Este hat óra, de Fekete Zsóka, a karcsú, filigrán termetű fiatal nő még mindig dolgozik. Épp árut visz az autójával. Ha reggel hat óra lenne, akkor is talpon találnánk, már menne a gazdaságba, hogy megnézze, a közel 350 szőke mangalicával minden rendben van-e. Dolgozhatna éppen egy irodában, de ő akár a herélőkötényt is felköti, ha arról van szó. Az állatok élete múlhat egy rossz mozdulaton, ezért semmit sem bíz a véletlenre.
Aki Fekete Zsókát kislányként ismerte, tudta róla, hogy imádja az állatokat. Nem csupán egy kutyát vagy macskát dédelgetett a hajdúböszörményi gazdaságban, de a baromfi gondozását is rá lehetett bízni.
Ha a család disznót vágott, nem volt rest, odatartotta a vér alá a tálat, míg a testvérei inkább messziről nézték az eseményeket.
A családom mindig foglalkozott állattenyésztéssel, földműveléssel. Én ebbe születtem bele, láttam, ahogy a nagyapám csipkézi a disznókat. A húgaim már akkor rosszul voltak, ha hallották, hogy a vágás előtt sikolt a disznó. 9-10 éves lehettem, amikor nyulakat kezdtem el tartani. Nem játszópajtásnak, tenyészteni akartam őket. Biciklin vittem a szaporulatot leadni, ebből lett zsebpénzem, később kantárra, nyeregre költöttem, mert nagyon szerettem lovagolni. Aztán baromfit neveltem, még keltetőgépet is vettem, hogy hatékonyabb legyek.16 éves koromban a középiskolai tanulmányaim annyira lefoglaltak, hogy nem tudtam már olyan korán kelni, hogy minden beleférjen a napjaimba. Onnantól fogva tanultam. Ugyanolyan maximalizmussal, mint ahogy addig éltem az életem.
Zsóka három diplomát is szerzett: okleveles élelmiszermérnök, élelmiszeripari szakfordító, és lovaskultúra szakoktató. A szíve mindig kétfelé húzta, és sokáig abba az irányba ment, ahol a lovak voltak. Angliában is dolgozott, másfél évig a patásokkal foglalkozott – versenyistállókban tört be csikókat. Aztán az egyetem elvégzése után hazament. De fél év után nem volt maradása. Ekkor Dániában tanult hat hónapot, itt is lovazott. Aztán jött a főváros. Újabb fél év. Unalmasnak találta a kiszámíthatóságot, a városi létet, az irodai munkát. Folyamatosan kereste a kihívást, amikor rájött, hogy ez talán mégis Hajdúböszörményben vár rá.
Magassarkú helyett inkább gumicsizma
Néhány hónapja otthon segített a szülei biogazdaságában, amikor az édesanyja, aki pályázatírásokkal foglalkozik, talált egy olyat, amiben a lánya kihívást láthatott. Akkor a cél még az volt, hogy a megtermelt biozöldségek hulladéka se menjen kárba, így került hozzájuk húsz szőke mangalica, amit Zsóka vett meg. Aztán kiderült, hogy a kocák vemhesek – és hirtelen a húszból lett ötven. Akkor kellett dönteni, hogyan tovább. Zsóka pedig nem habozott, belefogott a tenyésztésbe.
“A mangalica őshonos fajta, nagyon okos állat. Vadabb, mint a hússertés, ösztönösebb, érzékenyebb. De nálunk minden állat kézi etetést élvez, ami azt jelenti, hogy látja a gondozóját, hallja az emberi beszédet – jámbor és szelíd lesz ettől a gondoskodástól. Ahogy tartod, olyan az állat – tanultam meg egészen kicsiként, ez igaz a mangalicára is. Ha ütik, verik – megvadul. Nekem nem volt probléma beszerezni egy jó gumicsizmát, és ha valaki attól retteg, hogy disznószagú lesz, feleslegesen teszi. Volt már nálunk riporter, aki váltóruhát hozott, befogta volna az orrát, míg körbe vezetem, de erre nem lett szükség. Jó illat van, nincs büdös. A mangalica tiszta állat, egy helyre teszi a piszkát, máshol alszik, máshol eszik. Ha mindennap takarítunk, márpedig megtesszük, nincs helye a rossz szagoknak sem.”
Zsóka olyannyira megkedvelte az állatokat, hogy a tenyészete ma már közel 350 darabból áll, de mivel jön a nyári fialás, felugrik ez majd 450-re is.
Három kanom van, nekik van nálam a legjobb dolguk. Dezső a legidősebb, de Géza a legaktívabb. 49 kocát kell kényeztetniük, ha pedig épp nem búgatunk, élvezhetik a mangalicawellnest. Külön dagonyázójuk van, heverhetnek egész nap. Hogy ki kivel fogja a termékenyítést megejteni? Szigorú tenyésztési programot vezetek, én alakítom ki a falkát. Még arra is figyelek, hogy a kisebb kan kisebb testű kocához kerüljön. Aztán ha egy koca visszamásodol – vagyis kiderül, hogy nem fogant meg, három hét múlva, a következő ciklusában újra találkozik valamelyik kannal.
A herélés nem probléma
Zsóka számára minden természetes, annyira félti az állományát, hogy még állatorvosi szaksegéd végzettséget is szerzett. Így aztán maga oltja be a malacokat, ha kell, csipkéz, de a heréléstől sem riad vissza.
Az állatorvostól tanultam meg, hogyan kell csinálni. Azóta több százat heréltem ki. Egy rossz mozdulat, és megölhetem – ezért végzem én. Nekem minden állat nagyon fontos.
“Napközben egyesével figyelem őket, becsukott szemmel tudom, hogy melyik melyik. A kocáknak nincs neve, de őket szeretem a legjobban. A négyest vagy egy másikat? Attól függ. A koca annyira gondoskodó, figyelmes, érzékeny állat. Volt egy, amelyik minden fialáskor kilenc kicsit hozott életre, és meg is maradtak.
Debrecenben a Farmer Expon 2013 óta állítok ki, minden évben kaptam sertéstenyésztési díjat. Itt történt, hogy egyszer a malacok kifúrták magukat a karámból, és világot láttak. Volt olyan, hogy átmentek a kan disznóhoz, aki megehette volna, de nem bántotta őket. Aztán reggelre mind visszament az anyjához.”
A vevők alig várják, hogy piacnap legyen
Zsóka nem csak a farmot igazgatja. Az állatok húsát feldolgozzák és az árut a piacra is kihordják. Sőt, ő maga árul. A fővárosban kéthetente a Lehel piacon találkozhatnak vele a vevők. Füstölt kolbász, szalonna, füstölt csülök, kötözött sonka, parasztsonka, disznósajt, abárolt szalonna, hurka, sütőkolbász, tepertő… Felsorolni is alig lehet, mi mindent készít, akkora a választék.
| Mangalica vagy hússertés?
A piacon sokan árulnak úgy mangalicahúst, hogy közben nem is abból készült a termék. A mangalicából készülteknek mindig jellegzetes íze és állaga van: a zsír sokkal lágyabb, selymesebb és teltebb, a hús pedig sötétebb, márványos. Ha biztosra akarunk menni, hogy valóban mangalica-e a mangalica, kérjük el nyugodtan az árustól az eredetigazolást és tanúsítványokat – mondja Zsóka – ennek meg kell lennie. |
“A termékeket is én készítem, mind a kezem munkája. Élelmiszeripari mérnökként eleinte még kísérletezgettem, akartam valami újat, új ízvilágot, de aztán a régi bevált receptek mellett maradtam.”
A vevők alig várják, hogy megérkezzem. A napi 12-14 órás munkát jó lenne már kevesebbre fogni, de olyan lelkes kollégát, mint saját magam, még nem találtam. Sokan mondják, hogy jó lesz így is. Hát nem lesz jó! Minden azon múlik, hogy állunk hozzá, a kevesebb kevés lesz, a nemdolgozásnak egy állat láthatja a kárát. Biztos az is nehéz a férfiaknak, hogy egy nő dirigál, én nem vitatom, de a szakértelem nem azon múlik, milyen neműek vagyunk.
“A családom mindenben támogat, a nagypapám a szaktudásával, az édesapám, aki agrármérnök és biogazda, az állatok takarmányának előállításával foglalkozik, anyukám a pályázatírásban jártas. A Budapesten élő testvéreim pedig a termékek értékesítésében segítenek nekem. Minden napra sok feladat jut még így is. Három napja Madridban voltam, egy nemzetközi élelmiszeripari kiállításon, ahol a termékeimet mutattam be, nagy sikerrel.”
A hajdúböszörményi lány most újabb pályázatra vár. Európai uniós támogatásból lettek meg a mangalicák, jó lenne egy újabb, ami a nagyobb feldolgozó kiépítését támogatná.
“Annyit termelek, hogy mindent eladok. Ráadásul szeretnék külföldre szállítani.
Magam tárgyalok mindenkivel, felsőfokú angolom van, ismerem a szaknyelvet. Én azt vallom, ha megy a szekér, hajtani kell a lovakat!
És én dolgozom is, reggeltől estig. Hogy hol látom ennek kárát? Kevés idő jut a magánéletemre, a másiknak nemcsak azt kell tolerálnia, amit csinálok, hanem még támogatnia is kell.”
