nlc.hu
Aktuális
Tovább javult Fico állapota, már kommunikál

Tovább javult Fico állapota, már kommunikál

Friss híreket közölt a meglőtt kormányfőről a besztercebányai kórház.

Tovább javult Robert Fico szlovák kormányfő állapota, aki ellen a múlt héten merényletet kíséreltek meg – írja az MTI a miniszterelnököt kezelő besztercebányai Roosevelt kórház friss bejelentései nyomán. “A mai konzultációk szerint a beteg állapota stabilizálódott” – áll a kórház közleményében, amely szerint Fico kommunikál, és gyulladásai lassan enyhülnek. A kormányfő egyelőre a kórházban marad.

Robert Ficónak még hosszú hetekre lesz szükség a felépüléshez - Fotó: MTI/EPA/Jakub Gavlák

Robert Ficónak még hosszú hetekre lesz szükség a felépüléshez – Fotó: MTI/EPA/Jakub Gavlák

A kórház előző nap azt közölte, hogy a miniszterelnök túl van a legrosszabbon, már nincs életveszélyben, de az állapota továbbra is súlyos, és intenzív ellátásra szorul.

Az 59 éves kormányfőre szerdán Nyitrabányán a 71 éves Juraj Cintula író nyitott tüzet, öt lövést adott le a miniszterelnökre, és négyszer eltalálta. Robert Fico szerdán egy ötórás, pénteken pedig egy rövidebb műtéten esett át besztercebányai kórházában.

A merénylőt szombaton már bíróság elé állították, és előre megfontolt emberölési kísérlet vádjával letartóztatták. A kormány azt közölte róla, hogy politikai indokból követte el a tettét. Időközben az is kiderült, hogy Cintula a nagyszombati járásban, Dolná Krupá községben, valamint Galántán is jelen volt a kihelyezett kormányülések helyszínén összegyűlt emberek közt; valószínűleg a tökéletes pillanatra várt. Sőt elképzelhető, hogy segítői, tettestársai is voltak, azaz nem magányos elkövető volt. Ezt arra alapozza a speciális nyomozócsoport, hogy két órával a támadást követően törölték a merénylő Facebook-, és kommunikációs előzményeit, ehhez sem a gyanúsítottnak, sem a feleségének nincs köze. Cintula akkor már őrizetben volt, a felesége pedig azért nem, mert vélhetően nem rendelkezik ehhez szükséges számítógépes ismeretekkel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top