A német rendőrség elfogta a három ember halálával végződő péntek esti solingeni késes támadás feltételezett elkövetőjét – írja a Telex a Spiegel információi nyomán.
A német lap úgy tudja, hogy szombaton este 11 óra körül egy férfi odalépett az utcán a rendőrjárőrökhöz, és azt mondta, hogy ő az, akit keresnek. Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália tartományi belügyminisztere megerősítette az értesülést a német közszolgálati csatorna, az ARD adásában. Mint mondta mondta: ez az az ember, akit egész nap kerestek.
Állítólag a férfi ruhája koszos és véres volt. A Spiegel információi szerint a 26 éves férfit Issza al H.-nak hívják, szunnita muszlim, és a szíriai Deir ez-Zór városában született. 2022 decemberében érkezett Németországba, a menekültstátuszt nem kapta meg, csak egy évvel később a polgárháborús övezetekből érkezetteknek járó kiegészítő védelmet.
Közben az Iszlám Állam terrorszervezet szombaton vállalta a felelősséget Solingenben elkövetett késes támadásért, amelynek három halálos áldozata volt – közölte az MTI.
A terroristacsoport Amak nevű hírszolgálata által kiadott közlemény szerint a támadást egyik tagjuk hajtotta végre, hogy „bosszút álljon a palesztinokért és a máshol élő muszlimokért”. A dzsihadista csoport közlését azonban nem támasztották alá semmilyen bizonyítékkal, és az sem derült ki belőle, hogy a támadó mennyire szoros kapcsolatban állt az Iszlám Állammal.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, halálos késes támadás történt pénteken az észak-rajna-vesztfáliai Solingenben, ahol épp a város fennállásának 650. évfordulóját ünnepelték. A támadás, amelyben az elkövető három embert megölt és nyolc továbbit megsebesített, Solingen központjában történt, ahol egy fesztiválon a város 650. évfordulóját ünnepelték. A hatóságok tájékoztatása szerint a halálos áldozatok között két férfi, egy 67 és 56 éves, valamint egy 56 éves nő volt.