nlc.hu
Aktuális
Így él ma a romok alól kimentett szír baba

Szerető családban él a romok alól kimentett szír baba

Amikor Afraát kiemelték egy ház romjai alól Szíriában, köldökzsinórja még összekötötte édesanyjával, aki közvetlenül a szülés után meghalt. A februári földrengésből kimentett kisbaba fotója bejárta a világot, ma pedig szépen fejlődik új családja körében.

Biztos ti is emlékeztek a fekete hajú, szíriai újszülött kislány fotójára, akit a tragikus február 6-án történt földrengés után találtak meg, ami több mint 44 000 ember életét követelte. Azon a borzalmas napon 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét: a földmozgás olyan erővel csapott le, hogy még Cipruson és Libanon bizonyos pontjain is érezni lehetett. Az első földrengést magyar idő szerint 11 óra körül egy második is követte, ami 7,7-es magnitúdóval rázta meg a régiót, további károkat okozva. A két nagy rengést azóta is kisebb utórengések követték.

A család egyetlen túlélője

A babát 10 órával a földrengés kezdetét követően emelték ki a romok alól halott édesanyja mellől. Az újszülött akkor még a köldökzsinóron keresztül kapcsolódott az édesanyjához, akinél a romok alatt indult be a szülés. Sajnos nem élte túl a sérüléseit, mire a mentők elérték őket, már halott volt.

A gyermek megmentéséről készült videó futótűzként terjedt a neten, és több ezren szerették volna örökbe fogadni, miután kiderült, hogy a szülei mellett a testvérei is meghaltak a katasztrófában. Végül a kislány a nagybácsijához került, aki így emlékezett vissza  a tragikus pillanatokra. 

Láttuk, hogy Abu Rudaina háza összedőlt

„A feleségem elkezdett kiabálni: »a  testvérem, a testvérem«” – mesélte a BBC-nek, majd így folytatta:

„A tető rájuk omlott. Valaki felhívott, és azt mondta, hogy találtak egy női holttestet. Amint megérkeztem, ásni kezdtem, aztán egy hangot hallottam. A kis Afraa volt az, aki még mindig az anyjához kapcsolódott a köldökzsinóron keresztül. Elhatároztuk, hogy megmentjük, tudtuk, hogy ő az egyetlen, aki a családjából megmaradt.”

Afraa új családja

A kis Afraa Khalil kezében a szíriai földrengés után (Fotó: Bekir Kasim/Anadolu Agency via Getty Images)

A babát kórházba szállították, ahol kezdetben az Aya nevet kapta, ami arabul csodát jelent. Azóta az örökbefogadó szülei Afraára nevezték át, jelenleg hat hónapos, és szépen fejlődik. Khalil és Hala a hét gyerekük mellett nevelik Jindayris nevű szíriai városban, közel a török határhoz.

„Annak ellenére, hogy még kicsi, Afraa mosolya az unokatestvérére, az elhunyt apjára és a húgára emlékeztet” – mondta Khalil.

Az elmúlt hat hónap nehéz volt Afraa családjának

„Közvetlenül a földrengés után mellkasi problémái voltak a törmelékből származó por miatt, de most már 100 százalékos az egészsége” – mondta Khalil a BBC-nek.

Amíg Afraa kórházban volt, világszerte több ezer ember ajánlotta fel, hogy örökbe fogadja, így Khalilnak és feleségének, Halának bizonyítania kellett, hogy valóban rokonok, mielőtt megengedték nekik, hogy gondoskodjanak róla. „Úgy éreztem, hogy nem akarják átadni nekünk Afraát” – emlékezett vissza Khalil.

Olyan nagy volt az érdeklődés Afraa iránt, hogy Khalil és családja aggódott, hogy miközben a DNS-eredményekre vártak, valaki megpróbálja elrabolni őt. A lehető legtöbb időt töltöttek a kórházban, és extra óvintézkedéseket tettek. „A polgári és a katonai rendőrség is segített nekünk megvédeni őt” – mesélte . 

Végül a DNS-eredmények megerősítették, hogy Hala vérrokon – Afraa apjának nővére –, és a kislányt kiengedték velük a kórházból.

Afraa új családja

Afraa Khali gyerekeivel (Fotó: Bekir Kasim/Anadolu Agency via Getty Images)

Khalil és Hala otthon úgy döntött, hogy az Afraa nevet adják neki az elhunyt édesanyja után. Khalil azt mesélte a BBC-nek, hogy úgy tekint Afraára, mint a saját gyerekeire, és azt tervezi, hogy később elmesélik majd nekik a családja történetét. Hala Afraa anyukájával egy időben volt terhes, és három nappal Afraa születése után ő is életet adott egy kislánynak. akit Ataának neveztek el egy másik nagynéni után, aki szintén meghalt a földrengésben.

A dzsindayrisi otthonuk azonban olyan súlyosan megsérült, hogy nem tudtak ott tovább élni. „Nagy repedések vannak rajta, és nem biztonságos – mondja Khalil. – Elvesztettem az otthonom és az autóm, olyan volt, mintha a nulláról indulnánk. Még azt sem engedhetem meg magamnak, hogy a gyerekeimet iskolába küldjem.”

Két hónapig egy sátorban éltek egy táborban, ahol az élet rendkívül nehéz volt a nagy meleg miatt, ráadásul két kisbabáról is kellett gondoskodniuk. Végül találtak egy házat, bár az ára miatt bizonytalan, hogy meddig tudják bérelni azt.

Többen felajánlották nekik, hogy költözzenek az Egyesült Arab Emírségekbe vagy az Egyesült Királyságba, de Khalil elutasította az ajánlatokat attól félve, hogy Afraát elveszik tőlük. 

(BBC, Guardian)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top