nlc.hu
Aktuális
Rabszolgaként dolgoztatott hajléktalanokat egy pócspetri gazda, 3 évet kaphat

Rabszolgaként dolgoztatott hajléktalanokat egy pócspetri gazda, 3 évet kaphat

Kényszermunkával és emberkereskedelemmel vádolják.
kényszermunka

Hajléktalanokat dolgoztatott ingyen – ezzel vádol egy pócspetri gazdát az ügyészség. Három embert szállásolt el a tanyájához közeli romos házban, cserébe azonban ingyenmunkára fogta őket. Mint az RTL Híradó riportjából kiderül, éveken keresztül dolgoztatta így a kiszolgáltatott helyzetben lévő hajléktalanokat. Volt, akit egy baromfi-feldolgozóba küldött munkára, a fizetését pedig megtartotta, mástól pedig elvárta, hogy a jószágokat gondozza ingyen.

A gazdának több háza is van a környéken, ahol állatokat tart és fát vág, ehhez kellett neki olcsó munkaerő. A vád szerint 2019 óta szervezett be hajléktalanokat magához, az utcán szólította le őket. Sanyarú körülmények között éltek a gazdánál: lavórból lehetett csak mosakodni, mert nem volt bekötve a víz, és négyen zsúfolódtak össze egyetlen kisszobában.

Amikor egyikük szökni próbált, a gazda visszahozta és megverte. Két hajléktalan – többszöri próbálkozás után – évek múlva tudott csak megszökni tőle.

Az ügyészség 3 év fegyházzal büntetné a gazdát kényszermunka és emberkereskedelem miatt.

Korábban a rendőrség már több hasonló esetet is feltárt. Legutóbb egy 56 éves férfit ítéltek 4 év 6 hónap börtönre, mert több évig rabszolgaként dolgoztatta egyik ismerősét. A félelemben tartott férfinek egy bedeszkázott ablakú, áramellátás nélküli sötét szobában kellett laknia, napi szinten bántalmazták. A telefonját a vádlott – aki “csicskájának” hívta – elvette és csak engedéllyel hívhatott bárkit, sőt a hozzátartozóit is csak felügyelet mellett látogathatta.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top