nlc.hu
Aktuális
Benedek Miklós félt a haláltól

Két hónappal ezelőtt Benedek Miklós kimondta, fél a haláltól

Sorra búcsúzott el kortársaitól.

Kedd délelőtt érkezett a megrázó hír, hogy 78 éves korában, hosszú betegség következtében elhunyt Benedek Miklós. A Nemzet Színészének a halálhíre nem csak a rajongóit, a szakmát is megrázta

Benedek Miklós

Fotó: Olajos Piroska

Többen keresik a szavakat, hogyan is búcsúzhatnának a színész legendától, ám nincsenek könnyű helyzetben. Miklósnak nem csak a betegségével kellett küzdenie az elmúlt időszakban, de fia, Tibor halálát sem tudta feldolgozni. Emellett több kortársától is búcsúznia kellett, ami a mulandóságot mutatta meg neki. A Nemzeti Színház két hónappal ezelőtt, november 7-én készített interjút a színésszel, aki Balázsovits Lajos halála kapcsán elárulta, tart a végtől. 

A főiskolán nagyon jó barátok voltunk, később eltávolodtunk egymástól, mert szétvitt minket a pálya. Sokáig nem is találkoztunk. Miután a Játékszín igazgatója lett, egyszer sem hívott fel. Furcsállottam, de én sem kerestem. Aztán leváltották, és Németh Kristóf lett az igazgató. Egyszer csak csöng a telefon. Mondom: „Szervusz Lajoskám, mi újság?” Elmesélte, hogy milyen beteg, kiderült, hogy ugyanaz a bajunk. Akkor nekem még nem volt ilyen erős a COPD-m. Onnantól kezdve csak gyógyszerekről, lélegeztető-gépekről, doktorokról beszélgettünk. Hullámzó kapcsolatunk volt. Ő a negyedik az osztályunkból, aki meghalt. Nem mondom, hogy nem félek – nyilatkozta akkor Benedek, aki azt is elárulta, miért hagyott fel a színházba járással. – Már nem járok. Abbahagytam, mert olyan sok rosszat láttam. Fölösleges meztelenséget, trágárságot. Már nem akarok dühöngeni. És amikor átírták Molnár Ferenc és Szép Ernő darabjait! Inkább itthon, ebben az elefántcsonttoronyban élek, gondolkodom, olvasok. A felső szinten lakik a menyem és a két unokám. Albert fiamék is gyakran meglátogatnak. Na jó, nem egészen elefántcsonttorony.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top