Nem kapják meg pénzüket a csaló olimpikon áldozatai

Sz.Cs. | 2023. December 29.
Almási Lenke jelenleg kétéves börtönbüntetését tölti, mivel több tucat emberből csalt ki pénzt, miközben azt hazudta, hogy súlyos beteg. Fiai az egykori sportoló otthonát árulják, azonban nem tervezik kifizetni az áldozatokat.

Ahogyan azt korábban mi is megírtuk, közel harminc éve szedi az áldozatait az egykori olimpikon, aki mint utóbb kiderült, nem más, mint Almási Lenke. Az egykori sportolónő több tucat embert vert át különböző történetekkel, amelynek nagy része arról szólt, hogy súlyos betegséggel küzd. 

Most azonban bárki megvásárolhatja azt a lakást, ahonnan Almási Lenke börtönbe vonult – írja a sportal.hu. A lap ugyanis megtudta, hogy az olimpikon fiai árulják a lakást, méghozzá 39,9 millió forintért. 

A portálnak az egyik károsult, Kovács Tamás is nyilatkozott, aki elmondta, miszerint abban reménykedett, hogy az eladásból talán kártalanítani tudják néhányukat, akiket megvezetett és becsapott a sportoló.

Tőlem összesen körülbelül 2,8 millió forintot csalt ki, de másoktól sokkal többet. Nagyjából tízen vagyunk, akik feljelentést tettek ellene a rendőrségen, de ennél jóval többen lehetnek, akiket átvert

– mondta. 

A károsult szerint a becsült 30-35 millió forintnyi anyagi kárt a ház eladásából lehetne fedezni, így fel is hívta az olimpikon fiait. Elmondásuk alapján édesanyjuknak semmi közük a lakáshoz, továbbá ez az ő örökségük. Közölték, hogy anyjuk ügyei nem tartoznak rájuk, és már nem is tartják vele a kapcsolatot. 

Kiemelt kép: Pexels

Exit mobile version