Tolvajok hatoltak be januárban egy siklósi családi házba, miután a tulajdonosai elhagyták. A betörők először a kerítést bontották meg, majd a terasz felőli ajtót felveszítve jutottak be az ingatlanba, ahonnan körülbelül 300 ezer forint értékű ékszerrel távoztak.
“Az utca térfigyelő kameráit visszanézve két férfit láttunk a helyszínen az elkövetés időpontjában. (…) Feltűnt az egyikük egyedi járása, de azonosítani nem tudtuk őket. Két hónappal később, március 25-én Nagy László törzszászlóssal láttunk el szolgálatot a város belterületén, amikor felfigyeltünk két férfira” – mesélte a Zsaru Magazinnak Képíró Gábor törzszászlós, a Siklósi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Mint mondja, feltűnt nekik, hogy az egyikük a járása alapján nagyon hasonlított ahhoz a férfihoz, akit korábban a felvételen láttak. A gyanújukat az még inkább erősítette, hogy amikor meglátták a rendőrautót, elfordították a fejüket, és megpróbáltak eltűnni a rendőrök elől.
A két körzeti megbízott végül előállította őket a Siklósi Rendőrkapitányságra, ahol a tolvajok beismerték a bűncselekményt.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock