A Katona József Színház színészének, a háromgyermekes Nagy Ervinnek rosszul esett, hogy a szülei – főleg az édesapja – nem ismerte el a művészetét. Bár egy ideig tűrte a dolgot, egy idő után úgy megharagudott, hogy egy évtizedre eltiltotta az előadásaitól őket.
„A pályát, hogy én színész lettem, az apámnak úgy harminc évig kellett magyarázni, hogy az jó. A kocsmában már nem lapogatták, hanem ütögették a hátát, hogy ‘de hát benne van a legdrágább magyar filmben, Kossuth Lajost játssza, örüljél már’… Idő volt, amíg megszokta, hogy nem futballista leszek, így az álmát nem tudom továbbvinni. Az nekem sokáig fájt, kizártam őket. Annyira megsértődtem, mert nem hittek abban, hogy jó színész lehetek, hogy elzártam őket tíz évre, nem jöhettek megnézni, amit csináltam. … Akkor is hátba kellett üssem, amikor díszpolgár lettem Dunaújvárosban, hogy most már büszke vagy, b*szd meg? Az apámnál nem adtam fel, addig nyüstöltem, míg egyszer csak 79 éves korában eljött, hogy kimondta, »büszke vagyok, fiam«” – mesélte a színész, aki ma betekintést enged a mindennapjaiba Geszti Péternek.
Ha kíváncsi vagy arra, hogyan tölti egy napját Nagy Ervin, kövesd élőben az Adom a napom mai epizódját itt is, az nlc oldalán, ha pedig még többre vagy kíváncsi, nézd 20 órakor VIASAT3-on az Adom a napom esti talk show-t, ahol Geszti Péterrel beszélgetnek egy jót.