nlc.hu
Aktuális
Országos Meteorológiai Szolgálat szerint jövő héten akár 12 fok is lehet

Jövő héten akár 12 fok is lehet

Napos időre azért eleinte nem nagyon számíthatunk.

 Visszavonta a tartós ónos eső veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap délelőtt. Jelenleg az ország fölött elhelyezkedő csapadékzónából elsősorban a déli, délnyugati tájakon még lehet számítani kis mennyiségű ónos esőre, ugyanakkor ennek területi lefedettsége tovább csökken, és a legtöbb helyen fokozatosan esőbe vált a csapadék, illetve megszűnik, írja az MTI.

Az OMSZ szerint átmeneti szünet után újabb front érkezik, amelynek mentén hétfő hajnalban, reggel főként az északi tájakon – az Északi-középhegység nyugati felén, a Dunakanyarban, a Dunazug-hegységben, és esetleg főváros környékén – fordulhat elő gyenge ónos eső is. Az ország északi, északkeleti felén megkezdődött havazás vasárnap folyamán egyre inkább az Északi-középhegység térségére korlátozódik. A frissen lehulló hó vastagsága nagy területen elérheti a 3 centimétert, de kisebb körzetekben, illetve a hegyekben ennél több is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +9 fok között várható, az Északi-középhegységben lesz a leghidegebb.

Kedden nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő várható sok napsütéssel. Az északkeleti határvidéken ugyanakkor borult maradhat az ég, délnyugaton pedig az éjszaka képződött köd csak lassan, fokozatosan oszlik fel, így ezeken a tájakon kevesebb napsütés valószínű. Délutántól délnyugat felől fokozatosan mindenütt beborul. Reggelig az ország északkeleti felén előfordulhat néhol zápor, majd napközben átmenetileg csökken a csapadékhajlam.

Estétől viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik, egyre többfelé ered el az eső. Az ország északkeleti felén élénk, erős lökések kísérhetik a nyugati irányú szelet, délnyugaton gyenge marad a légmozgás. A minimum -4 és +4 fok között várható. A csúcsérték általában 7 és 12 fok között alakul, de északkeleten és a tartósan ködös délnyugati tájakon ettől pár fokkal alacsonyabbat is mérhetnek.

Derengő téli napsütésben sétál egy ember a szabadban

Fotó: Getty Images

Szerdán országszerte borult, párás idő várható ködfoltokkal. Sokfelé valószínű eső, zápor, a déli országrészben kiadós mennyiségű eső eshet. Az északkeleti határvidék közelében viszont vegyes halmazállapotú csapadék sem kizárt. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A minimum-hőmérséklet általában +2, +7 fok között alakul, de északon, északkeleten fagypont alatti értékeket is mérhetnek. Kora délutánra 2 és 9 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Északkeleten számíthatunk a hidegebb időre.

Csütörtökön a vastag, zárt frontfelhőzet lassan levonul, északnyugat felől elkezd szakadozni, csökkenni a felhőzet. Eleinte még többfelé várható eső, majd a nap második felére csökken a csapadékhajlam, már csak néhol fordulhat elő zápor. Sokfelé megélénkül, időnként megerősödik az északnyugati, északi szél. Reggel -2, +6 fok várható, a fagypont alatti értékekre a kevésbé felhős szélvédett nyugati és északkeleti tájakon számíthatunk. Kora délután általában 5, 9 fokot mérhetnek, az északkeleti országrészben ettől pár fokkal hidegebb lehet az idő.

Pénteken tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így általában gyengén felhős, napos idő várható. A középső országrészben ugyanakkor egy összeáramlási zóna mentén több maradhat a felhő. Csapadék nem valószínű, inkább csak a középső országrészben fordulhat elő kisebb eső, havazás. Sokfelé megerősödik az északi, északnyugati irányú szél. A minimum-hőmérséklet általában -2, +3 fok között várható, de a szélvédett, kevésbé felhős, fagyzugos helyeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Kora délután 1, 6 fok közé melegszik fel a levegő.

Szombaton általában gyengén vagy közepesen felhős, napos idő várható. Csapadék nem valószínű. Több helyen élénk, helyenként erős lökések kísérhetik az északnyugati, nyugati szelet. Reggelre általában -7, -1 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugokban ennél pár fokkal alacsonyabbat is mérhetnek. Kora délután 1, 8 fok valószínű.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top