Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Vers HAJNALHOZ
2003-05-05 11:141.
Torolt_felhasznalo_217675
Létrehozva: 2003. május 5. 11:14
wander - HAJNAL
Rámtört a sötétség,
majd megláttam a fényt.
HAJNAL hozta el
az éltető reményt!
De elment Ő, elhagyott,
nem jő több fénysugár.
Ó jöjj vissza HAJNAL!
Lelkem úgy visszavár!
Radnóti Miklós - HAJNAL
Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.
A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.
Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,
nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át;
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:
halihó ha-hó ha-hó halihó!
Radnóti Miklós - KÉT KARODBAN
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Rámtört a sötétség,
majd megláttam a fényt.
HAJNAL hozta el
az éltető reményt!
De elment Ő, elhagyott,
nem jő több fénysugár.
Ó jöjj vissza HAJNAL!
Lelkem úgy visszavár!
Radnóti Miklós - HAJNAL
Lassan száll a szürke és a kék még
lassabban szivárog át az égen,
homályban áll az erdő s minden ág
puhán mozog, úgy mint a vízfenéken.
A szürkeség eloszlik, győz a kék,
minden égi füstöt magába fal
s a dúdoló hajnal elé szalad
két fiatal fa, sötét lábaival.
Harsány fürtökben lóg a fény s a táj
sok ág-bogán ökörnyál lengedez,
ragyogva lép az erdő szerteszét,
lépte vidám és egyszerre lenge lesz,
nedves fején a nappal táncba kezd
s a réten nem jöhet most senki át;
ezüst halakat virágzik a tó
és az éleshangú reggel így kiált:
halihó ha-hó ha-hó halihó!
Radnóti Miklós - KÉT KARODBAN
Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Hajnal volt
Hajnal volt mikor felém kiáltottál
Hogy adjak segítő kezet
Elindultam nyomban feléd
Jobbomat nyújtani neked
Közénk állt az ingovány
Le akartam győzni a lápot
Szorítva húzott a mélybe
Nem értem el a délibábot
Vándor Attila István
Feléd indultam . . . .
Feléd indultam harmatcsepp hajnalon
Lelkemből feltört s rád talált sóhajom
Halványkék fátyladat kibontva futottál
Egymást öleltük nap sugára ránk talált
Vágyadat éreztem eljutott testemig
Köröttünk szinte minden megszűnik
Angyalok bontják nekünk a nászruhát
Együtt töltjük ezt a mámoros éjszakát
Vándor Attila István
Ok!
Minden sor után kettővel lejjebb hoztam a következő sort.
Én is csak egy hasonlóan összemosott vers után jöttem rá.
Az ellenség keze betette a lábát, mondtuk volt anno a seregben.
Vagyis még nem jöttem rá, miért szerkeszti át a versformát nekem.
Szép napot!
Ha majd az ősz,
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?
Eljössz-e akkor simogató szóval,
mikor a lelkem többé nem nevet,
s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,
hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,
amiket egyszer én mondtam neked?
Ha akkor eljössz:
áldani fogom a lábaid nyomát,
s áldott legyen a rózsaszínű út,
az út, melyen menni fogsz tovább,
áldott legyen a szív, mely erre kerget,
s áldott legyen, áldott legyen a lelked,
legyen a boldog álmok temploma.
Hanem azért
áldani foglak téged akkor is,
ha nem gondolnál rám többet soha.
Wass Albert HA JÖN AZ ŐSZ
Ha majd az ősz,összegyűjt minden bánatot, s velea lelkemet behinti csendesen:eljössz-e vigasztalni, kedvesem? Eljössz-e akkor simogató szóval,mikor a lelkem többé nem nevet,s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,amiket egyszer én mondtam neked? Ha akkor eljössz:áld`ni fogom a lábaid nyomát,s áldott legyen a rózsaszínű út,az út, melyen menni fogsz tovább,áldott legyen a szív, mely erre kerget,s áldott legyen, áldott legyen a lelked,legyen a boldog álmok temploma. Hanem azértáldani foglak téged akkor is,ha nem gondolnál rám többet soha.
" HalakII. 19. - III. 20.Eleme: a vízStabilitása: változóBolygója: a Neptunusz és a JupiterPolaritása: negatív
Napi horoszkóp 2014. február 14.A jókedve ragadós: ön álmodozó, égben járó lelkületű. Ma sem felejtette otthon a felhőjáró cipellőjét. Egyesek rosszallják, de mások csatlakozni fognak önhöz. A végén, mint a mesebeli aranyszőrű báránynak, hatalmas lesz a sleppje. "
Úgy vágyom Rád
Úgy vágyom rá, hogy szorosan ölelj,
Húzz magadhoz, egészen közel.
Forró leheleted égeti bôröm,
Testem átjárja a vágyakozó öröm.
Úgy vágyom kezeid selymes érintését,
Ahogy végigfut testem minden részén.
Elolvadok attól, ahogyan bókolsz,
Beleborzongok, amikor megcsókolsz.
Felhevült testünk összefonódik,
Vágyunk egymásban feloldódik.
Ahogy szívünk egymásért lüktet,
A külvilág akár meg is szűnhet.
Csak mi ketten létezünk e pillanatban,
Szívünk egy csodában eggyé olvadva.
Szavak nélkül is értjük egymást,
Tudatunk megállítja az idô járását.
Fekszem a karodban elernyedve,
Pihegve ölelem forró testedet.
Úgy vágyom, hogy sose múljon el ez a pillanat,
Örökre Veled maradni, vágyaink súlya alatt.
Csupa szerelem az életünk,
Élünk, remélünk, szeretünk, s feledünk.
Minden szerelem egy újabb remény,
Egy lehetôség arra, hogy boldog legyél.
Ha úgy érzed,
Az egész világ összefogott ellened,
Egy Társra van szükséged
Egy Társra, ki nagyon szeret Téged.
Kinek elmondhatod, mi nyomja a szíved,
Bármit mondasz, Ô mindig megért Téged.
S ha a fájdalomtól elered a könnyed,
Egy forró csókkal engesztel ki Téged!
Nincs ennél szebb dolog a világon,
A szerelem egy fényes csillag a hétköznapokban.
Egy csillag, mely annyira fényes,
Hogy elvakít mindenkit, de ugyanakkor nagyon kényes.
Vigyázz e kincsre, nagyon vigyázz,
S ezzel a tűzzel sohase játssz.
Csak merülj bele szép szeme világába,
S ajkad forrjon bele szerelmed ajkába!
Sziasztok! Örülök, hogy találtam ezt a topikot, szeretnék hozzájárulni néhány saját verssel.
Annyira fáj
Hányszor hagyja el ajkunkat a szó,
Mely a fizikai fájdalomról szól,
Pedig ez a lélek jajszava,
Mely fájdalom az ember maga.
Valóban fáj?
Csak a test fáj?
Vagy fájhat más is legbelül?
Amitôl az egész test megfeszül?
A lélek fájdalma lehet,
Ez a súlyos lelki teher,
Mintha mázsás súly nyomna össze,
Az eszem azt súgja: gyôzd le.
Vagy a fájdalom gyôz le engem,
Ez az, amit nem engedhetek.
Küzdök ellene, töröm a fejem,
a lelket gyógyítani vajon hogyan lehet?
Van-e rá fájdalomcsillapító?
Ezt a fájdalmat elmulasztó?
Van-e gyógyír a lélekre?
Valami csodaszer létezhet?
Létezik sok próbálkozás,
könnyek, beszélgetés, szeretet, sok jó barát.
Ha van, ki meghallgatja a lélek fájdalmát,
vagy ami annyira fáj: a szív jajszavát.
Arra van a száj, hogy a lélek jajszavát
meghallhassa a külvilág.
De hogyan mondjam kifelé,
Hogy annyira fáj befelé?
Hányszor érzem, hogy fáj legbelül,
Annyira fáj, szinte egész testem megfeszül.
Olyan erôvel próbál felszínre törni a fájdalom,
Hogy az egész lényem csak úgy sajog.
De nem mondhatom ki: fáj a lelkem,
Ami valóban fájhat, az csak a szívem lehet.
Pedig sokszor annyira fáj a lelkem,
Belülrôl feszít, míg a könnyem elered.
Kívül, mint hűs patak, folynak könnyeim,
De belülrôl éget, lelkemet perzseli,
Forronganak gondolataim,
Kínzón keresik álmaim.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
Csendes kis falum - Dalszöveg
Húzd cigány , hisz úgy is vége már,Csordulásig telve a pohár.Fiúk - lányok isten veletek,Én már innen úgyis elmegyek. Senkinek se nem panaszkodom,Hisz nem segít a könny a bánaton.Fájó szívvel elmegyek tovább,Csendes kis falum, jó éjszakát. Senkinek se nem panaszkodom,Nem segít a könny a bánaton.Fájó szívvel elmegyek tovább,Csendes kis falum, jó éjszakát. Húzd cigány , hisz úgy is vége már,Csordulásig telve a pohár.Fiúk - lányok isten veletek,Én már innen úgyis elmegyek. De mivel a szerelem oly szép,Ne tépjétek a szívemet szét.Fájó szívvel elmegyek tovább,Csendes kis falum, jó éjszakát. De mivel a szerelem oly szép,Ne tépjétek a szívemet szét.Fájó szívvel elmegyek tovább,Csendes kis falum, jó éjszakát. Szöveg a 3 + 2 előadásából van.
" Nagyon szeretlek és nagyon fogsz hiányozni édes szerelmem! 2003. 01.31. "
IDÉZETEK:
„…. Kövesd az Est-Hajnal csillagot . . . . „
„2011-03-19 11:39 A rettenetes japán katasztrófa miatt kértem Istent, hogy Budapesten légy! ..”
"2011-03-19 12:07 . . nekem eszembe jut erről,most Japán.… . . . . . . . Elszomorodik a szívem, . . . . . . . . súlyosabb problémával kell szembenézniük, . . . „
Tóth Árpád - HARANGVIRÁG
Harangvirág, harangozz, hallgatom.
Szeretnék boldog lenni egyszer.
Boldog lenni, nagyon, nagyon.
És nem leszek, ha nem igyekszel.
Most süt a nap, kék csoda vagy,
Harangvirág, illat s zene a kelyhed,
Ha van, őrjítő titkodat
Most fúdd rám, reszkesd el, most énekeljed.
Jaj neked, ha most legurul a nap,
És kék szépséged áhítata lusta,
Meg nem rezzenti holt szirmaidat
Többé az Isten semmi angelussa.
Fagyott virág, majd állasz a tetőn
Az özvegy erdő barna bánatában
A hideg felhők alatt reszketőn,
Sírnál, de hangod nem talál utánam.
Tóth Árpád - HARANGVIRÁG
Harangvirág, harangozz, hallgatom. Szeretnék boldog lenni egyszer. Boldog lenni, nagyon, nagyon. És nem leszek, ha nem igyekszel. Most süt a nap, kék csoda vagy, Harangvirág, illat s zene a kelyhed, Ha van, őrjítő titkodat Most fúdd rám, reszkesd el, most énekeljed.
Jaj neked, ha most legurul a nap, És kék szépséged áhítata lusta, Meg nem rezzenti holt szirmaidat Többé az Isten semmi angelussa.
Fagyott virág, majd állasz a tetőn Az özvegy erdő barna bánatában A hideg felhők alatt reszketőn, Sírnál, de hangod nem talál utánam.
Vizsgálat tárgyává tettem a "nyomdai szövegtörést"!
A szövegben több helyen nincs BETŰKÖZ.
Pontosan a vers két sora között ott, ahol 1 sorközt hagytam szerkesztéskor.
Ez adta az ötletet: nézzük meg, hogy "mit ad ki a gép" akkor, ha
2 -azaz- kettő sortávolsággal szerkesztem a sorközöket.
A versszakok között ebből adódóan egyel többet kell enterezni.
Ha ezt is elrontja a bűvös varázsló, kitalálunk valami mást.
A "mit ad ki a gép" kifejezést anno a kisfiam egykori számtankönyvében találtam. Rettenetesen fel voltam indulva rajta. Mi az, hogy mit ad ki a gép?
Mi annak idején úgy tanultuk, hogy összadod, kivonod, osztod, szorzod. Ha nem jó, kapsz egy körmöst. Sokkal érthetőbb volt, mint az, hogy mit ad ki a gép.
Nálad
Madárdallal virradt nálad
Nálam eljött már az este
Emlékszel még drága lányka
Együtt voltunk estelente
Csókra tártad édes szádat
Feküdtél a puha ágyon
Titokzatos hold sugára
Csillámlott két szempilládon
Vándorai
Nálad
Madárdallal virradt náladNálam eljött már az este Emlékszel még édes lánykaEgyütt voltunk estelente Csókra tártad kicsi szádatFeküdtél a puha ágyon Titokzatos hold sugáraCsillámlott két szempilládon
2004. március 23. 19:22/vándorai/
BÚCSÚD
Búcsúd nem kell,Azt el nem fogadom!Jöjj ki a keresztúthoz,ott hulló könnyedetmég egyszer csókolom. Még egyszer ha láthatomgyémántos arcodat.Utószor hallhatom dallamos hangodat. Akkor a keresztúttólörökre elmegyek.Ólomba öntömtitokban lelkemet. Vándor Attila István
BÚCSÚD
Búcsúd nem kell,Én el nem fogadom!Jöjj ki a keresztúthoz,ott hulló könnyedetmég egyszer csókolom.
Még egyszer ha láthatomgyémántos arcodat.Utószor hallhatom dallamos hangodat.
Akkor a keresztúttólörökre elmegyek.Ólomba öntömtitokban lelkemet.
Vándor Attila István
Tarka trónodról, ravasz istenasszony,
mért küldesz nékem szerelemkirálynő,
bút és bajt mindég, te örök leánya
fényes egeknek?
Mért nem jössz inkább, ahogy egyszer jöttél,
hallattad kérő szavamat, kiléptél
kedvemért apád aranyos házából
és befogattad
cifra hintódat; lebegő galambok
vonták azt fürgén a sötétbe-süllyedt
föld felé; szárnyuk sebesen csapdosva
vert a nagy égben,
s már itt is voltak; te pedig, te boldog,
istenarcodon mosoly ült, és nyájas
szóval kérdeztél, mi bajom van és mért
hívlak az égből
és mi volna megkeserült szivemnek
kivánt orvossága? “Ki bántott, Sapphó?
kit küldjek kemény szerelem szavával
téged ölelni?
Ha eddig került, ezután majd üldöz;
hogyha semmit nem fogadott el, eztán
ő ad már, s ha nem szeretett, szeret majd,
bár ne akarjad.”
Jer most is hozzám, a nehéz gondokból
oldd föl szivemet, s amiért eped, ne
sajnáld teljesíteni: légy harcomban
drága szövetség.
Babits Mihály fordítása