nlc.hu
Aktuális
Kóros elmeállapota miatt nem büntethető a Bimbó úti anyagyilkos nő

Kóros elmeállapota miatt nem büntethető a Bimbó úti anyagyilkos nő

A 32 éves nő tavaly ölte meg a nevelőanyját, most vádat emeltek ellene, de kóros elmeállapota miatt nem büntethető.
Egy nő megbilincselt kezei

Az orvosszakértő szerint kóros elmeállapotú, ezért nem büntethető az a nő, aki tavaly tavasszal megfojtotta 75 éves nevelőanyját a II. kerületben, egy Bimbó úti társasházban– tudta meg az RTL Híradó.

A 32 éves nőt röviddel az emberölés után elfogták, az ügyben most emeltek vádat. A nő akkor elmondta, hogyan hajtotta végre a bűncselekményt, megnevezte az elkövetés eszközét, de a rendőröknek zavaros magyarázatot adott tettére.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes-szóvivője azt mondta, a vádhatóság „bűncselekmény elhárítására idős kora miatt korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés” miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Ezért a nő akár életfogytig tartó büntetést is kaphatna, ám orvosszakértő megállapította, hogy kóros elmeállapota miatt nem büntethető. A vádlott kényszergyógykezelését indítványozták.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Getty Images)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top