nlc.hu
Aktuális
Gajdos Tamás jövőbeni terveiről mesélt.

Elárulta Gajdos Tamás, miből él majd ezután, hogy kirúgták

Azonnali hatállyal küldte el az ATV Gajdos Tamást, aki nincs igazán kétségbe esve.

Az ATV hírműsoraiból hétfőn, azonnali hatállyal kirúgott Gajdos Tamás most elárulta, mihez kezd szabadidejével. Gajdos ellen hétvégén indított fegyelmi eljárást munkáltatója, miután a műsorvezető több alkalommal sem jelent meg időben a munkahelyén. Egy korábbi esetben

például Rónai Egonnak kellett beugrania helyette.

“Elég friss még a történet, alig több mint 24 órával a történtek után, ezernyi saját projekt ötlete merült már fel, de sok megkeresés is érkezett, illetve az ATV külső gyártású produkcióiban továbbra is rész veszek majd.

Gajdos Tamás, forrás: ATV

Gajdos Tamás, forrás: ATV

Ha egy kapu bezárul, kinyílik egy új, mindig keresni kell az új utakat. Nem hátrafelé nézek, hanem előre!” – idézi Gajdos Tamás szavait a Pénzcentrum. Gajdos most azzal tervez, hogy élő sporteseményeken, céges rendezvényeken és konferenciákon

továbbra is moderátorkodik majd,

de más munkáktól sem zárkózik el, például felfuttatja egészséges életmód témában utazó, húszezer követővel bíró közösségi oldalát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top