nlc.hu
Aktuális
Lemond Ferenc pápa?

Kiderült, tervezi-e a lemondást Ferenc pápa

Mindent tisztázott az egyházfő.

Ferenc pápa az N+ mexikói televíziónak adott interjúban arról beszélt, hogy egészségügyi problémái ellenére sohasem gondolt lemondásra, Isten akaratára bízza távozását. Hangoztatta, szem előtt tartja elődje, XVI. Benedek döntését, de azt kéri az Úrtól, akkor mondhassa, hogy elég volt, akármelyik pillanatban is következzék be, amikor az Úr akarja.

Ferenc pápa

Ferenc pápa a hetenkénti általános kihallgatásán a vatikáni VI. Pál-csarnokban 2023. december 6-án – Fotó: MTI/EPA/ANSA/Fabio Frustaci

„XVI. Benedek nagy ember volt, alázatos ember, akinek, amikor szembesült saját korlátaival, bátorsága volt azt kimondani, hogy elég. Példaképnek tartom” – mondta Ferenc pápa. A 86 éves egyházfő hangsúlyozta, hogy amikor az ember öregszik, el kell kezdenie készülődni. Hozzátette, már utasításokat adott a temetésével kapcsolatban. Elődei többségével ellentétben azt akarja, hogy ne a Szent Péter-bazilikában, hanem a Santa Maria Maggiore-bazilikában helyezzék el a sírját. Az argentin pápát szoros kapcsolat fűzi a második legnagyobb római bazilikához, ahol eddig öt pápát (V. Piust, V. Sixtust, XIII. Kelement, V. Pált és IX. Kelement) temették el.

Azt is elárulta, hogy a pápai temetési szertartások egyszerűsítésén dolgozik: „Az én temetésem lesz az új ceremónia főpróbája.”

Ferenc pápa napok óta már sokkal jobban érzi magát, de elfárad, ha túl sokat beszél. Megjavult egészségi állapota mindenesetre lehetővé tette, hogy advent második vasárnapján már személyesen olvassa fel beszédét a Szent Péter térre nyíló ablakából. Az utóbbi hetekben az influenzás megbetegedése miatt ugyanis a munkatársaira hárult ez. 

Az egyházfő szűrővizsgálaton volt november végén a Vatikántól nem messzi Gemelli klinikán, ahol kizárták a tüdőgyulladás lehetőségét. Intravénás antibiotikumos kezelést kapott, miközben több tervezett programját is törölték.

(MTI-hírek alapján)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top