Zsófi (ez nem a valódi neve) hat- és tizenhat éves kora között lakott a hírhedt bicskei gyermekotthonban, ahol számos alkalommal bántalmazták és alázták meg nyilvánosan, és ha nem is az elítélt Vásárhelyi János részéről, de szexuális zaklatásnak is ki volt téve. Az egyik nevelő akart aktfotót készíteni róla, amikor még olyan fiatal volt, hogy azt sem tudta, mit jelent egy aktfotó – derül ki a 24.hu cikkéből.
Én többször megkaptam, hogy drogos kurva leszek. Az iskolában a tanár egyszer azt mondta, »hogyha nem tanulsz, a kamionos emberkét kell majd kielégítened, aki öt napja nem fürdött«. Ezt mondja a tanár egy kislánynak az osztály előtt. És ez teljesen hétköznapi
– mesélte a lány, akit egyszer az egyik nevelő olyan erővel csapott fejbe egy könyvvel, hogy attól megszédült.
A nevelők pedig folyton azt sulykolták, hogy képtelenek lesznek helytállni a kinti életben, és addig jó nekik, amíg odabent vannak.
Az elítélt Vásárhelyi Jánosról az ottani élete alatt ő is hallotta a pletykákat. A férfit közönyösnek ismerte meg, és egyszer személyesen is szemtanúja volt annak, ahogy az egyik fiút zaklatta. Egy autós utazás során ecsetelte a fiúnak, hogyan kell használnia az óvszert, miközben a lábát simogatta. A nevelők egymás között azt beszélték, hogy János bácsi fél a nőktől.
Akkor nagyon örültem, hogy nő vagyok
– emlékezett vissza Zsófi. A lány ugyan az intézet után új életet tudott dolgozni, de az ott szerzett traumák máig hatással vannak rá, továbbá bántja, hogy az emberek milyen előítéletessé válnak vele szemben, amikor kiderül, hogy a gyerekkorát egy otthonban töltötte. Szerinte a társadalomnak több megértést kellene mutatnia az ilyen sorsú gyerekek felé.