakadás, 33 százalékát vihar, 18 százalékát pedig villámlás okozta. Persze nemcsak nálunk vált ennyire szélsőségessé az időjárás: 2013-ban például szörnyű, halálos áldozatokkal is járó vihar tombolt Nagy-Britanniában.

Bár nem szeretjük hallani, mégis tény: a klímaváltozás extrém szélsebességű viharokkal jár, Budapest Ferihegyen a szombat reggelre virradó viharban például 129,6 km/h-ás széllökést regisztráltak.

Miközben a globális felmelegedés miatt az átlagos szélsebesség csökkenése a Föld mindkét féltekéjén megfigyelhető, ezzel párhuzamosan nő a szélsőséges szeles események valószínűsége.

Viharban kidőlt fa

Viharban kidőlt fa a XIX. kerületben, 2023. augusztus 5-re virradóan (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

A klímamodell-szimulációk és a mérési adatok alapján térségünkben a ciklontevékenységhez köthető viharok száma együtt emelkedik az üvegházhatású gázok koncentrációjának növekedésével – írja a Másfélfok.hu. Nagy hőmérsékleti kontraszt esetén ráadásul a viharok is reflektívabbak. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság éves jelentései szerint a viharkárok okozta vonulások, mentesítések száma országszerte emelkedő tendenciát mutat az utóbbi években. Egy-egy viharos napon gyakran kell műszaki mentést végezniük autókra, háztetőkre, utakra kidőlt fák, leszakadó elektromos vezetékek, megbontott tetőszerkezetek miatt.

A vihar elvonult, de a szívem megtépázva maradt utána. Nemcsak azért, mert szembesültem azzal, hogy pár pillanat is elég, hogy a megszokott kis életünket derékba törje egy ilyen kontrollálhatatlan erő, és csak a szerencsén múlik, hogy életben maradunk-e, hanem azért is, mert az, ami nekünk árnyat adott, az állatoknak otthont, veszélyessé vált.  Nemrég azt álmodtam, gyümölcsfákat ültetek a régi fák helyén, és ez felszabadító volt. Azt hiszem, tényleg igaz,  hogy valamikor egy nagy vihar kell ahhoz, hogy helye legyen az újnak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top