nlc.hu
Aktuális
Megtalálták a 24 éve eltűnt Till Tamás holttestét

Megtalálták a 24 éve eltűnt Till Tamás holttestét, a szülők egy percre sem adták fel fiuk keresését

Szakmai hibát követett el a rendőrség, amikor először félvállról vette a kisfiú eltűnést. 35 éves lenne most.

Májusban volt 24 éve, hogy az akkor 11 éves Till Tamás elindult piros biciklijével egy közeli vadasparkba, ám oda már sosem érkezett meg, csak a kerékpárja került elő. Aktája azóta is nyitott a rendőrségen, és a szülők sem adták fel a keresését egyetlen percre sem. Tegnap jelentette be a rendőrség, hogy az ORFK Budapesten 2024. augusztus 1-jén egy Bács-Kiskun vármegyében, 2000-ben eltűnt gyermek ügyével kapcsolatos eljárás új fejleményeiről tart sajtótájékoztatót – írta meg aznap a keol.hu. Akkor egyből felmerült, hogy 24 éve eltűnt 11 éves bajai Till Tamás csontvázát találhatták meg a napokban egy bajai tanyán. Most pedig ez bizonyossá is vált. Az Országos Rendőr-főkapitányság ma reggeli sajtótájékoztatóján ugyanis bejelentették, hogy Till Tamás földi maradványai kerültek elő – számolt be a Telex.

 

Petőfi Attila vezérőrnagy elmondta, hogy az eltűnése napján, május 28-án repülőnap, gyereknap volt Baján, és akkor sok idegen fordult meg a városban. Idén június 11-én a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségről megtudták a rendőrök, hogy a bajai gyerekotthon egykori lakója részt vett 2000-ben egy gyerekholttest elásásában, de ezt akkor nem erősítették meg. Ekkor a bajai rendőrkapitányság és más rendőri szervek újra nyomozni kezdtek. A bajai gyerekotthon egykori lakói közül kellett a forrást megtalálni. K. Péter személyére szűkítették a keresést, de a férfi 2011-ben öngyilkos lett. Ezért a környezetében kezdtek információkat gyűjteni, és azok erősítették meg, hogy ő vehetett részt a gyermek elásásában. Egy akkor 60 éves vállalkozónál, az esztergályos D. Józsefnél dolgozott, akinek volt az egyhektáros tanyáján egy 800 négyzetméteres csarnok is állt, ott kellett egyik nap betonoznia Péternek. A talicska kereke azonban megbicsaklott és egy fóliába tekert gyerekholttest került elő. Először értetlenkedett a vállalkozó, majd pénzt ígért, végül megfenyegette az otthonban élő fiatalt, hogy hallgasson.

A rendőrség szerint Till Tamás az eltűnésekor a kerékpárjával elment az ingatlan mellett, a biciklit is a közelben fedezték fel. A holttestét 60 centi mélyen a földben, nejlonban találták meg. A rendőrség elszámoltatta az egykori tulajdonos hozzátartozóit is, mert 2021-ben azon a helyszínen lett öngyilkos az akkor 85 éves D. József. Özvegye és gyereke nem tudott érdemi vallomást tenni a történtekről.

A Telex azt is megjegyzi, hogy a rendőrség szakmai hibát követett el, amikor először félvállról vette a kisfiú eltűnést, mivel azonnal el kellett volna rendelni a körözést, emellett be kellett volna hívni és mozgósítani minden rendőrt a kereséshez, ez azonban nem történt meg. A rendőrség csak 24 órával később eszmélt rá, hogy baj lehet, ám addigra már kihűltek a nyomok.

A genetikai vizsgálat végleges eredményére és további esetleges körülmények feltárására 1-2 hónapot kell még várni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top