Esküszöm, még a „kutya” szóra sem kerestem rá, a „felkészülés a kutyatartásra”, „kutya nevelése”, „legjobb kutyaeledelek” kifejezésekre meg végképp, amikor kiderült, hogy – meglepetés! – lesz kutyánk. Nem is rendeltem semmit a neten, és végképp nem nézegettem videókat a YouTube-on. Cseten is csak pár szót váltottunk erről, a kommunikáció nagy része élőben történt, és láss csodát:
amikor megérkezett a kutya, és megbeszéltük magunkkal, hogy most hagyjuk egy kicsit békén, hadd akklimatizálódjon, majd megnéztem a Facebookomat, az tele volt kutyaiskola-hirdetésekkel.
Az Instagramon persze ugyanez fogadott. Nem is akármilyen hirdetések voltak ezek: videók, amelyekben névtelen „szakértők” magyarázták részletesen, hogyan lehet elrontani (értsd: rontom majd el) a kutya szocializációját, követek el minden létező hibát, hogy egy idegbeteg, traumatizált állatot adjak majd vissza a menhelynek. Kivéve, ha előfizetek a gyorstalpalójukra, amelyeknek hála napi tíz perc tréninggel lesz boldog kezesbárány az eb – de a továbbiakat tényleg csak azután árulják el, hogy megadtam a bankszámlaszámomat.
Az nem meglepő, hogy a kutyatartásra és -nevelésre egy egész ipar épül, amely most – akár az AI segítségével – csak úgy ontja magából a kétes hitelességű tartalmat. Minden „kutyaiskola” ugyanazt állítja – hogy egyedül az ő kezükben van a kulcs, és ne hallgassunk a hagyományos módszerek alapján dolgozó trénerekre –, és minden ilyen videó ugyanarra a kaptafára készült. Minden más témában is ez van, megszoktam már: ha az órák kezdenek érdekelni, megtelik a falam a vonatkozó hirdetésekkel, és ugyanez a lakberendezéssel, fogyókúrával, biciklizéssel, fotózással. A targetált hirdetések rég az életünk részei. Azonban most történt meg először, amiről eddig csak legendákat hallottam: hogy beszélek valakivel valamiről, és történik is hozzá egy fontos életesemény, majd ellepik a telefonomat a vonatkozó hirdetések. Tényleg hallgatózik a teló? Hogyan? Én biztos nem adtam erre engedélyt! Vagy mégis? Kinek áll ez érdekében?!
A válasz: igen is meg nem is. Lehangoló, sőt, még csak nem is igazi válasz, úgyhogy gyorsan részletezzük is. A hallgatózó eszközökről szóló városi legendák ugyanis hamisak, a valóság azonban egyszerre ijesztőbb és szomorúbb.
A legfontosabb – és ezt tényleg minden létező szakértő állítja, nem csak a közösségi platformok képviselői és a bennük érdekelt felek –, hogy
nem, a telefon nem használja sem a mikrofont, sem a kamerát
ahhoz, hogy a magánbeszélgetéseinket lehallgassa és ez alapján célozza a hirdetéseket. No nem azért, mert a Meta, a Google és a többi, főleg reklámbevételből élő óriáscég erkölcsileg és etikailag makulátlan és úgy érzik, ezzel túlmennének azon a bizonyos határon, hanem azért, mert ez technikailag kivitelezhetetlen.
Képzeld el, mi lenne, ha egész nap működne a telefonod mikrofonja és ezerrel továbbítaná a hangot titokban egy szerverre. A beszédhang ugyan nem jelent különösen nagy adatforgalmat, de folyamatosan továbbítva azért sok-sok gigabyte-nyi feltöltést jelentene havonta; még ha a nagy cégek a fű alatt meg is egyeznének a szolgáltatókkal, hogy ezt ne tüntessék fel a felhasználók telefonján (és a számlájukon), az ilyesmi akkor is a végletekig leterhelné a szervereiket. A telefonod akkumulátoráról nem is beszélve.
Az is kizárt, hogy a telefon csak a fontos mondatokra, szavakra figyel, hiszen honnan tudná, mik azok? Ahhoz pedig a világ összes számítási kapacitása és AI-asszisztenciája sem segít, hogy minden létező nyelven értelmezze és súlyozza az általunk elmondottakat – hívja fel a figyelmet a notebook.hu szakértője az erről szóló cikkében.
Forrás: Getty Images
Akkor mi történik?
Egyszerű: a közösségi médiás applikációk nem hallgatják le a felhasználót, ennél ugyanis van egy sokkal hatékonyabb és ügyesebb módszer. Követik. És itt nem csak a helyadatokról beszélünk, hanem a felhasználói szokásokról – azaz mindenről. Őszintén: te elolvastad valaha akár csak részben is a felhasználói és adatvédelmi szabályzatot, mielőtt elfogadod? Ha nem, senki nem hibáztat: ezek a végtelenül hosszú és száraz szövegek pont azért hosszúak és szárazak, hogy ne is akard tudni, és utólag se érdekeljen, mit adsz oda a cégeknek, hogy „ingyen” (értsd: az adataidért cserébe) használhasd az applikációikat, mint a Facebook, a Gmail, az Instagram és a TikTok.
Csak pár példa. A Facebook és az Instagram a például figyeli, hogy:
- melyik posztot olvasod el,
- melyik képet mennyi ideig tartod a képernyőn,
- mennyi idő után és hova pöccintesz,
- mely oldalaknak vagy lelkes rajongója,
- kikkel és milyen szorosan tartod a kapcsolatot,
- milyen külső weboldalakon böngészel, hova jelentkezel be a Facebook-fiókoddal,
- mire és mennyit költesz (értsd: mennyire vagy gazdag),
- kikkel tartózkodsz fizikai közelségben, akár egy fedél alatt; ha a GPS-adatokból kiderül, hogy sokszor vagytok egymás közelében, az applikáció feltételezi, hogy beszélgettek is.
Ezeket a milliárdnyi felhasználótól folyamatosan gyűjtött adatokat – kissé hatásvadász kifejezéssel: big data – pedig sokkal, de sokkal könnyebb elemezni, mint holmi hangfelvételeket. Az elemzés eredménye – amelyhez természetesen az AI segítségét is igénybe veszik, hiszen az pont erre jó: hatalmas adatbázisokból célzottan gyűjt és értelmez – pedig egy ijesztően pontos kép arról, hogy
ki vagy, mi érdekel, mi érdekel titokban, és mit teszel majd a következő napokban, hetekben, években.
Ha úgy vesszük, a Facebook és az Instagram jobban ismer téged, mint a környezeted, vagy mint te saját magadat, hiszen a valós tetteidet és szokásaidat követi, nem azt a külső képet, amit kifelé sugárzol, vagy amit – nyilván elnézően – gondolsz magadról. Tudja, milyen gyakran váltasz érdeklődési kört, mennyire tudsz és akarsz belemélyedni bizonyos témákba, és hogy mit gondolsz a világról.
Rólam például nyilván tudta, hogy előbb-utóbb jön egy kutya az életembe.
Méghozzá azért, mert nem csak az én döntéseim és szokásaim alapján jósolja meg az életemet, hanem a körülöttem élők döntései és szokásai alapján is. Tudja, kivel élek együtt, tudja, hogy őt mi foglalkoztatja, tudja, hogy ebből mi „ragad át” rám, hiszen azt is tudja, hogy nap mint nap beszélünk. Nekem tehát nem is kellett a kutyatartásról keresgélnem a neten; elég volt, hogy a családom keresgélt. De lehetett volna véletlen is a reklámok felbukkanása, az ember mintakeresésre kondicionált, ősi ösztönök mentén működő gyíkagya ekkor is összeesküvést kiált ugyanis – erre meg már a Telex erről szóló videója emlékeztet.
Mi a helyzet az üzenetekkel?
„Oké, lehet, hogy nem hallgat le a telefonom, de az üzeneteimet biztosan nézi” – mondják sokan a fenti érvekre. Jogos a feltételezés: a Messenger és az Instagram is a Facebook alá tartozik, biztosan mindegyik gyűjti az adatokat mindegyiktől, miért pont az üzenőapplikáció lenne kivétel? A helyzet azonban az, hogy nem, elvileg nem nézik, nem nézhetik a magánüzeneteidet azért, hogy hirdetésekkel bombázzanak, legalábbis elvileg. Az Instagram vezére, Adam Mosseri pár éve ezt nyilatkozta a CBS egyik műsorában:
Nem figyeljük az üzeneteket, nem hallgatózunk a mikrofonon át, borzasztó problémás lenne mindez több szempontból. De gondolom, most úgysem hisz nekem senki.
A helyzet ráadásul az, hogy a közösségi oldalak igenis figyelik a magánbeszélgetéseidet – csak éppen más célból. A Facebook és az Instagram is nyíltan kezeli, hogy minden üzenet átfut egy gépi szűrőn, amely automatikusan szűri a veszélyes, törvényellenes (tettekre buzdító), például gyermekpornográfiához, emberkereskedelemhez köthető szavakat, kifejezéseket, képeket. Ha egyértelmű a helyzet, valódi emberek is ellenőrzik. Azt azonban váltig állítják, hogy nem céloznak hirdetésekkel magánbeszélgetések alapján.
Mit tehetek?
Ahogy mondani szokták: az ördög legnagyobb trükkje, hogy elhiteti, hogy nem létezik. A techcégeké pedig az, hogy elhitetik, hogy ez a rendszer így rendben van, semmi kivetnivaló nincs benne, nincs itt semmi látnivaló, különben is, ingyen van, akkor meg? A felhasználók 99 százalékának nincs is ezzel baja: megszokták, hogy özönlenek a gyanúsan jól targetált hirdetések, amelyek látszólag szinkronban vannak azzal, ami az életében egyébként történik. A maradék egy százaléknak két választása van: vagy elkezdi módszeresen visszatartani az adatait a közösségi oldalaktól, amely annyira idő- és energiaigényes elfoglaltság, hogy nagyon kevesen vágnak bele, és még kevesebben tartanak is ki. Az ilyesmi ugyanis nem egyszeri munka, hanem folyamatos odafigyelést igényel. Először végig kell nézni az összes beállítást az összes applikációban, ezekből márpedig rengeteg van, hogy tényleg semmit se tudjanak meg és tárolhassanak rólunk. Olyan persze nincs, hogy „semmit”: így is, úgy is követik majd a tartalomfogyasztási szokásainkat. Itt jönnek képbe a VPN-ek, amelyek havi pár dollárért megakadályozzák, hogy bármi eljusson a cégekhez úgy, hogy azt hozzánk tudják kötni: laikusok számára bonyolult, de hatásos módszer ez, persze úgy büntetik a közösségi oldalak és az egyéb internetes szolgáltatások, ahogy csak tudják.
A másik módszer az, hogy kicsekkolsz az internetből: törlöd magad mindenhonnan, rituálisan (és persze környezettudatos módon) megszabadulsz az okostelefonodtól, és ha mégis elkerülhetetlen, hogy gép elé ülj, szigorúan inkognitó módban levelezel, böngészel, csetelsz. Mi nem mondjuk meg, mi a teendő, de maradjunk abban, hogy megértjük azokat, akiknek ez utóbbi napról napra egyre jobb ötletnek tűnik.
