Washingtonban gyakran kapnak hívást a rendőrök szabadon kóborló állatokkal kapcsolatban, most azonban egy rendkívüli segítségkérés érkezett hozzájuk.
Egy nő azért tárcsázta a 911-et, mert el kellett menekülnie otthonából, miután 50-100 mosómedve szállta meg az ingatlant, ráadásul agresszíven viselkedve. Mint mondta, még évtizedekkel ezelőtt kezdett etetni egy mosómedve családot, és nem is volt semmi probléma egészen néhány héttel ezelőttig, amikor a felbukkanó állatok számra néhány példányról 100 körülire emelkedett.
A mosómedvék egyre agresszívabban követelték az élelmet, az ajtóját kaparászták, körülvették őt, amint kitette a lábát a lakástól, folyamatosan ételt vártak tőle.
Az nem derült ki, miért nőtt rövid idő alatt ilyen hatalmasra a létszám, azt mindenesetre kivizsgálták, hogy a nő követett-e el bármilyen törvénybe ütközőt azzal, hogy etette az állatokat. Büntetést nem kapott, azonban felhívták a figyelmét arra, hogy ne adjon további táplálékot vadon élő állatoknak, hiszen azok újra és újra vissza fognak térni hozzá és nem biztos, hogy minden helyzet ilyen pozitív kimenetelű lesz majd, mint a mostani, amikor úgy tűnik, hogy végre szétszéledtek a mosómedvék és megszűntek a látogatásaik.