„Először is rendkívül megtisztelő számomra, hogy itt lehetek és részt vehetek a párbeszédben az egyik legalapvetőbb emberi jogi ügyről” – idézi az rtl.hu tudósításában Karsai Dánielt, a 46 éves ALS-ben szenvedő alkotmányjogászt, aki azért nyújtott be kérelmet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságára, hogy Magyarországon is hozzáférhetővé váljon az eutanázia a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőknek.
Karsai a folytatásban elismerte, miközben az ügye messzebbre mutathat, „sajnálatosan alapvetően a saját életemről szól: gyakorlatilag élet, és méltóságteljes halál kérdése”.
A magyar szabályozás diszkriminatív
Az alkotmányjogász jogi képviselője, Stánicz Péter emlékeztetett, Magyarországon akár 5 év börtönbüntetést is kiszabhatnak arra, aki – aktívan vagy passzívan – segít egy életvégi döntés végrehajtásában. És miközben Karsai szerint a magyar szabályozás erősen diszkriminatív, a nemzetközi jogfejlődés éppen ellentétes: öt ország már teljesen, több másik pedig részlegesen engedélyezte az eutanáziát – írja tudósításában az rtl.hu.
Karsai Dániel, akinél nagyjából egy éve diagnosztizálták az amiotrófiás laterálszklerózis nevű gyógyíthatatlan és halálos betegséget, a november 27-ére és 28-ára kitűzött tárgyaláson megosztotta a hallgatósággal egy közelmúltbeli álmát is:
Nem meglepő, hogy ebben a helyzetben volt egy álmom. Azt álmodtam, hogy a nyolcvanadik születésnapomat ünnepeljük. Minden családtagom és barátom eljött hozzám. Focimeccset néztünk és bort ittunk; beszélgettünk politikáról, fociról és az élet más dolgairól. A szívmelengető estét követően lefeküdtem. Álmomban békésen eltávoztam, mosollyal az arcomon. Aztán felkeltem és szembesültem a rideg valósággal. Csak 46 éves vagyok, és ALS-em van. Ez mozgásképtelenséggel, és másoktól való függéssel jár.
Komolyan veszik az ügyet
Karsai Dániel a nyilvános tárgyalást követően sajtótájékoztatót tartott, ahol arról beszélt, hogy a keddi, zárt körű meghallgatás négy és fél órán keresztül zajlott, a bíróság pedig alaposan körbejárta a kérdés. „Sok kérdést tettek fel a bírók, ez is azt mutatja, hogy komolyan veszik az ügyet” – mondta.
Az alkotmányjogász, aki a közelmúltban megrázó videóban is megmutatta, mennyit romlott az állapota a diagnózis óta, a sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy az ügyben legkorábban jövőre születhet döntés, hiszen a bíróság januárig még várja az újabb észrevételeiket különös tekintettel a harmadik félként beavatkozók által elmondottakra. Hozzátette, Európában az eutanáziáról már 20 éve folyik a vita, számos országban be is vezették; így Hollandiában is, ahol tényleg működik a jogintézmény és megoldja sok ember szenvedését.
A tárgyalást követően az Igazságügyi Minisztérium közleményt adott ki, melyben közölték, hogy itthon az eutanázia nem engedélyezett és azt nem is kívánják legalizálni.
Határozott az álláspontunk, és elfogadhatatlannak tartunk minden olyan döntést, törekvést, ami emberi élet kioltását lehetővé teszi más számára.