A zenészcsaládba született Bangó Margit egészen fiatalon kezdte színpadi karrierjét: 17 éves volt, amikor édesanyja biztatására benevezett a Magyar Rádió tehetségkutatójába, ahol felfigyeltek kivételes énekhangjára és előadói talentumára. A Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Kossuth- és Fonogram-díjas előadóművész a Duna délutáni magazinműsorában elárulta, hogy több régi családi tradíciót is őriznek, melyekre nagyon büszke.
„Noha ma már nem minden nő teszi, a mi családunkban minden lánygyereknek kötelessége megtanulni sütni-főzni, és ezt továbbadni a következő generációnak. Az összes kislány kapott tőlem gyerekkorában egy kis piros zománclábost, tanítottam őket, megosztottam velük a családi recepteket” – mesélte az énekesnő a Családi kör adásában. Ha már szóba kerültek a szokások, a híresség azt is elárulta, hogy hosszú évekig nem ünnepelte a születésnapját, melynek nyomós oka volt.
„Hatvanéves koromig nem ünnepeltem a születésnapjaimat. Amikor gyerek voltam, nem tudtunk születésnapokat tartani, mert nem volt rá pénzünk. Az első alkalomnál azonban egész Velence evett, ivott és mulatott. Marika lányom kezdeményezte, hogy jöjjön ilyenkor össze a család, ezt azóta is tartjuk” – nyilatkozta az áprilisban 74. születésnapját ünneplő művész.