nlc.hu
Aktuális
Maradandó sérülései vannak Robert Ficónak

Maradandó sérülései vannak a merénylettől Robert Ficónak

Továbbra is nagyon kiszámíthatatlan a szlovák kormányfő egészségi állapota.

A Robert Fico miniszterelnök ellen elkövetett támadásnak maradandó következményei vannak – árulta el a miniszterelnök-helyettes, Robert Kaliňák. Elmondása szerint problémák vannak a miniszterelnök hasüregével. „Egy hasi lőtt seb után ezek a szervek egyszerűen nem működnek úgy, mint 17 vagy 30 évesen” – hangsúlyozta Kaliňák, aki Fico egészségi állapotát még „mindig nagyon kiszámíthatatlannak” nevezte. Elmondta, az orvosok jelenleg mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kormányfő teljes mértékben el tudja látni munkafeladatait, bár az ellene elkövetett merényletnek – mint fogalmazott – “tartós következményei lesznek”.

Fico amúgy a következő napokban várhatóan ismét megjelenik a nyilvánosság előtt és fokozatosan visszatérhet a kormányfői feladatai ellátásához. “Nem lehet azt mondani, hogy minden a tervek szerint alakulna, de elmondhatjuk, hogy az (egészségi) állapota olyan mértékben jobb lett, hogy a kormányfő már aktívan bekapcsolódott az eheti EU-csúcsról, valamint a 10 nappal ezelőtt tartott informális találkozóról folytatott egyeztetésekbe is” – mondta a miniszterelnök-helyettes.

A merénylet után először és egyidejűleg legutóbb 3 hete mutatkozott a nyilvánosság előtt, egy a közösségi médiában nyilvánosságra hozott videóbejegyzésében.

Az 59 éves szlovák kormányfő ellen május 15-én, a pozsonyi kabinet Nyitrabányán tartott kihelyezett ülése után követtek el merényletet. Az elkövetőt, a 71 éves lévai Juraj Cintulát, aki 4 lövéssel sebesítette meg a kormányfőt, a helyszínen őrizetbe vették, majd letartóztatták. 

(Forrás: parameter.sk / MTI)

Kiemelt fotó: MTI/EPA/Peter Lazar 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top