A Puzsér-Ábrahám vita már rég zajlik az interneten, a pofon a kicsúcsosodása volt a nyilvános konfliktusnak kettejük között. Nem is az ő ügyük most a lényeg, hanem Majka reakciója, amit a 774 ezer követője elé kitett Facebookon, hogy kijárt már Puzsérnak a „lángos”, mert megmondóember, és az ilyeneket fel kell pofozni:
„Azoknak a senkiházi patkányoknak, akiknek csak ahhoz van bátorságuk, hogy a számítógép-monitor előtt játsszák meg a nagy megmondó férfit, mindent lehet? Aztán mikor mégiscsak pofán vannak vágva, akkor meg megy a rapli, hogy ezt mégis hogy merte megtenni a másik. A jelen ügy elkövetői közül egyikük sincs rajta a barátlistámon, de itt Ábrahám vagyok. Puzsér úrnak nagyon kijárt már egy lángos…” – írta Majka. Pedig nagyon nem oké, ha pofozkodásra buzdítjuk az embereket.
Ha mindenkit felpofoznánk, aki idegesítő, akkor másból sem állna a napunk, mint a „lángosok” osztásából. Van egy alapvető társadalmi, íratlan szabály, amit már bölcsiben megtanítanak a gyerekeknek, hogy nem pofonokkal szerzünk érvényt a véleményünknek, és nem verjük meg a másikat még akkor sem, ha elveszi a homokozóban tőlünk a kislapátot. Ezt hívhatjuk nyugodtan nemzeti minimumnak, amihez a magyar társadalomban élő emberek mindegyikének – pártállástól függetlenül – tartania kellene magát. Csak azért, mert ha ezt a szabályt nem követjük, akkor csúnya káosz lesz a vége, ha mindenki pofozkodni kezd mindenkivel.
- Nem tetszik, hogy beszól a tanár a szülői értekezleten? Durr, egy pofon!
- Bunkó volt a pénztáros a boltban? Kijár neki a lángos!
- Rátolta a néni a buszon a lábadra a banyatankot? Rúgd vesén!
- Otthagy a villamosvezető a megállóban? Könyökölj az arcába!
- A kollégád sutyorgott a hátad mögött? Pörgő-forgó rúgást a gyomrába!
- Nem pakolta vissza a konditeremben a súlyokat az előző fickó? Nyomd a vécébe a fejét!
- A férjed nem hajtotta le a vécéülőkét? Minimum egy taslit érdemel!
- Hidegen tálalta a feleséged a vacsorát? Borítsd a fejére a levest!
- A szomszéd hangosan zenél feletted? Vágd tarkón egy döglött angolnával!
A gyerekeket is kezdjük el felrúgni, mert nem engedelmeskednek, mint az ominózus karateedző múlt héten a kalandparkban? Vagy a gyerekeknek nem jár a lángos a nekünk nem tetsző viselkedésért? Hol húzzuk meg a határt? A körülöttünk nyüzsgő emberek többsége rohadtul idegesítő, lihegnek a nyakunkban, rálépnek a lábunkra, követelőznek, elvárásokkal bosszantanak, nem hagynak élni, butaságokat beszélnek, megaláznak, értetlenek, kirekesztők, és úgy általában a falra mászunk tőlük.
Most akkor tényleg ez a megoldás, hogy pofozzunk le mindenkit, aki felbosszant? Vagy csak azokat, akiknek eltérő véleménye van és nem félnek hangosan beszélni róla?
Ha ez a „kijárt neki egy lángos” egy baráti társaságban hangzik el, ahol aztán lehet röhögni a kifejezésen és beszélgetni egyet arról értelmesen, hogy hol vannak a fizikai erőszak határai, akkor még nem is lenne problémás ez a kijelentés. A baj azzal van, amikor ilyen irányt fogalmaz meg egy Majka kaliberű figura, egy influenszer, akinek több 100 ezer ember a követője, akik közül párezren emiatt felhatalmazva érezhetik magukat, hogy pofozkodni kezdjenek azokkal, akik bosszantják őket.
Amikor egy ismert ember ilyen nagy nyilvánosság előtt a fizikai erőszak mellett teszi le a voksát, akkor a társadalmi szabályokat ássa alá, és azt a minimális, gyerekkorban belénk nevelt gátlást rombolja le az erőszakra hajlamosabb emberekben, hogy nem ütjük meg egymást idegességünkben. Aki influenszer, sztár, celeb… hívjuk akárhogy, át kellene, hogy érezze a hírnévvel járó társadalmi felelősséget is. Mert nem oké pofozkodni semmilyen esetben. Ez legyen a nemzeti minimum.