Állásinterjúzni nem könnyű: hogyan is lenne az, hiszen nagyjából átlagosan fél óránk van arra, hogy meggyőzzük a jelenlevőket, mi vagyunk a legalkalmasabbak az adott pozíció betöltésére. Nem csoda, hogy számos kérdés és félelem kavarog az interjú előtt az álláskereső fejében, pláne, ha épp nincs munkája. Ilyenkor ugyanis – jobb esetben – mindenki a legjobb formáját szeretné nyújtani, hogy a lehető legmélyebb benyomást tegye a leendő munkaadójára.
Miközben ma már nagyrészt tudjuk, milyen kérdésekre számíthatunk egy ilyen interjún, még így is bőven érhetnek bennünket olyan meglepetések, amelyekre álmainkban sem tudtunk volna felkészülni. Néhány álláskereső nem is tartotta magában ezeket az ˝élményeket˝ és megosztották az internet népével is saját, dermesztő történetüket.
Csillagjaimban a hiba
Egy állásinterjúra érkező hölgy például hiába próbálta lenyűgözni az interjúztató kollégát, hamar elszálltak a reményei a munkát illetően, amikor az megkérdezte tőle, hogy mi a csillagjegye. Mikor a lány bátortalanul és egy kis hezitálás után válaszolt, a kérdező megjegyezte, hogy a fiának is pont ugyanez! Bár itt végződhetett volna jól is a történet, úgy tűnik az interjúztatónak nem volt jó kapcsolata a fiával, mert mindezek után egy nagyon hosszú kínos csend következett.
Gyors ítélet
Egy másik álláskereső arról számolt be, hogy egy alkalommal már akkor döntöttek a sorsáról, amikor még az interjún volt. Ennek ellenére, valami érthetetlen ok folytán, végig vitték vele a beszélgetést.
„Éppen egy menedzserrel beszélgettem egy légiutaskísérői pozíció kapcsán. Öt perccel az interjú kezdete után éreztem, hogy a telefonom rezeg a zsebemben. Természetesen a mobilomra csak azután néztem rá, hogy vége lett a nagyjából egy órát igénybe vevő interjúnak. Egy elutasító e-mail volt, a cég egyik toborzójától. Ekkor felhívtam őket, hiszen csak arra tudtam gondolni, hogy ez valamiféle hiba lehet. De nem az volt. Mikor megkérdeztem tőlük, hogy akkor miért kellett végig ülnöm a beszélgetést, nem tudtak rá választ adni…”
Nem tök mindegy?
Érthetetlen módon meglepően sok álláskereső számolt be arról is, hogy olyan tiszteletlen kérdéseket tettek fel hozzájuk, amelyek nem voltak relevánsak a munkavégzésük szempontjából. Ilyen például amikor egy irodai munkához a súlyukról vagy a magasságukról érdeklődtek. De volt, akit arról kérdeztek, hogy hisz-e az első látásra szerelemben.
Burjánzó szexizmus
Ahhoz, hogy kellő tisztelettel kezeljék a magánéletét, mindenkinek joga lenne egy állásinterjú során, csakhogy az interjúztatók mindezek ellenére át- átlépik ezt a bizonyos határt. Pláne, ha nő vagy, aki a 30-as éveihez közel, vagy éppen az elején jár.
Egyszer megkértek arra, hogy írjak alá egy megállapodást, hogy legalább három évig nem lesz gyerekem. Ez volt a feltétele a felvételnek. Természetesen elutasítottam az állást
– árulta el egy neve elhallgatását kérő korábbi álláskereső.
Egy másik alkalommal az interjúztató bár nem ment el eddig, arról azért kitartóan érdeklődött egy 30 éves hölgynél, hogy mi a kapcsolati státusza, szeretne-e valaha esküvőt magának, vagy tervez-e a közeljövőben gyermeket szülni – és ha igen, akkor hogyan tudja majd egyszerre menedzselni a munkáját és a családját. Az álláskereső szerint az igazán felháborító az volt a dologban, hogy mindezeket a kérdéseket egy hozzá hasonlóan családos nő szegezte neki.
Felkészülésből egyes
Nem volt épp könnyű napja annak a fiatal lánynak sem, aki a tanulmányai elvégzése közben szertetett volna magának egy kis mellékest. Amikor azonban elhívták egy interjúra, hamar rá kellett jönnie, hogy rossz ajtón kopogtat. Az interjúztató ugyanis a saját lakására hívta fel – ott volt az irodája -, ahol ráadásul egy fürdőköpenyben fogadta. Mielőtt azonban bárki valami rosszra gondolna, az egyetemista története ott ér véget, hogy – elmondása szerint – a kérdező az interjú teljes ideje alatt szapulta őt azért, mert nem voltak megfelelő munkatapasztalatai. A kérdés itt azonban csak az: miért nem olvasta el a lány önéletrajzát azelőtt, mielőtt behívta a munkára?
Túlzott elhivatottság
Nem egy álláskeresőnél okozott problémát az, hogy vagy ő maga, vagy az interjúztató túlontúl lelkesnek bizonyult. Egy redditező például elárulta, hogy őt azzal gyanúsították meg, miután elmondott egy szépen összetett angol szöveget, hogy az egészet csak bemagolta a cég oldaláról.
Szintén nem volt szerencséje egy online interjún résztvevő fiatalnak sem, akinél a HR-es bár belépett az interjúra, de bár ne tette volna. A kérdező ugyanis olyannyira beteg volt, hogy félbe kellett szakítania a beszélgetést, majd megígérte a jelentkezőnek, hogy keresni fogja. Azonban mindezek után véletlenül nem a kilépés gombra nyomott, csupán a kameráját kapcsolta ki. Így az álláskereső végig hallgatta, ahogyan hányni kezd…