nlc.hu
Aktuális
Az sem zavarta a betörőt, hogy a házban alszik a tulaj

Az sem zavarta a betörőt, hogy a házban alszik a tulaj

Kihasználta, hogy nem zárták be a bejárati ajtót.

Az egyik kiskunmajsai idős asszony reggel, ébredés után nem találta az ágya mellett hagyott mobilját. Nem sokkal később kiderült, hogy valaki az éjszaka bemászott az udvarára, majd a csukott, de nem zárt bejárati ajtón keresztül bement hozzá. A tolvaj a konyhában megtalálta a nő pénztárcáját, valamint egy doboz cigarettát és két parfümöt is. Az sem zavarta, hogy a sértett a szobában alszik, elvette mellőle a telefonját, majd távozott a házból – számolt be a police.hu.

A kiskunmajsai nyomozók a bejelentést követően azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, valamint elemezték a kamerafelvételeket is. Így gyorsan azonosítani tudták a kifosztással gyanúsítható helyi nőt, akit nem sokkal később el is fogtak.

A besurranó asszony nem volt ismeretlen a helyi rendőröknek, mivel több büntetőeljárás is van vele szemben folyamatban. A nőt kifosztás, valamint egy másik bűncselekmény elkövetése miatt kihallgatták, őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top