nlc.hu
Életmód
Az állandó fogyózást a család neveli belénk

Az állandó fogyózást a család neveli belénk

Még ha igaz is, hogy a túlsúly részben genetikai öröklöttség kérdése, az elhízás okai gyermekkorban a családi mintákban gyökereznek. A fogyás pedig, ahogy mondják, fejben dől el, csak éppen ezúttal a szülő fejében.
Az állandó fogyózást a család neveli belénk

Egy gyerek a többkilós túlsúlyát nemcsak a tornaórán a bordásfalon, ugrókötelezés vagy hulahoppozás közben az udvaron, de szünetekben, utazás során és valójában minden pillanatban teherként cipeli magával, és szó szerint teherként is éli meg. Nem is csoda, hogy a kövérség később számos betegséghez, étkezési zavarhoz, gátláshoz és önértékelési problémához vezet, ami akárhogy is szépítjük vagy magyarázzuk, mind a szülő felelőssége. Gyermekünk kövérségét ezért nekünk, szülőknek kell észrevennünk.

Ne mondjuk a gyerek előtt, hogy fogyózunk!

Schmidt Judit dietetikus szakértő szerint ez már csak azért is fontos, mert a gyermekkori mintakövetés az elhízás kérdésének egyik legfontosabb kulcsa. „Gyerekek esetében nem túl szerencsés a fogyókúra, főleg nem ennek a szónak a gyakori használata a családban. Az evéssel, életmóddal kapcsolatos szokások ugyanis már kora gyerekkorban rögzülnek, ezeket a szülők, a család neveli beléjük tudattalan módon.”

Az életmódváltás nem a gyereknek, az egész családnak szól

Egy kövérebb gyermek fogyása vagy egyszerűen a későbbi egészséges életmódra való igénye a szülői életviteltől függ. A következetesség és mértéktartás elvét betartva azonban gond nélkül működik. Fontos, hogy ne csak arról beszéljünk a gyerekkel, min kell neki egyedül változtatnia a cél érdekében, hanem tegyük mindezt együtt az egész családdal. Ez nem közös diétázást jelent, csak tudatosabb táplálkozást az egész család számára.

Az állandó fogyózást a család neveli belénk

A rendszeres mozgás jelentőségével nem is feltétlenül szükséges a gyereket sulykolni. A gyerekeknek a mozgás a lételemük, nem lesz nehéz rávenni még több közös családi mozgással, futással, túrázással járó élményre. Fontos, hogy a gyerek ne azt érezze, hogy egyedül kell megküzdenie a kilókkal, legyen a mozgás rendszeres közös családi program, így minél hamarabb természetessé válik számára az aktív életforma.

4 egyszerű tanács a dietetikustól

• Étrend és mozgás! A kettő együtt kézen fogva hatásos. Kúra és tiltások helyett az egészségmegőrző étrendre és a rendszeres testmozgásra kell helyezni a hangsúlyt.
• Tiszteljük a gyerek ízlését! Egyen sokfélét, változatosan, frissen, a szezonnak megfelelően, próbáljunk ízlésének megfelelő, változatos ételeket készíteni, és vonjuk be őt is a főzésbe, sütésbe, amennyire lehet.
• Az édességnek is van helye az étrendben! Tanulja meg a mértéket és azt, hogy mindennek megvan a maga helye, szerepe és ideje az étrendben, így az édességnek is (a mértéket mindig következesen tartsuk és tartassuk be vele).
• Csak a szülő után! Ne tiltsunk, inkább tanítsuk meg neki, mi mire jó, vagy épp miért nem jó, és mellette a család többi tagja is kövesse ezeket az elveket. A gyermek, ahogy nő, úgy a fogyás is könnyebben megy majd.

Jóga a gyermek testének, lelkének

A szülők körében egyre népszerűbb és egyre több helyen elérhető a gyerekekhez szóló játékos, de a különböző életkori sajátosságoknak megfelelően felépített jógafoglalkozás. Itt nemcsak a finommotoros képességeiket fejlesztik; az oktató segítségével beállítják a helyes testtartást, de a hatvanperces foglalkozások segítenek lekötni a felesleges, szabaddá vált energiákat, és erősítik testtudatukat. Közben magabiztosabbá, kitartóbbá válnak, szorongásaik oldódnak, és megtalálva saját ritmusukat, a tanulási problémákkal és a szocializáció nehézségeivel is könnyebben megbirkóznak. De bármilyen mozgástípust is választunk együtt a gyerekkel, fontos, hogy az minden esetben lekösse a figyelmét, hogy szeressen az órákra járni, és érezze, ahogy a mozgás és annak szeretete beépül a mindennapjaiba.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top