
Meghalt az a 11 éves erdőháti kisfiú, aki szombaton került a pozsonyi gyermekkórházba, miután agyevő amőbával fertőződött meg – értesült az Új Szó. A gyerek utoljára a párkányi Vadas fürdő medencéiben mártózott meg, és napokkal ezután jelentkeztek nála a tünetek. Azt viszont egyelőre vizsgálják, hogy ott juthatott-e szervezetébe a parazita.
„A kórház orvosainak és egészségügyi dolgozóinak maximális erőfeszítései ellenére sem sikerült megmenteni a fiú életét” – jelentette be az intézmény szóvivője.
Úgy tudni, egy úszótanfolyamon vett részt a párkányi fürdőben június 2.-6. között, és június 12. körül tört ki rajta a fertőzés.
Az agyevő amőbaként ismert parazita rendszerint az orr nyálkahártyáján keresztül kerül be a szervezetbe, majd onnan viszonylag könnyen eljuthat az agyig. Ugyanolyan tüneteket okoz, mint a bakteriális eredetű gennyes agyhártyagyulladás: ilyen a magas láz, hányinger és hányás, esetleg epilepsziás roham. Jelenleg nincs gyógyszer a fertőzés kezelésére, a gyógyulási esély minimális.
A fertőzés gyanúja miatt az Érsekújvári Járási Tisztiorvosi Szolgálat a hétvégén kiszállt a párkányi Vadas fürdőbe, és az összes medencéből vízmintát vettek. Hivatalos eredmény leghamarabb június 20-án várható, így június 21-ig biztosan zárva marad a fürdő összes kültéri medencéje. Egyedül a wellness-részleg, azaz a belső medencék működnek.
Mint arról már korábban írtunk, az agyevő amőbák számos tragédiát idéztek már elő az Egyesült Államokban. Egy 2022-es esetnél, melynek során Las Vegas környékén agyevő amőba ölt meg egy tinédzsert – aki Colorado folyó közelében, a Mead-tónál fertőződött meg – az epidemiológus szakemberek arra hívták fel a figyelmet, pánikra nincs ok, egy nagyon ritka betegségről van szó. (Az Egyesült Államokban 1962 óta mindössze 154 agyevő amőba okozta halálesetet jegyeztek fel.) Az agyevő amőba az esetek 97 százalékában halálos, viszont egy kis odafigyeléssel megelőzhető. Az amőba 25-46 fokos vízben fordul elő, és csak az orron keresztül a szervezetbe jutva okoz megbetegedést. Lenyelve nem fertőz, és emberről emberre nem terjed. A szakemberek a haláleset nyomán azt tanácsolták, hogy az emberek kerüljék a vízbe ugrást a meleg természetes vizekben, és tartsák a fejüket a víz fölött vagy használjanak orrcsipeszt.
Korábban arra is volt példa, hogy szökőkútban játszás közben szedett össze egy amerikai kisfiú agyevő amőbát a texasi Arlingtonban. Az orvosok az ő életét sem tudták megmenteni. Utólag kiderült, hogy az amőba a szökőkút vizében bújt meg, és az agyba jutva gennyes agyhártyagyulladást okozott, ami hamar hányingerrel, magas lázzal és epilepsziás rohamokkal járt. A vizsgálatok szerint a szökőkútban lévő víz alacsony klórszintje tette lehetővé a mesterséges vizekben magát jól érző amőba megtelepedését, és az, hogy az alkalmazottak nem ellenőrizték a víz minőségét.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images