Örök vita tárgya, hogy vajon milyen táj látható a világ egyik leghíresebb festményén, Leonardo da Vinci Mona Lisa című művének hátterén. Egyesek szerint a látványt a reneszánsz festő és polihisztor képzeletből alkotta meg, mások viszont konkrét olasz helyszíneket véltek felfedezni benne.
Most úgy tűnik, hogy egy geológus, aki a reneszánsszal foglalkozó művészettörténész is egyben, megfejtette az évszázados rejtélyt. Ann Pizzorusso azt állítja, hogy Leonardo az észak-olaszországi Comói-tó partján fekvő Lecco számos felismerhető jellegzetességét festette meg – írja a Guardian.
Pizzorusso szerint a Mona Lisa mögött megfestett híd, hegyvonulat és tó nem más, mint Lecco 14. századi Azzone Visconti hídja, az Alpok a területre néző délnyugati vonulatai és a Garlate-tó – ráadásul bizonyított, hogy Leonardo 500 évvel ezelőtt meglátogatta a környéket.
A szakember szerint a korábbi azonosítási próbálkozások azért tévesek, mert ilyen híd sok helyen létezik Olaszországban és Európában, ezért kizárólag az átkelő alapján nem lehet meghatározni a helyszínt, szükség van a geológiára is. Hozzátette, hogy Lecco sziklái mészkőből állnak, és Leonardo szürkésfehér színben ábrázolta a sziklákat, ami szintén stimmel.
Korábbi elképzelések arról szóltak, hogy Bobbio környékét ábrázolja a festmény, míg egy másik teória a toszkán település, Arezzo hídját vélte felfedezni a háttérben.
„A geológusok nem néznek festményeket, a művészettörténészek pedig nem foglalkoznak a geológiával – mondta Ann Pizzorusso. – A művészettörténészek szerint Leonardo mindig a képzeletét használta, de ha ezt a képet odaadhatod a világ bármelyik geológusának, azt fogják mondani, amit én mondok Leccóról. Még egy nem geológus is meglátja most a hasonlóságokat.”
A Guardian által megkérdezett két szakértő szerint Pizzorusso állításai elég meggyőzőek.