nlc.hu
Aktuális
Facebook bökés poke funkció újratöltés

A Facebook újjáéleszti minden idők legértelmetlenebb funkcióját

A Facebook „bökés” funkciójáról régen sem igazán tudtuk, mire jó, most ismét töprenghetünk rajta.

A Facebook üzemeltető cége, a Meta bejelentette a poke funkció frissítését. A multi által a nosztalgia és az egyszerűség érzésével társított funkcióval kapcsolatban most ötleteket is adnak, elsősorban azzal kapcsolatban, hogy

kit, milyen esetben érdemes megbökni.

Könnyebben megtalálható aloldalt is létrehoztak,  a keresési eredményekből pedig közvetlenül az ismerősöket is meg lehet majd bökni –a Tech Crunch szerint.

A Facebook újraéleszti minden idők legértelmetlenebb funkcióját

A bökések száma a frissítések nyomán nőni kezdett: februárban a korábbi időszakban tapasztalt érték 13-szorosára. Bár a bökés afféle antik, 2004-es fejlesztés,

egyre inkább a fiatalabbak használják:

több mint felüket 18 és 29 év közöttiek indítják. A poke-hoz konkrét használati utasítást a Facebook máig nem adott, úgyhogy arra használhatod, amire csak akarod: akár ugratásként, flörtölésre szóval valamiféle könnyed kapcsolatfelvétel gyanánt…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top