nlc.hu
Aktuális
Curtis megkérdőjelezi Majka hitelességét

Curtis kommentben kérdőjelezi meg Majka hitelességét az új dalával kapcsolatban

Széki Attilaként írt kommentet az egyik dallal kapcsolatos cikknél.

Múlt hétvégén jelent meg Majka új dala, a Csurran, cseppen, amit sokan egy kormánykritikus dalként könyveltek el, mind a klip, mind a dalszöveg miatt. Bármire is gondolt a költő, az biztos, hogy az emberek rákattantak a nótára, 4,5 millió megtekintésnél jár a Youtube-on, ráadásul repülőrajtot vett. Már külföldön is nagyon keresett a dal, illetve a legismertebb dalszövegekkel foglalkozó oldalon is TOP10-ben van, sokáig vezette is a listát. 

„Az általam képviselt műfaj sajátossága, hogy kritizál, görbe tükröt tart. De a nóta elsősorban a szórakoztatásra született. Legalábbis én azért írtam. Ahogy a többit is… Ahogy eddig, ezután sem kívánok politikai oldalakhoz sorolni (nem is járulok hozzá a dal ilyen felhasználásához). Komoly kritikával kezelem a teljes politikai elitet. Fontosnak tartom a párbeszédet, az érvek ütköztetését, számomra természetes, ha olykor másként gondolkodunk, hogy bárkiről véleményt formálhatunk, rólam is. És engedtessék meg ez nekem is. A hergeléssel, uszítással ugyanakkor nem tudok azonosulni, pláne kikérem magamnak, ha valaki megkérdőjelezi a magyarságomat az “egyetnemértés” miatt. De évtizedek óta a showbizniszben dolgozom, eléggé megedződtem már” – írta tegnap Majka egy posztban.

A dallal természetesen az online média is foglalkozik, rengeteg kommentet generálnak azok a cikkek, amelyekben megemlítik. Az egyik ilyen alá kommentelt Széki Attila, azaz Curtis is, aki évekig Majka egyik legjobb barátja és zenésztársa is volt.

  • 4iG nyrt.
  • HELL
  • MOL
  • OTP

A decemberi és januári Majka koncertek megrendelői. És ez nem vicc, és gondolom nem is BINDZSI” – írta Curtis, aki korábban arról is elmondta a véleményét, hogy egykori legjobb barátja az RTL-hez igazolt. Akkor még sok sikert kívánt Majkának, aki viszont a következőképpen nyilatkozott a váltásról.

„Mondhatnám, hogy könnyű menet volt, de nem volt az…(!) 16 év után új kalandokat keresek a kereskedelmi televíziózásban, és visszatérek az RTL-hez, ahol egy régi-új csapat vár. Alkotó emberként mindig új impulzusokra van szükségem, és most az RTL-nél látok garanciát arra, hogy olyan műsorokban szerepeljek, ahol a néző is jól szórakozik, és én is jól érzem magam. 21 évvel ezelőtt innen indultam el a Való Világból a való világba, és ha jól számolom az életkorom, még az is lehet, hogy innen megyek nyugdíjba. Minden volt kollégámnak köszönöm az elmúlt időszakot, sok nagy sikert, és boldog karácsonyt kívánok!” – írta.

Majka és Curtis

Fotó: Trenka Attila

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top