nlc.hu
Aktuális

Egy mező közepén szexeltek a szolgálatban lévő rendőrök – Egy ország röhög rajtuk

Egy szolgálatban lévő rendőr és rendőrnő társa egy mező közepén álltak meg autójukkal, hogy ott szexuális aktust létesítsenek. Nem sejtették, hogy közben valaki titokban videóra veszi őket.
Rendőrszex

Larnaka térségében, egy mező közepén történt eset rázta meg a ciprusi rendőrséget. A szolgálatban lévő, szexelő rendőrpárosról készült felvétel gyorsan felkerült a közösségi oldalakra, óriási szexbotrányt generálva. Immár garantálható, hogy a történteknek komoly jogi következményei lesznek minden érintett fél számára.

Az aktus a rendőrautó mellett zajlott, melynek GPS-alapú helyzetét később a hatóságok is megerősítették. A felvétel ugyan nappal készült, de az arcok nem kivehetők rajta, ám az egyenruháknak és a környezetnek köszönhetően a helyzet mégis könnyen azonosítható.

Belső vizsgálat indult ellenük a köztisztviselői kötelességek megsértése és közszeméremsértés gyanújával.

A ciprusi rendőrség szóvivője, Kyriaki Lamprianidou hangsúlyozta, hogy az ügyet komolyan veszik, ugyanakkor figyelmeztetett:

Minden ember mögött ott áll a családja, a gyermekei. A nyilvános megszégyenítésnek véget kell vetni.

A rendőrség úgy véli, hogy nemcsak a két rendőr követett el bűnt, hanem az a személy is, aki titokban videót készített róluk, ugyanis megsértette a szereplők magánélethez való jogát. A felvételt ráadásul nem a hatóságoknak adta át, hanem a közösségi médiában jelentette meg, ezzel óriási felháborodást keltve, megszégyenítve a felvétel szereplőit.

Az X platformon közzétett videó alatt záporoztak a kommentek. „Úgy viselkedtek, mint a nyulak a pusztában” – írta egy felhasználó, aki meg is jelölte a ciprusi rendőrség hivatalos fiókját. Egy másik kommentelő így fogalmazott: „Az állatokkal ellentétben az embernek tudnia kellene uralkodni az ösztönein. Egyáltalán nem érzik sajnálatot irántuk.”

(via)

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top