nlc.hu
Aktuális
Galkó Balázs élete

Portásnak sem vették fel az ismert színészt, Galkó Balázst

A 74 éves művész anyagi gondokkal küzd.

Ahogy korábban mi is megírtuk, egyre kilátástalanabb helyzetben van Galkó Balázs, aki bármilyen munkát elvállalna, hogy meg tudjon élni. Azt mondja, a politika tette tönkre. „A nyugdíjam 120 ezer forint, nem akarom elmondani, hogy ez mire elég. Egyedül élek, egyre kilátástalanabb helyzetben…” – nyilatkozta korábban a Blikknek a színész. Most a Facebook-oldalán tett közzé egy posztot, melyből az derül ki, hogy jelentkezett a Radnóti Színházba, méghozzá színházi portásnak, ám a bejegyzés alapján pályázatát elutasították. 

Galkó Balázs

Galkó Balázs (Fotó: Olajos Piroska)

„Nyugdíjas vagyok, (kevés) albérletben élek. Két 18 év alatti gyerekünktől (Sára, Márton) és édesanyjuktól (Balogh É Gabriella) külön élek. Szellemi, egészségi fizikai állapotom jó” – olvasható többek között a színész írásában. A kommentszekciót elözönlötték a támogató, felháborodott, és segítő szándékú megjegyzések. Dömsödi Gábor hozzászólása is látható, aki csak ennyit írt: „Ismerős helyzet, nem a Te szégyened, de ettől még élni kell – tudom.” 

Más is panaszkodott már a nyugdíjára

Fodor Zsóka is látható az RTL új napi sorozatában, ami A szomszéd tehene címet kapta. A színésznő Pergő Kamillát alakítja. Zsóka a szerep kapcsán a Story magazinnak elmondta, hogy anyagi okai is voltak annak, hogy erre a munkára igent mondott.

„Anyám halálakor eladtam az ő és az én lakásomat is, gondoltam, a kamatokból kényelmesen megélek. Na ez nem így lett, habár tartalékom van. Dolgoznom kell, a nyugdíjamból nem tudnék megélni. Háromszor annyiba kerül a pesti és a pécsi lakásom rezsije, mint a nyugdíjam. De ezt egy cseppet sem bánom, mert imádok játszani. Mivel prózai színésznő vagyok, nekünk szeptembertől tavasz végig tart a szezon. Nyáron inkább a zenés darabokra van igény. Így jól jött ez a nyári munka és a vele járó gázsi is” – jelentette ki a sztár. 

Ez is érdekelhet Pásztor Erzsi Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top