Súlyos légzési alvászavarban szenvedő betegek kaphatják meg azokat a lélegeztetőgépeket, amiket a kormány a pandémia elején vásárolt – értesült a 24.hu. A mintegy 12 ezer készüléket a koronavírus-járvány első hullámában a kormány sebtében, óriási összegért szerezte be. A gépek egy részét azóta külföldre adományozta, néhány száz darabot megpróbált eladni, a túlnyomó többségüket viszont máig raktárakban őrzi.
A beszerzett lélegeztetőgépek különböző tudásszintűek. Vannak olyanok, amelyek az intenzív osztályos igénybevételnek, illetve az ottani elvárásoknak megfelelnek. „Ezek nagy része most is kórházaknál van, tehát a régebbi gépeket lecseréltük, a régieket leselejteztük, az újak pedig beálltak” – magyarázta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár, hozzátéve: a gépek egy része kisebb tudásszintű, ezek non-invazív légzéstámogatásra alkalmas berendezések, amelyekre külön terve van a kormánynak.
Elmondása szerint ezeket most a Bay Zoltán Kutatóintézet bevonásával vizsgálják, hogyan tudják úgy átalakítani, hogy 77 ezer alvási apnoés betegnek oda tudja adni a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. A kutatóintézet bevonásával a lélegeztetőgépek jelentős részét jó eséllyel át lehet alakítani a légzéskimaradásos alvászavarral küzdők támogatására.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock