Hogyan lehet a hátrányból előny?

Egy aprócska erdélyi falu egyik kis házában született egy fiú. Az a hely, az a világ szó szerint szűkös volt, a házakhoz olyan kis terület tartozott, hogy egyik ablakból szinte át lehetett nyúlni a másikba. Ez a fiú, mikor eljött az idő, az apjával elgyalogolt Nagyenyedre, hogy a legendás Bethlen kollégium diákja lehessen. Szolgadiákja. Aki a többi diák körül elvégzi a munkát, ezért kap valami kényelmetlen fekhelyet és némi ételt. Meg lehetőséget a tanulásra. Kőrösi Csoma Sándor innen indulva alapította meg a tibetológia tudományát, hozta létre a tibeti–angol szótárt. Évekig élt a zanglai kolostor fűtetlen helyiségében jakvajas teán és árpán. Egy angol, egy francia ezt nem bírta volna. De ennek a nehézségekhez, nélkülözéshez szokott fiatalembernek szinte természetes volt. Sok szempontból lehet valaki hátrányban, tartozhat valamilyen kisebbséghez. Például azért, mert testi sérüléssel, betegséggel született, és a lehetőségek tömkelege közül sokból eleve ki van zárva. De nemcsak a testi lehet kizáró ok, hanem a szociokulturális hátrány is. Nemrég a rádióban egy tudós orvos mesélte, hogy amikor bekerült a városi gimnáziumba, szinte fejbe vágta a többiek tudása, tájékozottsága, másmilyensége.
– Olyan szavakat ismertek, amiket én nem. Jártak színházba, volt rádiójuk, rendes ruháik. Mi otthon lavórban mosakodtunk, és kanállal ettünk. Arra a sokkra az volt a válaszom, hogy eszelősen tanultam, szívtam magamba mindent. Hetente két-három könyvet olvastam el. Az volt a motor, ami hajtott engem.
– A kitörésre való képesség is egyfajta tehetség – mondja dr. Gyarmathy Éva pszichológus, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének munkatársa. – Ez a belső hajtóerő, hogy „nem maradok itt!”, több módon is megmutatkozhat. Két alapvető tényezővel kell számolni: az egyik az egyén döntése, a másik, hogy szinte minden esetben megjelenik a háttérben egy fontos személy. Tanár, edző, szülő, rokon vagy példakép. Valaki, aki segít kijelölni a célt, és egyben a hozzá vezető utat is mutatja. A hátrányos helyzetű tehetségeknél gyakori az elérhetetlennek tűnő, de reális cél kitűzése. Amin mások csak nevetnek… A cél fontos, mert ha valaki tudja, hogy merre akar menni, könnyebb erőfeszítéseket tenni. Ugyanis a bűnözés vagy az alkoholizmus is lehetséges út. Mindkettő menekülés egy rossz helyzetből. Ahogy a Csillagok háborújában Yoda mester mondja: A sötét út mindig könnyebb. A helyes úton járni, az tényleg nehezebb. Az a jedi lovagok útja.

Én majd megmutatom!

Kőrösi Csoma esetében is már diákkorában megjelent a cél: megkeresni a magyar őshazát. Ez vezérfonalként segítette őt tovább. Barbra Streisandot csúnyának, esetlennek látták, ami csak tovább tüzelte őt. Madonna olasz bevándorlócsaládból jutott a csúcsra. Híres sportolók mesélik lelépve a dobogóról, amikor a sikerük titkairól faggatják őket, hogy milyen mélyről indultak. De az, hogy ki akartak törni, önmaguknak és másoknak bizonyítani, mindig elvitte őket az edzésre, sőt néha az edzés után is ott maradtak.
– Igen, mert a tehetség egy sajátos szerveződése a lehetőségeknek, tehát sokszor éppen az eltérés, nevezetesen a hátrány helyez bizonyos dolgokat más megvilágításba – magyarázza Gyarmathy Éva. – Ha emellett ott van az a bizonyos belső hajtóerő, akkor beindíthat az emberben egy másféle működést. A nemzetközi szakirodalomban már elterjedt az a meghatározás, hogy kettős vagy többszörös különlegességű tehetség. Ez azt jelenti, hogy a tehetséges embernek más vagy több különlegessége is van. Ez lehet szociokulturális hátrány, neurológiai, tanulási zavar is. Tele vagyunk olyan emberekkel, akik tanulási zavaruk vagy testi fogyatékosságuk mellett alkottak maradandót. Széchenyi István például ezt írta Béla fiának szóló intelmeiben: „Végtelenül nehéz felfogásom volt, gyermekkoromban szinte semmilyen. Hat-hét esztendős koromban a legnagyobb fáradsággal sem tudtak megtanítani még olvasni sem, úgyhogy közel voltam ahhoz, hogy »grófi trotlinak« tartsanak.” Példának hozható Braille, aki egyfelől azért találta fel a Braille-írást, mert zseniális volt, másfelől azért, mert szüksége volt rá. Vagyis sokan azon a területen alkotnak maradandót, ahol hátrányban vannak. De önmagában a hátrányos helyzet nem elég.

Mint egy óvodás…

Életrajzok olvasásakor az ember néha megdöbben, hogy a sors, a véletlen vagy a Gondviselés – kinek-kinek szájíze szerint – milyen meglepő helyzeteket állít elő. Valakit száműznek, kitelepítenek, elzárnak valami lehetetlen helyre, vagy csak másik országba kényszerül, ahol nyilvánvalóan nincs semmi lehetőség a számára. Úgy tűnik, az élete derékba tört, amit addig tanult vagy tett, nem folytatható. És vannak emberek, akik ebből a semmiből is képesek alkotni, megvalósítani önmagukat, új, jelentős pályát befutni. Például valaki a kitelepítésben elkezd lepkét gyűjteni, és európai hírű lepkeszakértővé válik. Más kitanulja a gyógynövényeket, esetleg farag, fest. A lényeg, hogy még a szűk kínálatból is talál valamit, ami felé szenvedéllyel fordul, abban magas színvonalú teljesítményt nyújt.
– Sokszor egy ilyen helyzet is kiválthatja a tehetség kibontakozását – mondja dr. Gyarmathy Éva. – De ez nem törvényszerű. Ha bizonyos számú tehetséges embert elhelyeznek egy adott helyre, csak egy részük számára lesz az a környezet jó, és lesz egy csoport, akinek nem. Mert nekik másra volna szükségük. A tehetséges ember, én ezt így fogalmaznám meg, olyan, mint egy óvodás: mindenre rákérdez, rácsodálkozik, meg akarja ismerni a világot, és mindehhez még nagy tudást is szerez. Vagyis a tehetség egy olyan nagy tudású egyén, aki egy óvodás attitűdjeivel rendelkezik. Az ilyen emberben rejlő hajtóerőt le lehet állítani, de annak mindig következményei vannak. Mert a tehetség azért ott darál belül, és ha nem tud teremteni, akkor esetleg rombolni fog, saját magát vagy mást.

Így segítsük őket

Sokan találkozunk olyan gyerekekkel, akikről azt gondoljuk, többet érdemelnének. Akiket elhanyagolnak, a családjuk szegény, valamilyen fogyatékossággal, problémával küszködnek, akikről látni, hogy nehéz sors vár rájuk. Azok pedig, akiknek lehetőségük van foglalkozni velük, mikor teszik a legjobbat?
– Akkor, ha abban segítik őket, hogy szembenézzenek az erős és a gyenge oldalaikkal is. Az is fontos, hogy mindig a gyerek erősségéből induljunk ki. A tehetségvizsgálatoknál én is az érdeklődést nézem elsőként. Mit szeret csinálni? Mert amit szeret, azt sokat csinálja, amit sokat csinál, abban jó lesz, az lesz az erőssége. Ha sokféle tevékenységbe helyezünk egy gyereket, ez is megmutatkozik, meg az is, mit kerül. Utóbbiak lesznek a gyengeségei. Ha ezek kiderültek, olyan tevékenységet kell találni, ami ezt a kettőt összeköti. Például: nem szeret rajzolni, de szeret olvasni? Akkor készítsen illusztrációkat egy könyvhöz, vagy rajzolja meg a történetet kisgyerekek számára, hogy azok is értsék, élvezzék. Az erőssége legyen a mézesmadzag, a kettő között épüljön híd…
Esélyegyenlőség nincs, teszi hozzá a szakértő. Az egyenlőtlenség a természetes. El kell fogadni, hogy különbözőnek születünk, ezért az a legjobb, ha megpróbálunk olyan környezetet teremteni, amiben mindennek, amit a természet teremtett, esélye van érvényesülni. Vagyis a sokféleségnek.