nlc.hu
Aktuális
Fürdőszobában ölt a szén-monoxid

Szén-monoxid ölt egy toronyi fürdőszobában

A Vas megyei település házában ugyan volt szén-monoxid érzékelő, csak épp nem a fürdőszobában. Az ott tartózkodó ember életét vesztette.

A szombati nap folyamán rosszulléthez riasztották a katasztrófavédelmet a Vas megyei Torony település Rohonczi utcájába, ahol egy családi házban egy ember rosszul lett. Az épületben hárman voltak, és a bajra az hívta fel a figyelmüket, hogy az egyik helyiségben megszólalt a szén-monoxid érzékelő – derül ki a Katasztrófavédelem beszámolójából.

Szén-monoxid mérés

Szén-monoxidot mérnek a tűzoltók (fotó: az Országos Katasztrófavédelem FB-oldala)

Csakhogy pont a fürdőszobában nem volt ilyen berendezés, így a riasztás későn érkezett: az ott tartózkodó ember addigra már annyira rosszul lett, hogy nem lehetett rajta segíteni. A gondot a vízátfolyásos, gázüzemű melegítő okozta, aminek a közelében nem volt szén-monoxid érzékelő. A tűzoltók a helyszínre érkezés után elzárták a készüléket és alaposan átszellőztették a helyiséget, de még ezután is magas szén-monoxid koncentrációt mutattak ki.

A kis koncentrációban is halálos szén-monoxid akkor jön létre, ha zárt térben nyílt láng ég és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. A tűz elhasználja a helyiség levegőjét, tökéletlen égés jön létre, amelynek a mellékterméke a szén-monoxid. Fontos, hogy a szén-monoxid-érzékelőket oda kell telepíteni, ahol nyílt lánggal működő berendezéseket használunk, gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről, nem elég néha kinyitni az ablakot. A megfelelő szellőzés mellett a fűtőeszközöket, vízmelegítőket évente egyszer célszerű szakemberrel ellenőriztetni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top