nlc.hu
Aktuális
Újabb béremelést jelentett be az Aldi

Újabb béremelés az Aldinál: közel másfél millió forintot is kereshetnek a boltvezetők

Két éven belül ez a negyedik béremelés a vállalatnál, így a boltvezetők akár már másfél millió forintot is kereshetnek havonta.

Az Aldi Magyarország  hatezer munkavállalója január 1-jétől egységesen 12 százalékos béremelésben részesül – szúrta ki a Telex. 

A vállalatnál két éven belül ez már a negyedik béremelés, így együttesen 38 százalékot, vagy még annál is magasabb értéket érhetnek el. Ettől a hónaptól kezdve az újonnan belépő áruházi dolgozók havi bruttó bére 482 400 forintra emelkedik, ami 12 hónap munkaviszony letöltése után már 500 900 forintra emelkedik. Persze ez az összeg a munkakörtől is nagyban függ, azonban ebben a pozícióban a maximálisan megszerezhető összeg havonta 668 400 forint. 

Újabb béremelést jelentett be az ALDI Magyarország

Újabb béremelést jelentett be az Aldi Magyarország (Fotó: Unsplash)

A biatorbágyi központban, vagyis a logisztika területén dolgozó fizikai munkavállalók bére bruttó 534 300 forintnál fog kezdődni. Számukra a maximálisan elérhető összeg bruttó 643 600 forint lesz.

A boltvezetők bére bruttó 906  500 és 1  399  800 forint között lesz a vállalatnál eltöltött idő függvényében. 

Az MTI szerint az idei évben a Spar is emeli a dolgozói alapbéreket átlagosan 10-24 százalékkal. Ezekben az áruházakban dolgozóknak bruttó 365 ezer forint lesz a juttatása, míg a középvezetőknek bruttó 420 és 950 ezer forint között. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top