K. Endrét, a bicskei Kossuth Zsuzsa gyermekotthon volt igazgatóhelyettesét kényszerítés miatt 3 év 4 hónapra ítélték el 2021-ben. Az erdélyi származású férfi megpróbálta eltussolni a főnöke, V. János igazgató körül kirobbant pedofil botrányt. Novák Katalin, a fideszes alelnökből lett köztársasági elnök 2023. április 27-én,
egy nappal I. Ferenc pápa látogatásának kezdete előtt
döntött úgy, hogy kegyelmet ad a pedofilügy másodrendű vádlottjának, majd elítéltjének. V. Jánost a 444 kereste meg, a férfi az újságírói kérdéseket azzal utasította el, hogy „korainak tartja” nyilatkozni az ügyben. Az idő és a Jóisten eldönti majd – vetette oda, hogy mikor jön el a megfelelő időpont. V. kérdésre sem merte elárulni, hogy ha nem ő, akkor ki folyamodott elnöki kegyelemhez az nevében. A gyerekvédelemből börtönbe kerülő férfi azt sem tudta, mit mondana V. János egykori áldozatainak, ha találkozna velük.
K. Endre a V. János által molesztált gyerekeket
próbálta meg rávenni arra, hogy vonják vissza a vallomásukat, és írjanak alá egy hamisat arról, hogy nem történt velük semmi. Az elnöki kegyelem értelmében az igazgatóhelyettes szabadságvesztéséből hátralévő időt öt év próbaidőre felfüggesztették. A foglalkozástól eltiltás büntetés és a közügyektől eltiltás mellékbüntetés hátralévő részének végrehajtását elengedték, emellett pedig mentesítették a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól is. V. Jánost 8 év fegyházra ítélték pedofília és ugyancsak kényszerítés miatt.
Magyar Péter, aki
Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férje,
a Diákhitel Központ egykori vezetője kommentben szólalt meg a kegyelmi ügy botrányról. Novák Katalin egyik tanácsadója, Skrabski Fruzsina közösségi oldalán értekezett a döntésről, Magyar pedig ezt fűzte hozzá:
„Kedves Fruzsina, minden tisztelettel kérlek, hogy ne keverjük ide a 2006-os ügyet, már csak az akkori áldozatok emléke miatt se. A mostani eset
végtelenül egyszerű, született egy rossz döntés,
valószínűleg többen is hibáztak. Ilyenkor nem titkolózni kell és terelni, hanem magyarázatot adni, elnézést kérni és ha lehet, valahogy jóvá tenni”. Varga Judit volt az, aki igazságügyi miniszterként felterjesztette Nováknak a kegyelmi kérvényt, majd pedig aláírta a pozitív döntést. Ha nem ellenjegyezte volna, akkor K. Endre börtönben marad.