A napokban jelent meg a cikkünk arról, mit jelent a hajléktalan emberek szempontjából az ötlet, hogy rendészekkel kéne leszállíttatni a nem kívánatos elemeket a BKK járatairól. Az írásra most válaszolt Süveg Anna, az LMP politikusa, a Vitézy Dáviddal Budapestért – LMP-Zöldek fővárosi listájának egyik szereplője. Levelét változtatás nélkül közöljük, alatta pedig a cikk szerzőjének viszonválaszát is.
Megszólítva éreztem magam az oldalon megjelent A BKK-rendészet a leggonoszabb ötlet az elmúlt évekből című írással. Nem elsősorban budapesti politikusként, nem is a közösségi közlekedést naponta használó anyaként, hanem inkább olyan emberként, akinek fontos ez a város, és talán még ennél is fontosabb, hogy Budapest érdemi problémáiról végre legyen valódi beszélgetés és vita. Mert az írás a város egyik leginkább égető problémájáról szól: milyen körülmények között utazunk a közösségi közlekedés járművein? Biztonságban érzik-e magukat az utasok, akik akár órákat töltenek el ezeken a járműveken?
Kezdjük egy lépés távolságból: azt talán nem kell bizonygatnom, hogy Budapest annál jobb hely lesz, minél többen használják a közösségi közlekedést. Annál kevesebb autó szennyezi a város levegőjét, annál több tér jut parkolók helyett az embereknek, ettől lesz Budapest jobb hely. De ezt csak úgy lehet elérni, ha a közösségi közlekedés valódi alternatívája lesz az autózásnak: olcsóbb, gyorsabb lesz, tisztább és biztonságosabb lesz. Bárki, akik használja a közösségi közlekedést, az pontosan tudja, hogy a legnagyobb kihívások ma az utolsó szempontból vannak. Mindenki ült már szemlesütve részegen randalírozó bandák mellett, amikor nem tudta eldönteni, hogy mivel vállal nagyobb kockázatot: ha csöndben megpróbálja meghúzni magát, vagy azzal, ha leszáll, kockáztatva, hogy esetleg követik. Mindenki tudja, hogy milyen az, amikor azt látja, hogy valaki beleköt az utasokba a villamoson, és egyszerre örül persze, hogy ezúttal nem őt találták meg, de borzasztó szégyent is érez, ha nem mer odamenni segíteni az ártatlan utastársán. Rengeteg nő tapasztalta már meg azt, hogy milyen, amikor mások számára láthatatlanul, a tömegnyomorban mások kéretlen és illetlen módon simulnak a testéhez, azt színlelve hogy ez a túlzsúfoltság velejárója, de higgyék el ez nem az.
És igen, mindenki tudja milyen az, amikor egy egész villamos kerülgeti a villamos padlóján minden fékezésre új utakat kereső vizeletpatakot. Ezek ma a budapestiek mindennapos tapasztalatai, amit nem lehet a szőnyeg alá söpörni, mert ha így teszünk, akkor valójában érzéketlenek vagyunk az utasok 98 százalékával szemben. Érzéketlenek vagyunk a nőkkel szemben, akik számtalanszor érezték már magukat kiszolgáltatva egy ilyen helyzetben, a szülőkkel szemben, akik aggódnak, ha a gyerekeik a közösségi közlekedést használják, a járművezetőkkel szemben, akiknek érdemi segítség nélkül kellene úrrá lenni a járatokon uralkodó állapoton és minden utassal szemben, akiket a tehetetlenség érzése dühít ilyenkor. Nem kérdés, hogy növelni kell a biztonságérzetet a közösségi közlekedésen, a vita legfeljebb arról alakulhat ki, hogy milyen eszközökkel.
A cikk állításával ellentétben a BKK-rendészet nem hajléktalan-ellenes javaslat. Maga Vitézy Dávid is minden egyes alkalommal elmondta, hogy itt nagyon sokféle problémával kell szembenézni. Ezek közül csak az egyik azon hajléktalan emberek jelenléte, akik nem az utazási feltételek között meghatározott higiéniai állapotban használják a villamost. Egészen abszurd, hogy arról kell vitatkozni, mindenkire vonatkoznak-e a BKK járatain az utazási feltételek, amiről ők maguk írják honlapjukon: „Az utazási feltételek mellett léteznek ún. magatartási szabályok is. Ezeket szintén kötelező betartani utazás során.” A BKK lefektetett utazási feltételeket betartása leginkább a minimumnak tekinthető egy olyan városban, amelyik komolyan gondolja a közösségi közlekedés fejlesztését. Az, hogy az utasoknak és a BKK dolgozóinak legalább legyen hova fordulnia a padló merev bámulásán túl, ha problémát látnak a villamoson, nem megkerülhető egy ekkora városban. Hogy tényleg legyen egy darab gomb a telefonján lévő applikációban, amivel azonnal segítséget tud hívni. És ezt tényleg gond nélkül meg lehet valósítani, ahogyan megtették például Stockholmban is. Csak éppen a regnáló városvezetés inkább a probléma létezését is letagadja és aki erre felhívja a figyelmet, az küldi el a fenébe
És itt érdemes rátérni a cikk elvi kritikájára Vitézy Dáviddal szemben, mely szerint ez egy a hajléktalanokat megbélyegző, a legrosszabb reflexekre rájátszó javaslat. Kisebb részben azért, mert igazságtalan a kritika, nagyobb részben azért, mert pont ez az az értelmezési keret, amibe ha belekerül ez a vita, akkor annak végül vesztesei lesznek az utasok és a hajléktalan emberek is, a nyertesei pedig legfeljebb az a közeg, ami szeret mindenből önmagáért való moralizáló vitát generálni, és végül így eléri, hogy a valóságban minden maradjon a régiben. A hajléktalanság egy súlyos probléma, aki ilyen élethelyzetbe kerül, annak segítséget kell adni. Ez dolga és felelősége a teljes társadalomnak és a városvezetésnek. Ez nem is kérdés. Vitézy Dávid állítása annyi, hogy ez a segítség nem lehet az, hogy a villamost használhatják hajléktalanszállónak. Mert ez valójában az érintetteken nem segít, és az utasok életét is megkeseríti. Ezt a problémát nem a közösségi közlekedésen kell kezelni. Hanem például dolgozni kell azért, hogy sokkal kevesebb ember kerüljön az utcára, amihez erősíteni kell a gyermekvédelmi intézményrendszert, mert sajnos a legtöbb hajléktalan még mindig onnan kerül ki. Javítani kell az ellátórendszereket, növelni kell a hajléktalanszállók számát, ügyelni kell arra, hogy azok olyan, ma speciálisnak minősített igényeket is ki tudjanak szolgálni, mint párok közös elhelyezése. Erősíteni kell azt az intézményrendszert, amelyik segíteni tud akkor, ha például az utcán vagy a villamoson meglátunk egy láthatóan rossz állapotban lévő hajléktalan embert. Kezdeni kell végre valamit Magyarországon a szenvedélybetegségek kezelésével, mert egyelőre az agyonhallgatás az egyetlen stratégia.
A regnáló főpolgármester úgy küldte el a fenébe Vitézy Dávidot a BKK-rendészet ötlete miatt, hogy valójában a fenti ügyekben semmilyen előrelépés nem történt az elmúlt öt évben. Nem épült egy új hajléktalanszálló, nincs több kríziskocsi, az ellátás színvonala egy tapodtat sem javult. Ehhez képest Vitézy Dávidnak nemcsak van programja – a másik két jelölt ilyet még nem produkált -, de a programban nagyon konkrét vállalások vannak arra vonatkozóan, hogy miként lehet valóban javítani a hajléktalanok helyzetén Budapesten.
Ebben a helyzetben a létező legrosszabb megoldás, amit tehetünk, ha az utasoknak azt üzenjük, hogy mindezt el kell tűrnöd, és ha nem teszel így, rossz ember vagy, míg a hajléktalan embereknek azt üzenjük, hogy annál nincs is több ambíció bennünk, minthogy valahogy átvészelheted a mínuszokat a villamoson. Vitézy Dávid ennek pont az ellenkezőjét teszi, és legalább az igényt megfogalmazza arra, hogy a beletörődés helyett valójában azt a célt kell kitűzni magunk elé, hogy mindkét problémát megoldjuk. És pont ez az ambíció, ami hiányzik Budapestről az elmúlt időszakban.
Fotó: Neményi Márton
Tisztelt Süveg Anna!
A cikkem nulla százaléka szól arról, hogy Budapesten ne lenne fontos a közösségi közlekedés fejlesztése, és az, hogy minél többen használják. Azzal viszont több cikkem száz százaléka foglalkozik, hogy nagyon fontos, hogy minél többen kiszálljanak az autóikból, így ezzel az érveléssel nyílt kapukat dönget.
A vonatkozó cikkem harminc-negyven százaléka foglalkozik azonban azzal, hogy bár tudjuk, hogy Vitézy Dávid nem csak a „hajléktalanok” miatt vezetné be a rendészetet a BKK-járatokon, de ettől még, hogy is mondjam, nem túl elegáns húzás összemosni a legkülönfélébb tényezőkből – a szociális háló hiánya, az ellátórendszer kapacitása, a szállók, a hajléktalan embereket is ellátó kórházak és rendelők hiánya – adódó jelenséget, hogy több száz honfitársunk húzza meg magát buszokon, villamoson, sokszor a saját piszkában, és – igen –, sokszor másokat zavaróan viselkedve, és azt, hogy bűnözők kifejezetten azért szállnak fel a járművekre, hogy másokat bántsanak, zaklassanak, tőlük lopjanak. (Ezt az összemosást sajnos tovább mélyíti a levele.) Az utóbbi problémakörre megoldás a rendészet, az előbbire nem lehet. Ez egy egyszerű tény, amelynek kimondása nem érzéketlenség az utasok 98 százalékával szemben. (Nem tudom, honnan van a statisztika, amely szerint, ha jól értem, minden ötvenedik utas vagy veszélyes, vagy elviselhetetlen, szerencsére azonban ez nincs így, különben senki sem utazna a BKK-n.) Sőt, nekik segít azzal, hogy felhívja a figyelmüket, hogy az „ez az, szedjék csak le őket, nehogy már ezt kelljen szagolnom!” típusú – a maguk kontextusában nyilván jogos – reakciók nem oldják meg a problémát. A vita pedig – ér-e, szabad-e embereket letessékelni a járművekről, mert büdösek és kellemetlen a közelükben lenni – igenis morális: szerintem például ebben a helyzetben nem szabad.
Azonban – és abban is biztos vagyok, hogy ő és kampánystábja tud erről – a javaslat ettől még, szándékoltan vagy sem, a legalantasabb lakossági reflexekre játszik: jól formált, összetett, szociológiailag beágyazott nyilatkozatok ide vagy oda, a választók nagy része szemében jelenleg ő a jelölt, aki „végre leszedné a csöveseket a villamosokról”. A legszomorúbb, hogy mind tudjuk, hogy ezzel ma Magyarországon – sőt, talán Budapesten is – választást lehet nyerni. Tisztában vagyok azzal is, hogy ő egy személyben, ha meg is nyeri a választást, nem tudja majd megoldani az ellátórendszer hiányosságait, rendezni a létszámhiányt és a szakemberek fizetését. Válaszom tehát nekem sincs, de egy szerény javaslatom azért lenne.
Levelében azt írja, „a létező legrosszabb megoldás, amit tehetünk, ha az utasoknak azt üzenjük, hogy mindezt el kell tűrnöd, és ha nem teszel így, rossz ember vagy”. Lehet, hogy – amíg jobb nem adódik – nem is olyan rossz megoldás ez, persze csak ha átírjuk a mondat második felét. Ha azt üzenjük az utasoknak: mindezt most sajnos el kell tűrnöd, de tudj róla, hogy nem te tehetsz róla. Egyszerűen nem oda megy a pénzed, ahova kellene. Amíg az állam és a kormány észhez nem tér, sajnos szomorú és frusztráló reality check a pisipatak és az ürülékszag; emlékeztető, hogy a rendszer nem egyszerűen rosszul működik, hanem nem érted dolgozik.
