2019. November 28.

„Amióta betörtek hozzánk, már semmi nem a régi”

Öt napja született meg a második gyerekünk. Éjfélkor értünk haza a kórházi ügyeletről, és azt vettük észre, hogy nem nyílik az elektromos kapunk. Belülről nekitoltak valamit. El kellett telnie egy percnek, mire felfogtuk: betörtek hozzánk.

TóCsa

A feleségemet és a csöpp kislányunkat egy szerda délután hoztam haza a kórházból, de a sors úgy hozta, hogy egy sürgős beavatkozás miatt már péntek este vissza kellett rohannunk az ügyeletre. Egy két és fél éves és egy ötnapos, ordító gyerekkel, valamint a fájdalmai miatt járni is alig bíró feleségemmel nem volt könnyű menet ez a kórházi pár óra. Éjféltájt teljesen kikészülve fordultam be az autónkkal a házunk elé, hogy végre bemenjünk, magunk mögött tudjuk ezt a szörnyű estét, és aludjunk egyet. Az elektromos kapunk azonban nem nyílt, pontosabban csak félig nyílt ki. Kiszálltam az autóból, bementem, és megláttam, hogy a kapu elakadt a kisfiunk babakocsijában, ami valami rejtélyes oknál fogva a teraszunkról odakerült. A mózeskosár ott feküdt a kerítésnél, a kerti kamránk ajtaja tárva-nyitva, a mozgásérzékelős lámpánk pedig valamiért nem az ajtót világítja meg, hanem a házunk tetejét. Hirtelen belém hasított a felismerés: betörtek hozzánk.

Megkértem a feleségemet, hogy ne szálljanak ki a kocsiból, amíg én bemegyek a házba körbenézni. A teraszajtók látszólag sértetlenek voltak, az ablakainkat se törték be. Gondoltam, biztos az ajtót feszítették fel. Óriási megkönnyebbülés lett úrrá rajtam, amikor észrevettem: az ajtó is zárva van. Amikor aztán kulccsal kinyitottam, megláttam a feszegetés nyomait: úgy tűnt, a betörők nem bírtak vele, csak az udvarban dúltak, a házba már nem jutottak be. Azért persze kihívtam a rendőröket.

Először a járőrök érkeztek: körbenéztek, kikérdeztek, becsöngettek a szomszédokhoz, és szóltak, hogy mivel több betörés is volt a környéken, várjak egy kicsit, mert hamarosan jönnek a helyszínelők. Hajnali kettő körül járt már az idő, mire ők is megérkeztek. Megkérdezték, mi változott a ház körül, mihez érhettek hozzá a betörők: lábnyomokat fotóztak, ujjlenyomatokat és DNS-mintát kerestek, és közben további rendőrök is érkeztek: a környékbéli betörések ügyében eljáró nyomozók. Nekik ugyanazt kellett elmondanom, amit már a kollégáiknak is kifejtettem. Érdekes volt ez a nagy felhajtás egy olyan ügyben, ahol igazából semmi érték nem tűnt el, de nyilván azért történt így, mert egy betöréssorozat részesei voltunk. Reggel 7-ig ügyködtek nálunk.

Megváltoztunk

Sem a feleségem családjában, sem az enyémben nem történt még betörés, egyikünk sem élt még át hasonlót korábban. Sokáig a torkomban dobogott a szívem, úgy is, hogy valójában csak az udvarba sikerült bemenniük, magába a házba nem, és hirtelen elkezdtem hibáztatni magam. Bár tény, hogy mindent alaposan bezártam, és még a redőnyöket is behúztam, amikor elrohantunk a kórházba, a riasztót elfelejtettem bekapcsolni, pedig ha ezt megteszem, a biztonsági szolgálat tuti megjelenik, miután elkezdik feszegetni az ajtót. Még az is lehet, hogy rajtakapták volna őket.

Ráadásul mániám, hogy ha akár csak pár percre is kimegyek a szobából, egyből lekapcsolom a villanyt. Velem olyan sosem fordul elő, hogy ég egy lámpa, amikor nem vagyok otthon. Pedig néha van annak haszna is. Ha csak az előszobánkban felkapcsolva hagytam volna a lámpát, a betörők jó eséllyel nem próbálkoztak volna.

Alig egy hónapja történt mindez, de azóta észrevettem pár változást magunkon. Hiába lakunk a saját kertes házunkban, és hiába zár el egy kerítés és egy kapu az utcától, azóta akkor is mindig kulcsra zárjuk az ajtót, ha otthon vagyunk. Régebben csak olyankor használtuk a riasztónkat, amikor legalább egy fél napra leléptünk otthonról, most minden egyes kilépéskor már nyomjuk is a beriasztást, sőt éjszakára is riasztunk, amikor mind felmegyünk aludni az emeletre. Amikor pár napja elromlott az elektromos kapunk, és a szerelő csak másnapra tudott jönni, én kapásból leköltöztem a nappali kanapéjára aludni, mivel tudtam, hogy aznap este bárki könnyedén bejuthat az udvarunkba. Egy hónappal ezelőttig ilyen dolgok eszembe nem jutottak volna. Nehéz elképzelni, hogyan éreznénk magunkat most, ha a betörő véletlenül bejut a házunkba, és ráadásnak még el is viszi néhány értékünket. Vagy hogyan érezhetik magukat azok, akikhez úgy törnek be, hogy ők közben nyugodtan alszanak az ágyukban.

Akinél sikerrel jártak a betörők

Nem volt ilyen szerencsés Zsófi, akinek jóformán minden értékét elvitték a nemkívánatos látogatók. „Sosem felejtem el anyám hangját, amikor hazaérve pánikban hívott: »Ugye nem tartottad itthon a spórolt pénzedet? Mert a lakásba betörtek, elvittek minden értéket.« Teljesen lefagytam, és rohantam haza rögtön. Egy négyemeletes, lift nélküli panel legfelső szintjén laktunk akkor, emlékszem, apám sokszor mondogatta, nem kell ide komolyabb zár, nincs az a betörő, aki ide felmászna. Tévedett. Elvittek mindent, ami gyorsan pénzzé tehető és könnyen szállítható volt. Videót, ékszert, készpénzt – mert persze, hogy otthon tartottam –, de a legrosszabb nem is ez volt, hanem az, hogy a biztonságérzetünk teljesen megrendült. Mivel a betörők felforgattak mindent, én, mint egy megszállott, újra és újra kimostam a ruháimat, takarítottam, mert mocskosnak éreztem magam a tudattól, hogy idegen emberek kutattak még a fehérneműim között is. Anyámnál pedig ekkortól kezdődött, hogy sötétedés után nem mert egyedül járni az utcán, ha kénytelen volt, akkor pánikrohamok gyötörték. A történtek után apám első dolga volt, hogy felszereltetett egy biztonsági ajtót, én pedig azóta soha nem tartok otthon készpénzt, de még a pénztárcámban is csak annyit, amennyi feltétlenül szükséges” – meséli a lány.

Ha megtörtént a baj

Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta szerint sokszor leértékeljük annak a jelentőségét és hatását, ha valahová betörnek, mert nem tudjuk átérezni, hogy mit jelent ez a másik félnek.

„Ez egy trauma, és mint sok traumának, sokszor ennek is személyiségromboló hatása van, megterheli az ember pszichéjét. Szimbolikus értelemben ez a fizikai behatolás egy lélekbeli behatolássá válik, ami képes az ember egyensúlyát megbillenteni, akár sokkos állapotba is kerülhetünk miatta. Beindulnak a félelmek, a fantáziák, és a trauma mellékhatása sok esetben az, hogy újra és újra visszatérnek a különféle negatív emlékek: az, hogy szétdobálták a fehérneműt, vagy átkutatták a fiókokat. Egy ilyen élmény az ember biztonságérzetét alapvetően befolyásolja, mivel az intim szférájába törtek be. Ezek a beugró emlékek képesek sokáig gyötörni bennünket. Ha ez a traumatikus esemény nem tud a múlt részévé válni, hanem a jelenben is velünk marad, az azt jelenti, hogy nem történt meg a trauma feldolgozása. Emiatt kialakul egyfajta szorongás, aminek olyan tünetei lehetnek, hogy a szorongónak rémálmai lesznek, nem találja a helyét, és úgy kezd el viselkedni, mint akinek kihúzták a talajt a lába alól. Mindez lebéníthatja az embert, ez a bénultság jelzi azt, hogy nem tudott megküzdeni a traumával.

Egy traumával szemben próbálunk különböző megoldási stratégiákat mozgósítani, megküzdeni vele. Ha ez nem sikerül, akkor megrekedünk, aminek jelen esetben egy szélsőséges formája lehet az is, hogy valaki eladja azt a házat, lakást, ahová betörtek, mert nem mer többet egyedül maradni ott. Kicsit enyhébb, ha mondjuk az összes ablakra rácsot szerel fel, mert azt gondolja, hogy ettől a biztonságérzete erősödik

– magyarázza a szakember.

A riasztót érdemes éjszakára is bekapcsolni (Képünk illusztráció – Fotó: Istock)

Minden embert megvisel

Makai Gábor szerint egy betörés alapvetően minden embert megvisel. „Aki nem éli meg ezt negatívan, az hazudik. A félelem normális reakció, az abnormális reakció a félelemből kialakuló szorongás. Azok az emberek vannak leginkább veszélyben, akik eleve szorongó típusok, akiket könnyen ki lehet billenteni a lelki egyensúlyukból, mert ez a hatás felerősíti a korábbi szorongásos tüneteket is.” A jó hír az, hogy az idő múlásával ritkulnak a rémfantáziák is.

Felmerül a kérdés: meddig tekinthető valami természetes félelemnek, és mikortól válik ez szorongássá? Makai Gábor szerint ez személyenként változik, nem létezik rá általános szabály.

„Sokszor a rokonok és a hozzátartozók tudnak tükröt tartani, hogy mennyire reális vagy irreális az ember félelme. Enélkül gyakran egyáltalán nem jönne elő az illető betegségtudata, nem látná be a félelmei irrealitását. Racionális érvekkel az irreális félelem gyakran átbillenthető. Ha nem segítenek a racionális érvek, akkor bizonyosan súlyos szorongásról van szó. Ilyenkor már nem is attól fél, hogy újra betörnek hozzá, hanem az alapvető biztonságérzete rendül meg, mindentől félni kezd: attól, hogy bántódása eshet, megbetegszik, baleset éri.

Az eltűnt érték mennyisége egyáltalán nem befolyásolja, kit mennyire visel meg egy ilyen eset: maga a betörés az, ami megviseli az embert. A félelmet, szorongást némileg csökkentheti, ha a rendőrség elkapja az elkövetőt: az igazságérzetünknek jót tesz, ha az illető megbűnhődik

– mondja Makai Gábor.

Hogyan védekezzünk?

Amikor a brit Guardian egy 2017-es cikkében volt betörőket kérdezett arról, hogy mi riasztotta el őket annak idején, az a válasz született, hogy a leghatásosabb elriasztó erőt a biztonsági kamerák jelentik, majd a bekapcsolva hagyott televízió, az ugató kutya, a masszív, erős ajtók és a minőségi zárak következtek a sorban. Sokszor egy „Vigyázz! A kutya harap!” feliratú matrica is visszatartó erejű lehet, ahogy az is, ha egy biztonsági cég matricáját ragasztjuk ki a kapunkra. Ehhez még szerződést sem kell kötnünk velük, a betörő ezt úgysem tudja.

A helyszínelés közben egyébként a rendőrök azt tanácsolták nekem, hogy ha sajnálom a pénzt a bekamerázásra, fillérekért vehetek álkamerákat, amik ugyan nincsenek bekötve sehová, és nem vesznek fel semmit, de már önmagában a látványuk elriaszthatja a próbálkozókat.

Hazai betörési statisztikák

A Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár legfrissebb adatai alapján 2018-ban 10 275 lakásbetörés volt Magyarországon. A lakásbetörések terén jellemző, hogy a legszegényebb területek mellett a leggazdagabbak érintettek – oda törnek be örömmel, ahonnan nagy zsákmányt remélnek –, ezért is szerepelhet a statisztikákban kiemelt helyen Budapest II. kerülete (312 betörés), valamint Győr (314 betörés). A százezer főre jutó betörések számában azonban jellemzően kis népességű, elszegényedett területek vezetnek, ahol sok az üres ingatlan, és elöregedett a lakosság: extrém példa Abaújlak, ahol a 93 fős népességre 30 betörés jutott 2018-ban.

(Forrás: portfolio.hu)

Ezt tedd, ha észreveszed, hogy betörtek hozzád

Ne nyúlj semmihez! A rendőrség számára fontos bizonyítékokat tehetsz tönkre, ha elmozdítod a dolgokat.
Hívd ki a rendőrséget!
Vedd szemügyre, és írd össze, hogy milyen értékeid tűntek el az otthonodból, akár rövid leírást is adj róluk, és számold ki, nagyjából milyen értéket képviselnek. Nézd meg, hogy tűntek-e el kulcsaid, irataid…
Az esetről készült rendőrségi jegyzőkönyvet tedd el, és ezzel felszerelkezve 24 órán belül hívd fel a biztosítódat, hogy bejelentsd a káreseményt.
Takarítsd fel mielőbb annak nyomait, hogy betörtek hozzád! Amíg ezt nem teszed meg, az otthonod folyton a betörésre emlékeztet majd.
Gondoskodj arról, hogy az otthonod biztonságos legyen! A biztonságérzetet növelheti a kamerák beszerelése, egy új biztonsági ajtó, egy házőrző kutya jelenléte, egy riasztó beszerelése, szerződés egy biztonsági céggel stb., de azért túlzásokba nem kell esni.
Próbáld újra élvezni a házad, lakásod, hogy ismét otthon érezhesd magad!