Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szeretnék boldogságról irni
Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordítani:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!
Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordítani:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!
Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordítani:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké - ugye, Kedvesem?
Szeretném elmondani
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes
minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem
szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!
Szeretném, ha mindez való lenne
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
szerettelek mindig
s szeretni foglak
a világ végezetéig!
Őri István
Téged Isten dicsérlek
és hálát adok mindenért.
Hogy megvolt mindig a mindennapim
és nem gyűjtöttem másnapra valót,
hála legyen.
Hogy mindig jutott két garasom adni,
és magamnak nem kellett kéregetnem,
hála legyen.
Hogy értenem adatott másokat,
és nem kellett sírnom, hogy megértsenek,
hála legyen.
Hogy a sírókkal sírni jól esett,
és nem nevettem minden nevetővel,
hála legyen.
Hogy megmutattál mindent, ami szép
és megmutattál mindent, ami rút,
hála legyen.
Hogy boldoggá tett minden, ami szép
és ami rút, nem tett boldogtalanná,
hála legyen.
Hogy sohasem féltem a szeretettől
és szerethettem, akik nem szerettek,
hála legyen.
Hogy akik szerettek, szépen szerettek,
és hogy nem kellett nem szépen szeretnem,
hála legyen.
Hogy amim nem volt, nem kívántam,
és sohasem volt elég, aki voltam,
hála legyen.
Hogy ember lehettem akkor is,
mikor az emberek nem akartak emberek lenni,
hála legyen.
Hogy megtarthattam a hitet,
és megfuthattam a kicsik futását,
és futva futhatok az Érkező elé,
s tán nem kell a városba mennem
a lámpásomba olajért,
hála legyen!
Hogy tegnap azt mondhattam: úgy legyen!
És ma is kiálthatom: úgy legyen!
És holnap és holnapután és azután is
akarom énekelni: úgy legyen! -
Hála legyen, Uram!
Hála legyen!
Sík Sándor
Falevelek
Valami kóbor szél kapott a fába,
ideges, kapkodó ledér:
s a Küküllőre hullt egy felvél.
Odébb egy másik vére-fagyva látta
és sápadtra döbbent egy perc alatt.
Aztán a fáról letépte magát
és utána szaladt.
Az örvény habja tánccal várta már.
Omló parton arra járt a Nyár
és rájok kacagta a napsugárt.
A partról néztem ezt a kis regényt.
Olyan nagy volt és olyan emberi:
a felvél, amely a forgatagban
a másik falevelet kergeti.
Wass Albert
Az apám nagyon derék, nagyon jó ember volt. Nem élt az soha másnak, csak a családjának. Nem kocsmázott, nem kártyázott, semmi kárt nem tett se másnak, se magának. Ha az utcán ment, úgy kellett mellette mennünk, hogy keresztül elfogtuk az utcát. Kinek van ilyen hét fia, mondta, ha ismerőssel találkozott.
Egyszerű parasztember volt fiatal korában, de hamar észrevette, hogy kapálással, kaszálással nem tud a fiaiból sem egyebet csinálni kaszásnál, kapásnál. Földje nem volt, hát a máséba kellett volna ereszteni őket, de ezt nem akarta. Javítani akart a sorsunkon, azért hamar elhagyta a falut és a városba ment, hogy ott inasnak adhassa a nagyobbakat. Ki is taníttatott valamennyiünket. Mindet más mesterségre adott, ki hova kívánkozott. Ha baj lesz, mondta, segítsetek egymáson. Ha egyiknek a mestersége nem megy, majd a másiké.
Annál boldogabb családot sehol se láttam, mint a mienk volt. Apám nagyon jószívű ember volt, erős ember, aki nem ijedt meg se a saját maga árnyékától, se más öklétől. Szépen felnevelt bennünket. Édesanyám meg olyan volt, mint az áldás. Mosott ránk, vasalt, varrt, főzött. Akkora edényeket főzött tele naponta, hogy aki látta, nevetett.
Meg is nőttünk, megerősödtünk, keménykötésű legények lettünk, mikor kitört a háború.
Mingyárt az első nap, ahogy a hadüzenet megtörtént, háromnak be kellett vonulni. A hét fiú már mind házas volt. Én voltam a legfiatalabb, de már én is éppen esküvő után voltam, mikor a hadat kihírdették. Három bátyám azonnal bement, másik három szintén nemsokára, csak én maradtam egy évig szabadon. Apám reklamált, hogy engemet, mint legkisebbet családfenntartónak hagyjanak itthon.
Azt a választ kapta, hogy Vilmos császárnak is hét fia volt és mind a hét a harctéren van.
- Na jó - mondta apám -, de azért Vilmos császárnak alighanem van miből eltartani a családját.
Nem is törődtek vele, be kellett menni nekem is.
El is mentem, szégyelltem volna magamat, ha én nem megyek el, mikor minden épkézláb ember s a hat bátyám elment. Hát én vígan katonáskodtam, háromhónapos kislányommal hagytam itthon a feleségemet.
De apám nem nyugodott bele a dologba, hanem felment Pestre és megpróbált képviselőhöz járni, hogy engem legalább kiszabadítson. Így, mikor jött, ment, 1915 őszén volt, esős őszi nap, egyszer baleset érte. Villamosra akart felszállni az Oktogonon, de akkor női kalauzok voltak és a szegény nő nem figyelt arra, hogy még egy öreg ember fel akar szállani: mikor apámnak még csak a fél lába volt a kocsi hágcsóján, elindította a kocsit. Apám leesett, és mind a két lábát levágta a pótkocsi.
Bevitték egy kapu alá. Olyan türelme volt szegény apámnak, hogy ő maga oldotta ki a gatyaszárat, mert hosszú gatyát viselt, s az meg volt kötve a lábfej felett. A két lába már csak úgy külön volt benne a gatyában. Kioldotta szépen. A mentők sokára jöttek, mert el voltak foglalva a sebesült katonák szállításával. Bevitték a kórházba. De ott is katonasebesültek voltak, az orvosok csak két óra múlva tudtak segítségére lenni.
Táviratoztak a családnak. Anyám és feleségem felutaztak Budapestre s még beszéltek az öreggel. Jókedvű volt, tréfált velük, elbeszélgetett. Vittek neki ennivalót, ruhát, effélét, s nagyon megköszönte, hogy így gondoskodnak róla.
Háromnapi szenvedés után meghalt. Eltemették.
Én ezalatt orosz fogságba estem a Kárpátokban, s elszállítottak messze be Oroszországba.
Ott voltam egészen 1918 augusztusáig. Ezalatt számtalanszor megszöktem, mert haza akartam jutni. Végre is egyre közelebb jutottam a fronthoz, s egyszer csak sikerült nekem egy éjszaka a német frontra átjutni.
Így hazakerültem és a hadkiegészítőhöz, Marosvásárhelyre jutottam. Egy nap, mikor a látogatók jöttek, nézem, milyen ismerős asszony van itt valaki. Hát a feleségem volt.
- Hát te hogy kerülsz ide - mondom neki.
Nem bírta várni míg hazaérek, hát eljött, elébem, megkeresett. Mert levelet írtam neki, de félt, hogy mire haza tudok menni, újra kivisznek a frontra.
Mondom neki, na hogy vagytok?
- Megvagyunk - mondja.
- Hogy van édesapám. Mért nem írt nekem soha. - Ez nagyon feltűnt, mert édesapám nem ijedt meg az írástól azelőtt, szívesen írt levelet, folyamodványt, minden írást.
A feleségem elfordítja a szemét, nem szól.
- Meghalt?
Bólint. Meg.
Én is hallgatok. Csak azután tudtam meg, hogy meghalt. Hát istenem, ha meghalt...öreg volt, hatvanhét éves...Isten nyugtassa békében.
- Hát János bátyám?
A feleségem hallgat.
- Az is meghalt?
Látom az arcán, hogy az is.
- No jól vagyunk már. Hát Mihály bátyám? - kérdem sorra a testvéreket.
- Az eltűnt.
- Mikor?
- Még 1915-ben.
- Hát ki él még? András él?
- Él, de egy lábát elvesztette.
Én csak néztem, hallgattam. Én még sírni se tudtam. Csak néztem szegény feleségemet, hogy ezt neki mind meg kell mondani.
Hárman maradtunk meg a hét fiúból.
A mag..
Egy sikeres üzletember már idős volt és érezte, hogy eljött az ideje, hogy kiválassza az örökösét, aki továbbviszi az üzletet. Viszont nem az egyik igazgatót vagy az egyik gyermekét választotta, hanem valami egészen mást tett. Összehívta az összes fiatal alkalmazottat.
Ezt mondta nekik: "Eljött az ideje, hogy visszavonuljak és kiválasszam a következő vezérigazgatót. Elhatároztam, hogy közületek fogok választani valakit." A fiatal alkalmazottak megdöbbentek. A főnök így folytatta: "Mindegyikőtöknek adok egy MAGOT - egy nagyon különleges MAGOT. Szeretném, ha elültetnétek ezt a magot, öntöznétek és jöjjetek vissza mához egy évre azzal, amit neveltetek a magból. Akkor majd megnézem a növényeiteket és kiválasztom, ki lesz a következő vezérigazgató."
Volt a fiatalok közt egy Jim nevezetű is aznap, aki a többiekhez hasonlóan, szintén kapott egy magot. Nagyon izgatottan tért haza, s elmondta a feleségének is a történteket. A felesége segített cserepet, földet és komposztot keríteni és Jim elültette a magot. Minden nap meglocsolta és figyelte, nőtt-e a növénye. Körülbelül három hét elteltével a többi alkalmazott már a kikelt növényekről beszélgetett.
Jim mindig megvizsgálta az ő magját, de semmi nem kelt ki belőle. Eltelt három, négy, végül öt hét, még mindig semmi. Addigra már mindenki a növényéről mesélt, de Jimnek nem volt növénye, úgy érezte, kudarcot vallott.
Már eltelt hat hónap és még mindig nem volt semmi Jim cserepében. Tudta, hogy biztosan elpusztította a magját. Mindenkinek fái és magas növényei voltak, de neki semmije sem. Jim mégsem szólt egy szót sem a kollégáinak. Tovább locsolta és trágyázta a földet. Annyira akarta, hogy kikeljen a mag.
Amikor végre letelt az egy év a cég minden fiatal alkalmazottja elhozta a növényét, hogy a vezérigazgatónak megmutassa. Jim azt mondta a feleségének, hogy ő nem fog bevinni egy üres cserepet. De ő azt válaszolta, hogy őszintén el kell mondania, ami történt. Jimnek kavargott a gyomra, úgy érezte, ez lesz életének legkínosabb pillanata, de tudta, hogy a feleségének igaza van. Elvitte az üres cserepét a tanácsterembe. Amikor Jim megérkezett, csodálattal nézte a sokféle növényt, amit a többi alkalmazott nevelt. Gyönyörűek voltak, mindenféle alakú és méretű növények. Jim letette a földre az üres cserepét, sok kollégája kinevette, páran sajnálták őt.
Amikor a vezérigazgató belépett, körülnézett és köszöntötte fiatal kollégáit.
Jim próbált meghúzódni valahol a sarokban. "Istenem, milyen gyönyörű növényeket, fákat és virágokat neveltetek" - mondta a vezérigazgató. "Ma az egyikőtöket kinevezem vezérigazgatónak."
Hirtelen a vezérigazgató megpillantotta Jimet az üres cseréppel a terem végében. A pénzügyi igazgatót arra kérte, hogy hívja Jimet előre. Jim megrémült. Azt gondolta: "A vezérigazgató tudja, hogy kudarcot vallottam! Talán kirúg!"
Amikor Jim előrement, a vezérigazgató megkérdezte, hogy mi történt a magjával. Jim elmondta a történetét.
A vezérigazgató mindenkit arra kért, hogy üljön le, kivéve Jimet. Ránézett Jimre és mindenki előtt bejelentette: "Íme az új vezérigazgatótok!"
"Jimnek hívják." Jim nem hitt a fülének. Hisz még ki sem kelt a magja.
"Hogyan lehetne ő az új vezérigazgató?" - mormogták a többiek.
A vezérigazgató akkor azt mondta: "Egy évvel ezelőtt az itt lévők közül mindenkinek adtam egy magot. Arra kértelek titeket, hogy ültessétek el, öntözzétek és hozzátok vissza nekem e napon. Én mindenkinek főtt magot adtam; halottak voltak - lehetetlen volt, hogy kibújjanak a földből.
Mindegyikőtök, Jimet kivéve, fákat, növényeket és virágokat hozott nekem. Amikor észrevettétek, hogy a magok nem kelnek ki, kicseréltétek a tőlem kapott magot egy másikra. Jim volt az egyetlen, akiben megvolt a kellő bátorság és őszinteség, hogy egy olyan edényt hozzon ide, amiben az én magom van. Ezért ő lesz a következő vezérigazgató!"
Ha őszinteséget vettek el, bizalmat arattok.
Ha jóságot vettek el, barátokat arattok.
Ha alázatot vettek el, nagyszerűséget arattok.
Ha kitartást vettek el, elégedettséget arattok.
Ha megfontoltságot vettek el, reményteli kilátást arattok.
Ha kemény munkát vettek el, sikert arattok.
Ha megbocsátást vettek el, megbékélést arattok.
Tehát, vigyázzatok, mit vettek el ma, mert ez határozza meg, mit fogtok később learatni.
"Bármit adtok az életnek, az élet visszaadja azt nektek."
/Forrás:Jamekka/
Őri István: A fa éneke a lehulló levélhez
elengedlek...
most menj,
s ha messze jársz is,
azért üzenj,
mert én itt maradok,
nem mozdulhatok
ez a dolgom:
várakozok
a télre,
a fehérbársony létre,
míg te a messzeföldet járod...
itt várok rád,
hogy visszatérj,
mert én anyád vagyok,
s szerelmes párod...
mesélj majd,
merre jártál
s hogy te is úgy vártál
engem,
mint én téged?
számoltad-e a perceket?
s amikor álmodtál
virágos rétet,
emlékeztél-e rám,
ki e rét fölé borul,
ki alatt hűs az árny
és megpihen a vándor,
ha az est ráalkonyul?
mesélj az álmaidról,
miket a puha avar adott neked
ugye nem fáztál
a bársony hó alatt,
ugye nem bántott
a zord téli üzenet?
itt vagy ágaim alatt,
mégis oly távol...
s bár létünk tűnő pillanat,
állnom kell helyemen,
vigyáznom rád,
testvéreidre,
és a rétre is,
hogy amikor
a Fénykirály
újra életre kel,
és a Tavasztündér
már közel,
felemeljelek,
ébresszem
gyengéd álomlétedet,
hogy sarjadj ki újra ágamon
s adj nekem
új tavaszt,
új Életet.
Márai idézet:
"Szeresd, hirdesd és valld meg az igazságot, a kis és nagy igazságot, a köznapok és a végzetes percek igazságait, mindig, bátran és félelem nélkül. De nem árt, ha közben csendesen mosolyogsz is: magadon is, az igazságon is.
Mert az igazság állandó és változatlan, mint a természet nagy törvényei. De te, az ember, aki hiszel az igazságban és megvallod azt, nem vagy állandó, sem változatlan. Már az időjárás is megváltoztathatja szándékaid, már a hóesés is eltérít az isteni parancs által kijelölt útról, már egy nő is hatással tud lenni reád: ilyen változékony vagy. Mit is remélsz önmagadtól?... Hirdesd az igazságot, de nem árt, ha néha mosolyogsz közben".
:)
Sziklák
A kősziklákat mindig irigyeltem,
Kik állnak büszkén, mozdulatlanul,
Állják a villámot, ha rájok sújt,
S a harmat csöppjét, ha fejökre hull.
Számukra soha sincs "talán", se "hátha",
Mint dogmák állnak, oly konok-keményen,
Mint zord, erős és önhitt férfiak,
És hófuvásos, sivatag-nagy télben
Fejükön csipkés jégből a sisak.
A kősziklákat mindig irigyeltem.
A kemény szót most megtanulom én is,
De szívem bánja, mit kimond a szám,
Ajkamon éles az ige, mint a kard,
De belül egy hang kérdez: "igazán?"
S a lélek ernyedt, tompa, szárnyszegett.
Már megtanulok én is síkraszállni,
S nem hajigálni kő helyett kenyeret,
S lenni kőszirt, mely int és fenyeget,
Kőszikla, mit meg nem ingat semmi.
Kőszikla, min a csákány eltörik.
Ó, de belül fáj keménynek lenni!
Gyerekvers
Ingrid Sjöstrand
Titkos Béketárgyalások
Titkos béketárgyalások-
olvastam az újságban.
Szerintem nem helyes, hogy
titkosak a béketárgyalások.
A háború bezzeg sose titkos.
Egy háború, ahol egy puska se dörrent!
Egy háború, ahol senki se halt meg!
Egy háború, amit észre se vett senki,
mert csak a háboristák mentek oda,
és ott csúnyákat gondoltak egymásról
titokban. Titokban hahaha!
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma.
Az életednek van egy titkos csúcsa
Köröskörül őserdő, ősbozót -
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten előre ment, a csúcson vár be -
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.
Az életednek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -
De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.
Indulnék de nincs hova
agyam tükörtávlat
Játékokkal torlaszolt
mindegyik kijárat
Koponyám zárt magamra
csak szemeim tártak
szomjat osztó vályúi
csillagitatásnak
Valaki ül. Közelebbről: ketten vannak, egymásnak háttal.
Egy férfi és egy nő. Háttal egymásnak, össze vannak nőve.
Fel akarnak állni, nem tudnak. Fejüket forgatják, hogy egymást lássák, de a fejük is össze van nőve. A két arc egymást sohasem láthatja. Soha egymással szembe nem nézhetnek. Kínlódó arc. A nő nyöszörög. Ott hever, a fejét forgatja, hogy a másikat lássa.
Szenvednek, nem látják egymást. Szeretik egymást?
Nem szeretik egymást. Nem szerelem.
Akihez hozzáragadsz, azt nem szereted. Élősdije és rablója vagy. Csak azt szereted akit eleresztesz. Ha szeretsz szabaddá teszel. Csak azok szeretnek, akik szabadon egyesülnek.
Ezek ájultak.
Ha hozzátapadsz, akkor foglya vagy, és vérét szívod. El kell eresztened, hogy szerethesd.
Csak vonaglanak az út mellett.
Össze vannak nőve.
És egymástól mégis fényévnyi távolságra vannak.
Azt hiszik, ha összeragadnak, egyesülnek.
Egyiknek sincs szíve, hogy a másikat felszabadítsa. Nem szereti.
Nincs szíve, hogy önmagát felszabadítsa. Önmagát sem szereti. Csak mohó, és úgy bánik magával, mint elkényeztetett kölykével.
Évszázadok óta össze vannak nőve.
Minden reggel, mikor a nap a látóhatár szélét megérinti, kettéválnak, és mindegyik szabad.
De egy perc sem múlik el, és újra összenőnek, és mindig úgy, hogy egymást nem látják. Évszázadok óta minden nap szabadok, és minden nap megajándékozhatnák egymást a szabadságukkal, hogy egymást szeressék. De az ájulat bennük nagyobb. Az őrület. A rabság. Szerelem csak önkéntes egyesülésből lehet.
Hazug mámor ez, évszázadok óta hazug.
Lehet segíteni rajtuk?
Holnap reggel, ha a nap felkel, újra elválnak. Ha már eléggé szeretik egymást ahhoz, hogy nem ragadnak össze, egymást újra látni fogják.
Hallod?
Szeresd.
Holnap reggel, ha a nap felkel.
Istent sem lehet ájultan szeretni?
Nem tűri sem a parazitákat, sem a rabokat.
Azért adott mindenkinek szabad önrendelkezést.
Mit kezdjen egy őrülttel, aki benne részegséget keres?
Hamvas - Karnevál
Felhőkakukvár
háromezer éve telik díszekkel és lomokkal,
nagy ládákkal -- felirásuk: "én!" "enyém!" "nekem!" "engem!"
s falát mindenfelé kinyomta "az én kincsem", "az én lázam", "az én üdvöm",
végre felbillent
s az alatta felgyűlt ganajba zuhant.
Lakói
a lenti mocsokban hemzsegnek,
nem értik mi történt velük, nem látnak az éjszakában,
jajgatva vergődnek a szeméten, vagy futkosva, egymásra tiporva
cipelik törött, recsegő holmijukat,
vagy építeni akarnak, a törmeléket dúlva --
De van aki lát közöttük
és szurokba hempereg és meggyujtja magát hogy azok is lássanak:
kétségbeesett világosság, eleven fáklya!
Páran rámutatnak: "Ni, a bolond,
szurokba mártotta magát és elhamvad,
ahelyett hogy menteni segítene."
Mások kiáltják: "Az ő fényénél látunk!"
és még gyorsabban húzzák-vonják a törött lomokat.
Mit látnának? mit mutatna nekik az eleven fáklya?
a törmeléket, a trágyát,
és fölötte a fekete semmit,
honnan már hiányzik Felhőkakukvár
és eltűntek az angyalok,
a Biztonság, a Szabadság, az Igazság Angyala, meg a többi,
még a Háboru Angyala is (mert amit ezek háborunak néznek:
egymásba botlók szüntelen marakodása a sötétben;
hol már az idő, mikor hadat indított a szabad elhatározás?)
s még a Gyűlölet Angyala is
(mert mindenki annak bokájába mar, akiébe bír;
de hol az igazi gyűlölet már?)
Az égen egy maradt: a tétlen, közönyös lélek,
az Undor Angyala. Mert már csak az utálat, melynek lelke van.
Ha látnának az eleven fáklyafénynél: őt látnák, az Undor Angyalát
amint lábával harangoz a kutyáknak, vagy fütyülve a romokra vizel,
s nem hinnék hogy angyal,
hogy az alakot váltott szeretet, mely inkább mosolyog mint haragszik.
S ha közelről látnák: nem hinnék hogy az Undor Angyala,
mely oly szép, mint az a nő, kit álmunk legmélye hord,
a gyilkos megrészegül tőle, vágytól zokogva öklére borul, fogadkozik,
s a tiszta is megdöbben előtte: mi a szépség, hogy íly sodra van?
S az üvöltve lobogó fáklya, s e végső édesség: ugyanegy.
Ha kérdik őt -- felel:
"Ne fontoskodj." Ajkát biggyesztve szól: "Ne fontoskodj."
Harmadszor is azt mondja: "Ne fontoskodj." S elhallgat.
Az eleven fáklya körbe-szalad és ordít:
"Hallottátok-e: ne fontoskodjatok!
E két szó a nektek röpített ige, e két szó a Nagy Könyv,
e két szó, mely a világ rángását feloldaná!
Ne fontoskodjatok! Ne akarjatok zászlót lengetni,
építő, romboló, mentő mozdulatokkal hadonászni,
hagyjátok a jelszókat, fontoskodó elveket, rángató eszméket!
Halljátok: semmi előnyt ne kivánjatok,
előny értékében ne higgyetek,
s lemállik rólatok a százféle téboly, mely mind előnyt kinál!
és olyanok lesztek, mint a szívverés: nyugalma működés, és működése
nyugalom."
Igy kiált az eleven fáklya, végre összeroskad,
száján dül a pernye, a korom,
még csontja is fekete.
Az Undor Angyala
egykedvüen játszik
a rom felett.
Vár.
Weöres Sándor - XX. századi freskó
A mézmocsár
Jobb kéz felől a homályban valami csillog. Olyan, mintha víz lenne. Tó? Partján nádas? Zsombék. Süppedék. Az egyik tócsás részen valakinek a feje látszik. Szájáig a tóban van. Női fej. Ott áll mozdulatlanul, fejét mereven felfelé tartja, hogy lélegzethez jusson.
Mi ez?
A mézmocsár. Itt minden nedvesség méz. A növények mind édesek és illatosak.
Szinte érezhető a méz illata. A nő ki akar mászni, de nem tud. A sűrű anyagban alig mozog. Nincs szükség büntetésre.
Elég büntetés az, ha mindenkit ott hagynak ahol van.
De az nem is akar mást – Ki akar jönni…
A méz, minden órában kiszárad egy percre, s akkor kijöhet.
Ki is jön, de egy perc múlva újra visszamászik –
Miért?
Mert a méz édes.
Kétezer évvel ezelőtt dsuang dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
- álmomban - mondta - ez a lepke voltam,
és most egy kicsit zavarban vagyok.
- lepke - mesélte -, igen, lepke voltam,
s a lepke vígan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő dsuang dszi...
és felébredtem... és most nem tudom
most nem tudom - folytatta eltűnődve -,
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy dsuang dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? -
én jót nevettem: - ne tréfálj, dsuang dszi!
ki volnál? te vagy: dsuang dszi! te hát! -
ő mosolygott: - az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! -
ő mosolygott, én vállat vontam. aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy dsuang dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.
Szabó Lőrinc - Dzsuang-Dszi álma
Ősz kószál a dombokon,
rozsdabarna lombokon
szellő lebben, ringató.
Búcsúzik a nyárutó.
Fényevesztett subáját,
fák lehullott ruháját
fújja a szél, táncra kél.
Hajnaltájban jő a dér.
Hordóban a hegy leve,
már pihenni kellene.
Meg is tenném, nem lehet.
Meg kell várni a telet.
Fél árbócon lóg a nap,
gólyák szárnyat bontanak.
Eső koppan, hallgatom,
őszre zárom ablakom.
A lélek újra meg újra fájdalmat, gyászt arat,
Bár szégyen és dicsőség láthatóan
Egymást váltva emeli-süllyeszti sorsát.
Amíg a cél és a bizonyosság ingatag,
Amíg az ember fénylő, igaz valóját
A sötétség foltjai még beszennyezik,
Ahogy a szarka tollazatában
Fehér és fekete egymásra mutatva ékeskedik,
Az emberi létben úgy váltja egymást áldás és átok
Mert menny és pokol a lélekben
Még egymással jól megférve együtt lakik.
Wolfram von Eschenbach
Csanádi Imre: Őszköszöntő
Szállj, szállj,
ökörnyál,-
jön az ősz,
megy a nyár.
Megy a nyár, a nevetős,
komolykodva jön az ősz,
csillámló derekkel,
sárga levelekkel,
szőlővel, mosolygóval,
fűre koccanó dióval.
Kányádi Sándor: Valami készül
Elszállt a fecske, üres a fészke,
de mintha most is itt ficserészne,
úgy kél a nap, és úgy jön az este,
mintha még nálunk volna a fecske.
Még egyelőre minden a régi,
bár a szúnyog már bőrét nem félti,
és a szellő is be-beáll szélnek,
fákon a lombok remegnek, félnek.
Valami titkon, valami készül:
itt-ott a dombon már egy-egy csősz ül.
Nézd a tájat, de szépen őszül.
Egy dokinak viszonya van az ápolónővel, aki teherbe esik tőle.
Mivel nem akarja, hogy a felesége is tudomást szerezzen a gyerekről, jó sok pénz ad az ápolónőnek, és megkéri menjen Olaszországba megszülni a gyereket.
-Hogyan fogom tudatni, hogy a gyerek megszületett ? kérdezi az ápolónő.
-Csak küld egy képeslapot, és írd a hátoldalára, hogy " Spagetti " és én gondoskodok a további kiadásról is.
Az ápolónő jobbat nem tudván, Olaszországba repül..
Pár hónappal később egy nap a doktor felesége felhivja férjurát:
- Kedvesem kaptál egy nagyon különös képeslapot, de nem értem mit jelent.
- Csak várj mig hazaérek, és azonnal elmagyarázom- mondja a doki.
Hazaérkezés után olvassa a lapot, azonnal szívrohamot kapott.
Rohammentő szállitja az ügyeletre,egy orvostanhallgató hátramarad, hogy vigaszt nyujtson a feleségnek, és kérdezi az előzményeket.
Ekkor a feleség előveszi a képeslapot, amin a következő áll:
" Spagetti, spagetti, spagetti, spagetti,-- kettő kolbásszal és húsgombóccal, kettő pedig anélkül.....
Üzenet haza
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek,
és nincs ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska is rágja le vetését,
ha vakond túrja is gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend,
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa,
s a vérző csonkból virradó tavaszon,
Újra erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad...
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedéknek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők,
és kiássák a fundamentumot,
s az erkölcs ősi hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem habarccsal és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szentelt vízzel és búzakenyérrel,
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentum Istentől való,
és IstentőI való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, de a kő marad,
a kő marad...
És üzenem volt barátaimnak,
kik megtagadják ma nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor barátjok leszek,
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak, és megyünk,
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad...
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak,
hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz, és annak
kinek kezéhez vércsöppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fenn a magas ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok,
s a víz szalad, és csak a kő marad,
a kő marad...
Maradnak igazak és jók,
a tiszták és békességesek,
erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasztják már fönn az égben a rostát,
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint,
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia,
s ki mint vetett, azonképpen arat,
mert elfut a víz, és csak a kő marad,
de a kő marad.
Wass Albert
Dal
Mikor az első csókot adtad:
már az ősz osont a fák alatt,
Kapirgáló szelek kutattak
avar-homályban árnyakat;
A fákra ráhajolt az este,
s az est meséje régi volt...
csókunkat fák közül kileste,
és kacagott a régi hold;
Felettünk fényes csillag égett,
s két csillag volt a két szemed...
beléje néztem: vissza-vissza nézett...
és bíztatott és kérdezett...
Szellőt üzent az esti távol,
és azt üzente: Csend legyen...
S a hervadás-erezte fákról
lekacagott a szerelem.
Wass Albert
Én Istenem, az idő hogy szalad!
Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk,
múlt és emlék: minden elmarad.
Nyomunkat rendre belepi
rőt lombjával az őszi szél.
S hogy kik voltunk:
maholnap az sem tudja,
aki rólunk beszél.
Zölden remeg a nyírfa lombja,
a bajor erdőn szellő támad.
Lőpor-szagú ködök lepik
a jövendőt és a hazámat.
Fehér itt is a nyírfa kérge,
pillangó jár a gyöngyvirághoz.
S mégis: minden virágharanggal,
illattal, színnel, fénnyel, hanggal
a régi erdő húz magához.
Bajor erdőkön vándorok haladnak.
A bánathoz már egynek sincs szava.
De sóhajaik ég felé röpülnek,
kendőnyi kis fehér felhőkké gyűlnek
s jó szél szárnyán elszállnak haza.
(Bajorerdő, 1946) Wass Albert
Csak csendesen
Testvér, csak lábujjhegyen jer velem,
csak nagyon halkan, nagyon csendesen.
Amerre járunk,
ne rezzenjen egy kis levél se meg,
ma lelkem olyan mint a tó:
legkisebb rezzenéstől megremeg.
Gyere a templomunkba:
a bükkerdő ma vár,
a Csend harmóniája
ott megint a lelkünkbe talál.
Gyere velem...
csak szótlanul, csak csendesen,
csak csendesen...
Wass Albert
A völgyek vándora
Hányszor hittem: hazám a fény hazája,
s a völgyek szürke rabja nem vagyok,
völgy vándorát a hegyek csókja várja
és utam egyre feljebb kanyarog.
S ó, ti kegyetlen rózsaszín hegyek,
gyönge-elém hányszor emeltetek
hajnal-pompában búskomor falat!
S az utam völgy, ezerszer völgy maradt.
Most este van. Nem látom már az utat:
hátha most a hegyre fölvezet?
Hátha holnap könyörül a távol,
s kanyargós úton nyújt testvér-kezet,
szelek dalolnak: "messzeföldi vándor
rokon-karokba visszaérkezett!"
Virrad. A völgyek csoda-váró rabja
távol hegyekre bízva feltekint...
De útja völgy, jaj völgy maradt megint.
Wass Albert
Erdélyi fák között
Erdélyi fák között egy évben kétszer hull a falevél.
Összel, mikor a hervadás leszáll,
s az árva fák közt zúgni kezd a szél.
És tavasszal, mikor a holt mezökre
az élet lüktetése visszatér.
Nálunk akkor is hull a falevél.
Nálunk akkor is búsak a lelkek,
mikor a rónán pacsirta dalol,
úgy ég olyankor, úgy fáj valahol...
Tavaszi szél még jobban megcibálja itt a fákat,
s mi megmaradt: emléke a régi nyárnak,
az a kevés is mind, mind lepereg..
Erdélyi fák között, én nem tudom
miért, de kétszer hullanak a falevelek...
Wass Albert
Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.
Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek: a szüleinkkel.
Sajnos a valóság más.
Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maraduk nélkülözvén szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat
Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek a számunkra.
Ők a testvéreink, a barátaink és mi szeretjük ezeket a csodálatos embereket.
Néhányan, azok közül, akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást
Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során.
Mindig vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon
Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után...
Mások fel- és leszállnak, s mi alig vesszük észre őket...
Lehetnek olyanok, akiket nagyon szeretünk, mégis másik vagonban utaznak.
Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon.
Természetesen megtehetjük, hogymegkeressük őket, átverekedhetjük magunkat az ő kocsijukba.
De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt
Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással... és visszafordulni soha sem lehet.
Próbáljuk a velünk utazók jó oldalát nézni és keressük mindenkinek a legjobb tulajdonságait...
Jusson eszünkbe, hogy bármely szakaszon találkozhatunk szenvedőkkel, akiknek szükségük van a segítségünkre
Mi is lehetünk gyakran elhagyatottak s ez annak is megadathat, aki jelen helyzetét tekintve rajtunk segíthet.
Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról, aki közvetlen mellettünk foglal helyet.
Úgy érzem vigasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból... Azt hiszem, igen.
Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam fájdalmas. A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz. De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk és érzem, látni fogom őket jönni olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik...
Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni.
Barátaim, tegyünk úgy, hogy jó utunk legyen és a végén azt mondhassuk, hogy megérte a fáradozást.
Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni maguk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban.
Azoknak, akik az én vonatom utasai, kívánok jó utazást!
Akit az istenek szeretnek,
Örökre meghagyják gyereknek,
Bizakodónak, nevetőnek,
Az élet útja annak puha szőnyeg,
Útravalója sugaras derű,
Mely ólmot színarannyá aranyoz,
Széppé a rútat, jóvá ami rossz
És nagyszerűvé azt, mi egyszerű,
Újjá az ócskát, tengerré a tócsát.
A világ annak micsoda?
Mindennap millió új csoda,
Sok tarka álom és kevés valóság.
Tündérek és mesék víg birodalma,
Amelyben győz a jó, kárt vall a gaz, hamis,
Amelyben minden alma aranyalma
És az marad befőtt korában is,
Játék az élet, élet csak a játék
S élet, halál egyformán szép ajándék.
Maradj gyerek te is hát kis leányom,
Mosolygó lelkű, üde, friss,
Maradj gyerek, szívből kívánom,
Még nagymama korodban is.
Aki ezt a verset írta
Nem rigó és nem pacsirta,
Csak aféle bölcs bagoly,
Zord romok közt huhukol.
Öreg Marci, jó cigányom,
Szürke madár száraz ágon,
Vedd elő a hegedűdet
Sirassuk a jó időket.
Gyere öreg, ide hozzám,
Huzzad el a kedves nótám,
Egyszerűen, símán, halkan,
Érezzem csak, meg se halljam
Azt a régi magyar nótát...
Tudod-e még? Hogy is volt hát?...
"Szárad a bokor a tetőn,
Haragszik rám a szeretőm..."
Legénykedő, kedves nóta,
Nem hallottam évek óta,
Kiben ez a nóta járta,
Hova lett a pesti csárda?
Akihez sírt a panaszom,
Hová lett a szőke asszony?
Szőke asszony forró csókja?
Elszállt az is, mint a nóta.
Elszállt az is, mint a nóta,
De más világ van azóta!
Régi tüzünk be kiégett,
Vége már a dicsőségnek!
Te is én is megrokkantunk
Hova lett a régi hangunk?
Hova lett a régi kedvünk?
Bizony nekiöregedtünk.
A hegedűd nem úgy szól már,
Nem vagy az már, aki voltál,
Sebaj Marci, így is jól van,
Én se vagyok aki voltam.
Vén költőnek, vén cigánynak
Keze reszket, szíve fáradt,
Le is tesszük már maholnap
Te a vonót, én a tollat.
Elég soká muzsikáltunk,
Szép csöndesen félreálljunk,
A költő is, a prímás is...
Had huzza már egyszer más is!
Szép vasárnat kivánok!
Igen ismerem nagyon szép köszönöm.
József Attila Amit szívedbe rejteszAmit szívedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
szíveddel várd ki azt.
A szerelembe -- mondják --
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek --
a harctér nászi ágy.
Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.
Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szívedből szépen
kihull halálod is.
Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szívedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!
Szegény kiscsaj jól jár! Jön a kis Vuk!
http://www.youtube.com/watch?v=nz6CN7kMHp4
Én most a Roncsderbi betétdalávl szeretnélek megörvendeztetni benneteket.
Aki látta Psotával, tudja, hogy miről beszélek!
Az én műfajom a remény.
Mennyi csalódás,
mennyi eskü,
mennyi vágy és
mennyi átok:
Ennyi hát egy asszony élete?!
Mennyi öröm és mennyi bánat,
hideg magány és üres ágyak:
Mondd, hogy ér ez egyszer véget?
Mennyi szó és mennyi CSEND!
Mennyi fent és mennyi lent.
Egy futamban sem vagyok az első...
Lesz-e még, ki erre jár?
Lesz-e még, ki megtalál,
akkor minden, minden újrakezdhető?
Menj tovább végig az úton
vár egy új találkozás.
Nyitva áll mindíg egy ajtó és újra ég a régi láz.
Menj, tudod az élet mindí újra hív,
Ne add fel soha, álmod meg ne öld!
Szállj,
repülj,
repülj,
repülj!
Ne lásd meg többé, ami összetört.
Menj tovább végig az úton
vár egy új találkozás
Hinni kell, magadban hinni és újra ég az a régi láz.
Menj tovább végig az úton
Gyűlölj, szeress de menj tovább!
- Ki a szórakozott férj?
- Aki a nászéjszakája után lerak egy ezrest az éjjeliszekrényre.
- Ki a szórakozott feleség?
- Aki elteszi a melltartójába az ezrest, és közli, hogy másutt ezért kettőt szokott kapni.
***********
- Miért nem tud a férfiak több mint ötven százaléka szex után egyből elaludni?
- Mert még előtte haza kell menniük.
***************
Négy férfi beszélget:
- Én a feleségemet havonta egyszer teszem a magamévá. - mondja az első.
- Én havonta kétszer. - kontráz a második.
- Én hetente egyszer. - így a harmadik.
- Én hetente háromszor is. - mondja büszkén a negyedik férfi.
- De hiszen neked nincs is feleséged! - mondja neki értetlenül az első.
- Ja, nem a tiédről volt szó?
*************
A töbszörös gyilkossággal vádolt személyt villamos székbe ültetik.
- Van valami utolsó kívánsága? - mondja az őr.
- Igen
- És mi?
- Megfogná a kezem?
**************
Haldoklik az öregember. Körülötte a bánatos család.
- Mi az utolsó kívánsága édesapám? - kérdezik a gyermekei.
- Úgy ennék egy kis szart! - válaszol a haldokló.
- Na, de édesapám... - méltatlankodnak a többiek, de hát az utolsó kívánság az szent, így kerítenek egy tál gőzölgő szart.
- Jó? - kérdezi az öreg.
- Nem tudjuk! - jön a válasz.
- Akkor kóstoljátok meg!
Az utolsó kívánságot teljesíteni kell, így a gyerekek undorodva bár, de megkóstolják a szart.
- Na milyen volt? - kérdi a végén az öreg.
- Rossz!
- Akkor nem is kell.
****************
Pistike rohan az apjához:
- Apa, apa! Az anya felakasztotta magát a pincében!
Az apja elrohan, megnézi, senki sincs a pincében. Erre Pistike:
- Haha, április bolondja! Nem is a pincében, hanem a padláson akasztotta fel magát!
*****************
- Tegnap búvárpizzát ettem!
- Az meg mi?
- Lement, körülnézett, aztán feljött.
************
Két mentős beszélget:
- Te, a múltkor volt egy szörnyű esetünk. A templomból hívtak minket, hogy mise közben az egyik öregúr meghalt, és azt kérték, hogy diszkréten vigyük el, hogy a többi hívőt ne zavarjuk meg.
- És ebben mi volt a szörnyű?
- Öt másik öregurat is kihoztunk, mire végre megtaláltuk azt, aki tényleg meghalt.
2010
A Világ: Teljes mértékben gyógyítható lesz a rák.
Magyarország: A tüdőszűrő-állomásokat eladják egy cipőbolthálózatnak.
2015
A Világ: Az első agyátültetés az USA-ban.
Magyarország: Horn Gyula ismét miniszterelnök.
2020
AVilág: Mágneses levitációval működő járművek elterjedése.
Magyarország: Új parkolási rend a belvárosban.
2025
A Világ: Az első ember a Marson.
Magyarország: Az első ember a 4-es metrón.
2030
A Világ: Elkészül a New York - London alagút.
Magyarország: Átadják a magyar sztrádaprogram 2007-re ígért ütemét.
2035
A Világ: Világköztársaság.
Magyarország: Az ellenzék vezérének gyújtó hangú beszéde Magyarország csatlakozása ellen.
2040
A Világ: Az első lakótelep a Holdon.
Magyarország: Már csak 43 évet kell várnunk, hogy megtudjuk, mi történt Sándor "papával".
2045
A Világ: Megtalálják az öregedés génjét, és semlegesítik.
Magyarország: Kulcsár Attilát kiadják Magyarországnak, majd megszökik.
2050
A Világ: Kapcsolatfelvétel az első földönkívüliekkel.
Magyarország: Az első ÁFA-csalások földönkívüliekkel.
- Édes fiam, segíts, mert ellopták a kerékpáromat. Mit csináljak?
- Mit, atyám? Vasárnap a prédikációjában tessék elsorolni a tízparancsolatot, és amikor odaér, hogy "ne lopj", nézzen jól körül, mert aki elbújik, az a tolvaj.
A mise után a plébános elmegy a rendőrhöz.
- Az Isten megáldjon, édes fiam, megvan a biciklim.
- Úgy történt, ahogy mondtam?
- Majdnem... Elkezdtem sorolni a parancsolatokat, s amikor odaértem, hogy "ne paráználkodj", azonnal eszembe jutott, hol hagytam a kerékpárom.
S benne néha Te is kudarcokat vallasz.
A lányokat folyton lakásodra hordod,
hogy megmutasd nekik csodás fúrótornyod.
Próbafúrást végzel, nem egyet nem százat,
s persze aztán végűl tátod majd a szádat,
amikor először olajkutad sztrájkol,
s neked csak ennyi tör elő majd a szádból:
kedvesem ma inkább aludj másik ágyban,
úgy érzem ezúttal olaj helyett gáz van!
Halálos a seb, de 50-év múlva már lesz gyógymód arra hogy túl élje, ezért le hibernálják.
Eltelik az 50-év. Kijön a frigóból, meggyógyítják.
Megy a vadász szaküzletbe...
- Egy engedélyt kérek vaddisznóra!
- Azok 20-éve kihaltak!
- Akkor le szeretném tenni...szarvasra.
- Az 10-éve kihalt.
- Akkor mire lehet?
- Cigányra!
Rendben...leteszi az engedélyt cigány vadászatra.
Megy az utcán... egy cigány pár a kuka előtt csókolózik.
Püff! Püff! agyonlövi mindkettőt....
Jön a rendőrség:
- Hogy képzeli ezt? Mit lövöldözik?
- Itt az engedélyem, cigányra vadászhatok!
- De nem párzási időszakban etetőnél!!!!
Nem kell bocsánatot kérj nem sértettél meg hogy feltetted ide a versemet. Csak nem tudtam hgyan jutot ide és pillanatnyilag rosszul esett hogy nem kérted, Aztán gondolkodtam hogyan is kérhetted vólna mert senem ismertél senem tudtad az email cmem.
Ha még találsz versemet és tetszik nyugodtan hozzad ide vagy ahova akarod
Megis írom neked hol találod meg a verseimet. A Poet-hun és a blogom neve Nasugár A Napsugár blogban találod meg az eddig oda feltett verseimet Van még sok helyen a netten de itt könnyü megtalálni
Legyen szép napod .Nincs harag legyünk jó barátok
Megvolt az esküvő. Nászéjszaka. Kiderült, nem szűz a menyasszony. Hát kitalálja a férj, van még piros festék a spájzban, azonban nem talál csak zöldet. Most már mindegy, lesz ami lesz, bekeni vele a lepedőt. Másnap reggel összegyűlik a család az ifjú pár háza előtt. A pár félve hozza ki a lepedőt, kiterítik, mindenki elképedve figyeli azt. Erre egy vén kéjenc odalép a férjhez:
- Ez az fiam, fel az epéig!!!
Mennyek és pokol.
A mennyben csak gyönyör van, a pokolban csak siralom. De neked mindkettőből kijutott, hisz a földön élsz,
mennyek és pokol között. A sors kettős játékot űz veled: ne várj tőle csak boldogságot, a másik kezében balszerencsét
tartogat. A földi lét egyszerre menny és pokol, mégis tudd, hogy sokat ér. Rajtad múlik, melyiket választod. Nyisd ki
szemed, tárd ki szíved: ami látható és érezhető, a tied, ha észreveszed...
Abból végy, ami kéznél van, mert bánat a szívnek távoli dolgok után vágyódni, kövesd e tanácsom. Élj úgy,
hogy jutalmad méltó legyen az emberhez.
/ Tatiosz /
"Három nehéz dolog van a világon:
Úgy mondani igazat, hogy senkinek ne fájjon...
Úgy mondani kellemest, hogy hízelgés ne legyen...
És úgy érvényesülni, hogy senkit se tapossunk el."
/Goethe/
- Elnézést kérünk a hiba miatt, elcseréltük a csokrokat. De képzelje magát a másik fél helyébe, aki a temetésen azt olvassa: "Gratulálunk az új otthonodhoz".
Ábrányi Emil - Ne sértsd meg...
Ne sértsd meg azt, akit szeretsz!
Egy durva szó elég,
Hogy elborítsd, hogy gyászba ejtsd
Szerelme szép egét!...
Borúlt ég újra földerűl,
Hint még szebb sugarat...
Ez gyöngédebb ég: itt a folt
Örökké megmarad!
Egy szó elég!... És húnyni kezd
A régi, tiszta fény.
Mélyebb sebet vág, mint a tőr,
A nő nemes szivén!...
Átérzi lelked bánatát,
Vidáman hal meg érted, -
De bús kétségben csügged el,
Ha egy rossz szóval sérted!
Ne félj! Nem hal meg a madár
Ha szárnyait megtörték.
A pillangó tovább röpűl,
Bár fényporát letörléd.
Tovább él a szerelem is
Mert mindennél nagyobb, -
De többé nem száll ég felé,
És többé nem ragyog!...
;A fény harcosa tudja, hogy Isten a magányt használja arra, hogy megtanítson az együttélésre. A háborút használja arra, hogy megmutassa a béke értelmét. A tétlenség unalmát pedig arra, hogy ráébresszen a kaland fontosságára. Isten a csöndet használja arra, hogy megtanítson a szavak felelősségére. A fáradságot használja arra, hogy megértesse az ébredés értelmét. A betegséget pedig arra, hogy ráébresszen az egészség fontosságára. Isten a tüzet használja arra, hogy a vízről tanítson. A földet használja arra, hogy megértsük a levegő értékét. És a halált arra, hogy megmutassa az élet fontosságát.
(Paulo Coelho)
Köszi a vicceket
Pünkösd a tavasz legszebb ünnepe.
A húsvét utáni ötvenedik napon, vasárnap ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását, azaz pünkösd napját. A pünkösd elnevezés a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik, és minden évben május 10-e és június 13-a közé esik. Pünkösdöt a keresztény egyház születésnapjának is tartják.
Piros Pünkösd napját ezer éve virággal köszöntik
Ady Endre: Szent Lélek karavánja
Egy Szent Lélek nevű kereskedő
Egykor sürgős, nagy rendelést adott.
Jövünk száz sarkából a világnak
Villámmal, gőzzel, szekérrel, gyalog.
Tevékkel vágtuk át a Szaharát,
Drága portékánk részben megavult.
De Szent Lélek már ezt így kivánta:
Egy kicsi Jövő, egy kicsi Mult.
Buddha, Mózes, Jézus éltek velünk:
Igemálhákkal rakott az agyunk.
Miként igérted, vedd át az árut,
Fizess, Szent Lélek, éhesek vagyunk.
Oh, mi, szegény, szomoru kupecek,
Eszmék vivői, büszke Szolonok.
Krőzusok élnek víg dőzsöléssel
S a mi kincsünk és sorsunk: a homok.
Hosszú tíz nap volt: sok ezer éves.
Hazudtak minden Pünkösd hajnalán.
Tüzes nyelvekre, meleg aranyakra
Rászolgált immár ez a karaván.
Becsületes, részeg, okos fejünk
Mindig másért fáj. Megejti a Szó
S úgy futunk el ön-boldogságunknál,
Mint szép tájnál bamba kéjutazó.
Elherdáljuk a vérünk és inunk,
Minket kezdettől jégeső mosott,
Földet szereznek, bankót csinálnak
Sok ezer év óta az okosok.
Hajh, Szent Lélek, nem vár a karaván,
Éppen elég volt az eszme-evés.
Viharverten és sakáltépetten
Várjuk: jöjjön hát a kitöltetés.
Fizess, Szent Lélek. Sok volt egy kicsit
Ez a bús, bolond, ingyen-szerelem.
Ím, megérkeztünk s véres árnyékok
Cikkáznak rózsás Pünkösd-reggelen.
Sajnálom nem készakarva történt elnézést kérek ha megsértetelek.
Szia Mami!
Nagyon friss az élmény- Alighogy születtem…Apukám, Anyukám !Írjatok helyettem!Nem sokat, csak annyit:Eggyel több a létszám!Majd - ha szeretni kell -Számítsatok énrám! Azért mert szerettek, jöttem a világra. S lettem új fény, csillag, szülők boldogsága. Szeressetek engem igaz szeretettel!A kincsetek vagyok, piciny kincs, de Ember!
Nagyi kicsi babája,
életének boldogsága. Életemnek reménye, szemem tüneménye. Fontos a lényed, a kedves ölelésed. Kicsi vagy és gyenge, boldog kis emberke. Fejecskéd ölembe hajtod, símogatom kedves arcod. Csillogó szemekkel nézel a világra. Te vagy a maminak édes kis babája.
A kis keze lassan felém nyúlt…az enyém is elindult felé és mikor találkoztak, éreztem az érintéséből áradó szeretetet. Magához húzta a fejemet és belesuttogott a fülembe: „- Szia barátom.” Ez a két szó mélyen simogatta a lelkemet. Arcát hozzám szorította és ez a tiszta, őszinte mozdulat elmosta minden fájdalmamat. Örökre így maradtam volna…ölelve a picike, törékeny valóját és hallgatni kacagó hangját, ahogy mesél. Nézem grimaszait, figyelem ahogy forgatja a szemeit és szeretem…mert a legszebb érzés, mikor keze felém indul és találkozik a kezemmel.
Sík Sándor
Mosolygó gyermek
A nyári busz fullasztó melegében,Kék-bóbitás sapkája keretében,Anyja mellére békén odabújva,Szemben velem egy esztendős fiúcska.Szeme azúrját kerekíti tágra,Úgy néz a furcsa idegen világra,Ami én vagyok, aki mostan boldogGyönyörűséggel arcába mosolygok.Csak néz rám, néz rám, komolyan, sokáig,Míg szirom arca gömbölyűre válik,Ahogy a bimbó feslik szét a bokrán,És édesdeden visszamosolyog rám.Egy új emberke, ki nem is beszél még,Hogyan érti meg mosolyom beszédét?Hogy érzi meg, - hisz csak egy éve ember! -Hogy a szeretet szólítja szememben!Ó milyen titok, milyen csodaszép ez!Egy csöpp agy, mely még gondolni se képes,A szeretetet már fel tudja fogniS a mosolya vissza tud mosolyogni!Ó, ha lehetne, hogy az, aki AtyjaMinden mosolynak, nekem is megadja,Olyannak lennem, mint ez a csöpp gyermek:Friss antennája minden szeretetnek.
A gyermekRendkívüli elme, becsülendő s igaz, néhol zavaros, időnként pimasz. Ha komoly dolgokról beszéletsz Vele, zakatol eszének fogaskereke. Tudatosan reagál, sokszor kérdez vissza, Őszintén felel, szeme tükre tiszta. Nem befolyásolja a politika állása, Boldogsággal, mosolyogva tekint a mára. Jövője kilátástalan, ezt nem tudja Ő, az oviban ettől még lehet nagymenő. Igényli a családi idillben töltött percet, Hazudni Neki nem lehet. Foglalkozzunk Vele, hogy egyre többet lásson, Játszik és örömmel kacag a világon. Rajtunk múlik mivé válik kicsi, apró lénye, Egy napon majd hálával tekint fel az égre. Szépnek látjuk akkor is, ha rossz fát tesz a tűzre, Reményt hoz megszokott, szürke életünkbe. Felelősséggel tartozunk életüket nézve, Szeresd gyermeked, Ő létednek bére! Rajongj Érte mindig, ápold a lelkét, Figyelj rá s Óvd törékeny testét! Teljes értékű emberré válhat, Tégy meg érte mindent, amire csak vágyhat!
A Kis Unokámnak
Öröm Téged látni, öröm Téged várni,Téged igazi boldogság ölemben ringatni!Ha látlak szélesre tárul szívemnek kapuja,S közben a boldogság a bensőmet átjárja.Fészket, tanyát vertél Te az én szívemben.S azt otthonosan, szépen berendezted.Melegség, szeretet mely ez otthonból árad,Vidámságot, boldogságot adsz Te a Nagymamádnak!
Gyerekeknek boldog gyereknapot kivánok
- Én vagyok a nyuszi. Hát te ki vagy ?
- Én vagyok az öszvér.
- Az meg mi ?
- Apám ló volt, anyám szamár.
Megy tovább a nyuszika, találkozik a farkaskutyával:
- Én vagyok a nyuszi. Hát te ki vagy?
- Én vagyok a farkaskutya.
- Az meg mi?
- Apám farkas volt, anyám kutya.
Megint megy tovább a nyuszika, zümmögést hall a feje felett:
- Én vagyok a nyuszi, hát te ki vagy?
- Én vagyok a lódarázs. A nyuszi eltöpreng, majd megszólal:
- Na, menj a fenébe!
- Hé, Farkasok! van közöttetek vagány?!
A Farkasok csak néznek, megszólalni sem mernek.Nagyon kemény legény ez a Nyúl, hogy csak így ide áll.
- Na, akkor mindenki ad egy húszast, aztán elhúztok innen a fenébe!
Farkasok fizetnek, aztán elhúznak. Másnap megint a Farkasok elé ugrik a Nyuszika:
- Hé, Farkasok! Van közöttetek vagány?!
Farkasok nem mernek szólni.
- Na mindenki ad egy húszast, aztán elmentek a fenébe!
A Farkasok elhatározzák, hogy másnap megleckéztetik a Nyulat. A három legkeményebb ki fog állni, és azt mondja, hogy ö vagány. Na, erre majd mit szól a Nyúl. Másnap mennek a Farkasok az erdöben, egyszer csak elébük toppan a Nyuszika.
- Hé, Farkasok! Van közöttetek vagány?!
- Igen van! - lép elö a három legkeményebb.
- Hé, Medve! - fordul hátra a Nyuszika a bokor felé. - Mit fizetnek a vagányok?
-A vagányok egy ötvenest, a többiek egy húszast, aztán húzzanak innen a fenébe!
- Mit csinálsz? Megbolondultál? Egy ilyen szép napon a jó levegő helyett mérgezed a tüdődet? Gyere inkább, s szaladj velem, hogy oxigénnel teljen meg a tüdőd!
- Igazad van! - mondja a szarvas és elkezd szaladni a nyuszikával.
Amint szaladnak, meglátják a rókát, az orra a kokainba lóg.
- Hé te! - mondja a szarvas, itt a természet közepén kokainozol?
Gyere inkább, és szaladj velünk, hogy oxigénnel teljen meg a tüdőd!
- Igazad van! - mondja a róka, s elkezd ő is rohanni a többiekkel.
Egy kicsit később találkoznak a medvével, amint az épp egy injekciós tűt tart a kezében egy adag tiszta heroinnal.
- Hé, itt a természet lágy ölén akarod belőni magad? Gyere inkább szaladj velünk, hogy teljen meg a tüdőd oxigénnel! - mondja a róka.
- Menjetek a büdös francba! Minden alkalommal, amikor a nyuszika bekap egy extasy-t, nekünk is rohangálnunk kell az erdőben?
-Nyuszika!
Ha 1-est, 2-est, 3-ast, 4-est vagy 5-öst dobsz, megeszlek!
-És ha 6-ost? kérdi a nyuszika.
-Akkor újra dobhatsz!
Jótündér:
- Jó napom van, teljesítem 3-3 kívánságotokat.
-Medve:
Sok-sok medvelányt akarok!
-Nyuszika:
Répatortát.
- Medve:
Még több medvelányt akarok!
- Nyuszika:
Egy Ferrarit.
-Medve:
Még több medvelányt akarok!
- Nyuszika:
A medve legyen b***.
Nyuszika dugja a rokalányokat. Arra jár a medve:
- Nyuszika egyszer nagyon megjárod!
Nyuszika csak legyint. Másnap a nyuszika dugja a farkaslányokat.
Megint meglátja a medve:
- Nyuszika egyszer nagyon megjárod!
Nyuszika csak legyint.
Harmadnap látja a medve hogy a nyuszika kiterülve fekszik a földön, nyelve kilóg és felette keselyük köröznek.
Mondja neki:
-Látod látod nyuszika én megmondtam.
-Kussmá medve még elijeszted öket!
Kedeves forumozok!
SZERETNÉM KÖZÖLNI VELETEK HOGY AZ A VERS A CIME " CSUNYA ESÖ"
AMIT A martika45 TET FEL AZ JOGTALANUL LETT FELTÉVE
TUDNIILLIK A VERSET ÉN IRTAM ÉS HA EL IS HOZTA A MÁRTIKA45 VALAHONNAn ALÁ KELLET VOLNA IRNI A SZERZÖ NEVÉT VAGYIS AZ ENYÉMET.
HA KÉRTE VOLNA TÖLLEM AKKOR IS ODAADTAM VOLB NA DE IGY CSAk ALKI VERSÉT ELVENNI CSUNYA DOLOG
ÉN SZÁMTALAN VERSET IRTAM ÉS ÍROK
MOST IDETESZEM A VERSET AZ ÉN ALÁÍRSOMMAL
Különben olvashattok verset a Szeretem Erdélyt címü topikba amiket én írtam De jogot tartok arra hogy ha elviszitek valahova közölni csak az aláirásommal vihetitek
Minden jót nektek és enek a topiknak
Belenta Emilia
Csúnya esö (Ugly rain)
Belenta Emilia verse
Kitekintek ablakomon
Szomorúan látom
Ismét borús az idö
Sürün esik az esö.
Munkába igyekvö emberek
Hát ez nem jó tinektek!
Szegény beteg emberek,
Ez idö miatt szenvedtek.
Az esö esik csendesen
Nem törödik semmivel,
Nem látja be hogy
Elég volt belöle.
Szomorúan szól a föld:
- Miért tetted ezt velem?
Eláztattál nagyon csúnyán
Emberek haragszanak rám.
Puha lettem mint a krém
Tapadok könnyedén,
Rátapadok a cipötalpra
Akár maradhatok is rajta.
Most állj meg esö kérlek szépen,
Nem kérek most többet belöled.
Add át helyed a napsugárnak,
Szárítson föl már engemet.
Csúnya esö hord el magad!
A felleg lassan fölszakad.
Föld és én bizunk abban,
Hogy kiderül valaha.
Belenta Emilia
- ???
- Mert csiklandozza a seggét egy fűszál.
- Ezt én nem tűröm tovább! Ez a fickó szemérmetlenül csal!
- Ugyan már, miből gondolod? - kérdik a többiek.
- Abból, hogy folyamatosan más lapokkal játszik, mint amiket leosztok neki!
- ???
- Kezét csonkolom!
- Kislányunk született.
- És maga talán kisfiút szeretett volna?
- Nem, én válni szerettem volna.
- Jajajaj! Leégett a színes tv, a video, a hűtőláda, mikrohullámú...
Másnap a kárszakértő kimegy a cigányhoz:
- Te, cigány... TV? Videó? Hiszen nincs is nálad áram!
- Jaj, az aggregátorom is...
- Gyerekek! Tudtok utánozni állathangokat? Mondjuk a tehénét?
Petike jelentkezik:
- A tehén azt mondja, hogy: Múúú!
- Nagyon jó! És mondjuk, mit mond a tyúk?
Józsika jelentkezik:
- A tyúk azt mondja: kot-kot-kot!
- Nagyon jó! - mondja a tanárnő. - És ki tudja, mit mondanak a disznók?
Móricka jelentkezik az utolsó padból:
- Azt mondják, hogy "Jó napot kívánok! Jogosítványt, forgalmit kérem ellenőrzésre!"
- Még hogy jámbor-e? A legutóbbi vásáron hatan tartottuk, mégis bement a templomba.
- ???
- Aki zuhanyzás közben széttárja a karjait, hogy el ne nyelje a lefolyó.
- A házasságban az első tíz év a legnehezebb!
- Miért, te mióta vagy házas? - kérdezi a lány.
- Tíz éve!
- Tudod mit csinálunk, ha hazaérünk?
- De hiszen a moziban már kétszer le****talak!
- Engem???
- Tejbe mártott kifli!!
- És hol tartotok?
- Beleszeretett a postásba!
- Kezdem azt hinni, hogy az ügyvédem egy kicsit pénzéhes.
- Miből gondolod?
- Kiszámlázott nekem 60 ezer forintot éjszakai műszakért, mert éjjel az én ügyömről álmodott...
- ???
- Két bazi nagy ékezet van rajta...
- Négyet kértél? Minek neked három? Elég neked kettő. Nesze, itt van egy! Dobjuk fel, ha fej, akkor a tiéd lehet!
- Vak asszony visszanéz!
- Véres lábnyomok a levegőben!
- A nagy zabálás (Etióp fantáziafilm)
- Hol fáj, kislány? - kérdi az orvos.
Mire a kislány:
- Ahol csak akarja!
Bemegy a rendőr és kérdezi:
- Leülhetek?
- Igen.
- Rágyújthatok?
- Sajnos itt nem.
- Akkor pingvin.
- Hahóóó! Hogyan lehet átjutni a másik partra?
Mire a válasz.
- Dehát már ott vagy!
- Minden szó benne van, de nem betűrendben.
- Gyerekek! Olyan buták vagytok, hogy az osztály 50 százaléka meg fog bukni matekból!
Erre felszólal Móricka:
- De hiszen nem is vagyunk annyian...
- Az én feleségem olyan beszédes, hogy bármilyen témáról képes órák hosszat beszélni!
- Az semmi - feleli a másik. - Az én feleségemnek ehhez még téma sem kell.
Pistike megbukott földrajzból, és egy nyugdíjas tanárnő készíti elő a pótvizsgára. Hozzá is akartak látni a tanuláshoz, de Pisti sehol sem találta az atlaszát. Végül a tanárnő megígérte, hogy ifjúsága óta őrzött iskolaszerei közül kikeresi a saját atlaszát.
- Tanárnő kérem - szólt erre Pisti -, az az atlasz nem lesz jó. Félek, hogy nincs még rajta Amerika.
Két vadász a ül a magaslesen. Az egyik a távcsövével kémleli a tájat :
- Te, az nem a Te házad az út mellett ?
- De az enyém.
- Te, az nem a postás biciklije a kerítésnek támasztva?
- De az.
- Te, az nem a nejed a postással az ágyban?
Nézi a másik vadász :
- De komám, az bizony az ! Te nagyon jó lövő vagy, megtennéd, hogy a nejemet fejbe lövöd, a postást meg tökön ?
Az első vadász belenéz a puska távcsövébe, majd megszólal :
- Te, komám, úgy látom, hogy az most egy lövésből is menni fog....
Az első világháborúban három hadnagy azzal jelentkezett az orvos alezredeshez, hogy szereljék le őket.
- Maga miért akar leszerelni? - kérdezi az elsőt.
- Jelentem, gyomorbeteg vagyok.
- Fél gyomorral is szolgálunk a hadseregben! - jön a rövid válasz.
- És maga? - kérdezi a másodikat.
- Jelentem, tüdőbeteg vagyok.
- Fél tüdővel is szolgálunk a hadseregben! - hangzik a válasz.
- Hát maga? - kérdezi a harmadikat.
- Jelentem, hülye vagyok.
Az orvos éppen kezdte volna a szokásos mondókáját, majd a felénél megállt és elordította magát
- Leszerelni!
Szent Peter az egyik angyalhoz:
- Mi ez az óriási tömeg a kapu előtt?
- Csak a csernobili három áldozat érkezett meg.
A rendőröknél felvételi van. Az első teszt angol nyelvű. Bemegy az első rendőr, és jön a kérdés:
- Do you speak English?
- Hö?
- Kirúgva! - szól a vizsgáztató.
Bemegy a második poszt:
- Do you speak English?
- Hö?
- Kirúgva! - üvölt a vizsgáztató.
Bemegy a harmadik rendőr:
- Do you speak English?
- Yes, I do!
Mire a vizsgabiztos:
- Hö?
Minden Kedves Édesanyának,Nagymamának szeretettel küldöm ezt a csodálatos verset
Dsida Jenő
Hálaadás
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
- itt e földön senki sem szerethet jobban! -
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.
Te tudod, Istenem - milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!
Szép estét
József Attila:
Tavasz van! Gyönyörű!
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
a vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
mezei szagokkal a tavaszi szél.
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
Minden gyerek lelkes, jóízű kacagás!
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
a mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!
Három kis nyúl ül a réten.
Mesebeli faluszélen.
Előttük egy halom tojás,
Húsvét táján ez így szokás.
Festék is van jócskán, bőven,
Fut az ecset tekergően.
Tojáson a színes csíkok
Olyan, mint a fürge gyíkok.
Nyúlapó is megjön közbe,
Leül köztük ott a földre.
Nagy bajuszát simogatja,
Tojásokat válogatja.
Szebb az egyik, mint a másik,
Nincsen köztük mely hibázik.
Ügyes ez a három füles,
Nem lesz a tál sehol üres.
Jut is bőven minden házba,
Locsolóknak tarisznyába.
Kinek nem jut fusson ide,
Nyúlapó tesz a zsebibe.
József Attila
GYÖNYÖRŰT LÁTTAM
Gyönyörűt láttam, édeset,
elképzeltem egy gyenge rózsát.
Elbámészkodtam s rám esett,
mint nagy darab kő, a valóság.
Ám ez a kő is képletes.
A legjobb, ha mindent kimondok.
Igy oktatnak ügyeletes
és tanulságos napi gondok.
Lám, ösztönöm helyes nyomon
járt, amikor bejött az ember.
"Kikapcsolja a villanyom" -
ez zúgott bennem, mint a tenger.
A kés ott volt az asztalon
- éppen a ceruzám hegyeztem -
ha ezt az embert leszurom,
tudom, mindennel kiegyeztem.
El voltam keseredve. Hát.
Minden sötét és szomorú lesz.
Állat védheti otthonát;
hanem másfajta háború ez.
Fegyvert ragadni gyengeség:
megöl az ellenség és megver
s elszáll rólam a kedves ég.
Jogállamban a pénz a fegyver.
A hadviselés itt ma más.
A hős a kardot ki se rántja.
Bankó a bombarobbanás
s mint fillér, száll szét a szilánkja.
Igy okoskodtam s jónapot
kivánva elhuzódtam oldalt
s este a nyájas csillagok
rámnevettek a teli holddal.
1937. júl.
------------------------
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Próbáltam súgni szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világrajöttem vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Mert félig már ki is bukott, tudom,
De mindig megrekedt a féluton.
Az egyik forró és piros lett tôle,
Ô is sugni akart: csók lett belôle.
A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.
Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem ô égô csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy ôt higyjem.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kinoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak,
Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.
Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.
Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Mégis a legtöbb: ember, aki él.
Mindenkinek rokona, ismerôse,
Mindenkinek utódja, ôse.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
Elmondanám az út hová vezet,
Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgôt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsôjére, kérlek,
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhirt, jó hirt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.
(1926)
Kellemes vasárnap délutánt
http://video.xfree.hu/?n=sarkadykati|c6f26 569d348e695be873df66576645d
Vasas Mihály:Van, mikor
Van, mikor kék az ég,
Csendes.
S van, mikor ez épp elég!
Van, mikor látsz egy madarat,
mely suhan.
S jó tudni, hogy szabad.
Van, mikor az erő hatalom!
Vagy érdem?
De ez csak egy múló alkalom.
Van, mikor tudni veszélyes,
s káros.
A tudás jó! de kényes.
Van, mikor tűrni bölcs dolog!
S lám:
Ki ezt tudja, mindig boldog.
Van, mikor a szerelem fáj,
Tép,
Éget, mar, sötét, homály...
Van, mikor az élet szomorú
s kemény!
De nem! Ez nem háború!
Van, mikor nem süt a nap,
S hideg van.
De benned élet... élet van!
S van, mikor elcsüggedsz...
Ne tedd!
Az élet szép! s Te élvezd ezt!
Wass Albert: A szellemi ember hivatása
A szellemi ember hivatása: meglátni és kimondani az igazat. Meglátni: vagyis elvetni mindenféle szemüveget, mely a maga színeződésével befolyásolhatná a tiszta látást. Legyen az a szemüveg divat, korszellem, politikai jelszó vagy közösségi elfogultság. Tiszta szemmel nézni, és tiszta szemmel látni: ez a szellemi ember elsődleges hivatása...
A szellemi ember köteles kimondani az igazat. Kötelezi őt erre az Istentől kapott írástudói rang, a látás és a kimondás képessége. Kötelezi őt erre magasabb rendű emberi mivolta és nem utolsó sorban a hitel, melyet szava - akár igazat mond, akár nem - az emberi tömegek fölött élvez.
A szellemi ember felelőssége nem ismer megalkuvást és a jövendő könyörtelenül számon kér tőle minden kimondott szót. Az emberiség nagy perceiben a szellemi ember a koronatanú: eskü kötelezi arra, hogy az igazat vallja, csak az igazat és elhallgatás nélkül a teljes igazságot. Tanúvallomásától függ a perek kimenetele, és ha hamis tanúnak bizonyul: világkatasztrófákat von maga után. Köteles kimondani hangos szóval az igazságot, kínzókamrában és bitófán éppen úgy, mint bársonyszékben.
Találkozás:
Nyuszika és a róka találkoznak az erdőben. Nyuszika köszön:
- Szia vöröske!
- Te engem ne vöröskézz le!
- Miért, jobb lenne, ha lerókáználak.....!?!
Vajon hogyan tolják ki magukat a ragacsos burokból a vidám apró levelek? Honnan veszi az üzenetet a sötét verem mélyén a krumpli csírája, hogy áttörve héjat, műanyag hálót - induljon? A kotlós forró testtel üli fészkét, kotyogva igazgatja titka rejtegetőit, a meleg tojásokat... Ki küldte rá a lázat, a lázadó kedvet, hogy feledve szemet, gondtalan kapirgáló reggeleket, tüzes testtel életet adjon... És ki küldi a kába méheket a korai hunyor fürtös virágához? Beleájulni, belealudni, beleszerelmesedni az első édes, illatos pillanatba... Ki súg rigónak, cinegének, hogy füttyükre vár a fák között langyosodó levegőben minden, ami él. Tudják-e vajon a könnyű röptű szabadok, az eget a földdel összekötő pacsirta, a léha múltú kakukk, hogy hangjukat fájdalmasan nélkülözte, mint megbüntetett kisgyerek, a világ...
Schaffer Erzsébet
REVICZKY GYULA:
IMAKÖNYVEM
Aranykötésű imakönyvet
Hagyott rám örökül anyám,
Kis Jézus ingben, glóriában
Van a könyv első oldalán.
Sok év előtt egyik sarokba
Beírta jó anyám nevét,
Lehajtom a betűkre főmet,
Hogy fölidézzem szellemét.
Nekem úgy tetszik, hogy csak egyszer
Fehér ruhában láttam őt.
Tavasz volt épp, a kedves ákác
Virágozott a ház előtt.
A lemenő nap fénysugára
Reszketett ajkán, zárt szemén.
Apám ott állt a ravatalnál,
És vélem együtt sírt szegény.
Hogy elmosódtak a betűk! Mily
Sárgák s kopottak e lapok.
Rég' volt, midőn ez imakönyvből
Még az anyám imádkozott.
Kék selyemszállal összekötve
Van itt hajambul egy kevés.
Aranyos fürtjeimhez akkor
Nem illett még a szenvedés.
Írott imádság töredéke
Mellett van az anyám haja,
Emitt egy szentnek vézna képe
S egy régi, halvány Mária.
Elnézem... Éppen így viselt meg
A sors azóta engemet.
Sokszor szeretnék sírni, hogyha
Nem szégyellném a könnyeket.
Az Úr imádságát ütöm fel
(Kísérőm a nehéz úton),
S vigasztalást vegyít a kínhoz
A te imád, ó, Jézusom!
Imádság kell a szenvedőnek,
Akit a sors árván hagyott.
Úristen, én nem zúgolódom:
Legyen a te akaratod.
Föl nem panaszlom a világnak,
Csak szellemednek, jó anyám,
Milyen kopár volt ifjúságom,
S hogy mennyi bánat szállt reám.
Tűrtem, reméltem, megalázva
Idegenek közt éltem én;
De azt a régi imakönyvet
S emléked szentül őrizém.
VÁRNAI ZSENI:
FÁRADT A SZÍVEM
Fáradt a szívem, és halkan ver nagyon,
Csak jó úgy hosszan ülni a napon,
Nézni a fákat, és nézni az eget,
A messziról kéklő nagy hegyeket,
És lesni a fájó csöndet itt belül,
Amint a könnyhúrokon hegedül.
Hallgatni: ver-e még dalt a szívem,
Meghalt talán, vagy alszik, pihen?
Vagy, mint a hernyót gubózza selyem,
Hogy föltámadjon szárnnyal ékesen?
Tud-e még sírni, könnye van-e még?
Sikoltni tud-e, ha kínok-kínja ég,
Tud-e lázongni, mint vulkános hegyek,
Ha zúg fölötte vészes förgeteg?
S altatónótát, zengőt, édeset,
Dalol-e majd, ha elterül az est,
S a kisfiú álommesére vár,
Mely aranykertből aranyszárnyon száll,
Át a nagy, fénylő mesetengeren,
A fáradt, csöndes szívemet lesem.
Kellemes szép estét
ELIZ MINNY:
ÉVSZAKOK
Az élet, olyan, mint az évszak,
Van tavasz, nyár, ősz, tél.
Tavasz van, Te akkor játszó gyermek,
Jön a nyár, belőled lesz kisdiák,
Ősszel már Te vagy önmagad,
S eljön a tél, mely egy élettel felér.
Van családod, barátod, s most ha rátaláltál,
Vigyázd! - a boldogságot!
Furcsa évszak a tél,
Néha enyhe, szinte melengető,
Olykor hideg, fúj a szél,
Máskor fagy, havas a táj.
De Te ne bánkódj!
Eljön még a télben a nyár!
Van gyermeked, neveld úgy,
Hogy tudja azt, mily
Gondtalan a tavasz,
Mire tanít a nyár.
Tudását hasznosítsa ősszel,
De ha eljön a tél, keresse
Meg azt, akivel
Egy örök életen át egyformán
Van tavasz, nyár, ősz, s
Boldogságot, örömet hozó kemény tél.
1981.
NYITNIKÉK
Alszik a hóban
a hegy, a völgy;
hallgat az erdő,
hallgat a föld.
Mikor legutóbb
jártam itt,
nyár nyitogatta
pipacsait,
a nyár nyitogatta,
temette az ősz;
és volt, aki vesztett,
és nincs, aki győz.
Lombnak, virágnak
nyoma sehol,
fekete csontváz
a fa, a bokor,
s halotti csipke
a díszük is,
az a törékeny
tündéri dísz,
mit rájuk aggat
éjszaka
fehér kezével
a zuzmara.
Alszik a hóban
a hegy, a völgy,
hallgat az erdő,
hallgat a föld.
Egyszerre mégis
rezzen a táj:
hármat fütyül
egy kis madár.
Háromszor hármat
lüktet a dala,
vígan, szaporán, mint
éles fuvola.
Az a fuvolás
a Nyitnikék!
Már kezdi is ujra
az énekét:
két füttyre mindig
kvart lefelé:
nem sok, de örülni
ez is elég.
Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
szívnek és tavasznak
nyílni kék!
Nyitni, de – nyitni, de –
nyitni kék!
Fütyülöm én is
énekét.
Nyitni kék, fütyüli,
nyitni kék,
a telet bírni
illenék!
Bírni és bízni
illenék!
Fütyül és elszáll
a Nyitnikék.
Nyitni kék! – fütyülök
utána
s nézek az eltűnő
madárra.
Nyitni kék, fütyülöm,
nyitni kék,
hinni és bízni
kellenék,
mint az a fázó
kis madár,
aki sírja, de bírja,
ami fáj,
akinek tele rosszabb,
mint az enyém,
és aki mégis
csupa remény.
Nyitni kék, indulok,
nyitni kék,
fog az én szívem is
nyitni még.
Nyitni kék! Ébred
a hegy, a völgy,
tudom, mire gondol
a néma föld.
Ő volt a szája,
a Nyitnikék,
elmondta a holnap
üzenetét:
a hitet, a vágyat
fütyülte szét,
kinyitotta a föld
örök szivét:
fütty-fütty-fütty, nyitni kék,
nyitni kék –
Nyisd ki, te, versem,
az emberekét!
Heltai Jenő: Kérdőív
Mikor elnémul megkínzott szived,
Eléd teszik a nagy kérdőívet.
Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,
A láthatatlan jegyző jegyzi majd.
Mit fogsz felelni - mert felelni kell! -
Az életedet hol hibáztad el?
Hol kanyarodtál balra jobb helyett?
Figyelj! Tudod az átkozott helyet?
Ha menned adná isteni csoda,
Mondd: visszamennél még egyszer oda?
Veszett fejszének hajszolva nyelét,
Az út robotját újra kezdenéd?
Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,
Megfutni mernél még egy Maratont?
Mindaz mi hitvány, hazug, és hamis,
Végigcsinálnád, mondd, másodszor is?
Miért? Miért? Új célokért? Avagy
Azért, hogy eljuss oda, hol ma vagy?
Hogy elfelejtve minden régi kínt,
Rimánkodhass és harcolhass megint?
Ezért a díjul zsugorin kimért
Keserves, édes, pici életért?
Ez hogy tetszik? :
- Miért nem vezetik be a sivatagban a szocializmust?
- Mert 2 éven belül importálni kellene a homokot.
Szia! Nagyon jó
. Ez, hogy tetszik?
Mi az? Fehér embernek gumival 5000 Ft, cigánynak gumi nélkül ingyenes?
- ???
- Bungee jumping.
**********************************
Másodpilóta
Egy viharos éjszakán zajlott a következő rádióbeszélgetés a repülőtér irányítótornyában:
Első hang a rádióból:
- Torony, 3000 láb magasan vagyok a Heli-pad 1 felett!
Egy másik hang a rádióból:
- Torony, az lehetetlen! Én is 3000 lábon vagyok a Heli-pad 1 felett!
Pár másodperc döbbent csend, az irányítótorony személyzete döbbenten várja a robbanást.
Ekkor az első hang ismét:
- Te hülye! Te az én másodpilótám vagy!
*************************************
Valószínűleg
Mórickáék a "valószínűleg" szót tanulják.
Felszólít egy tanulót a tanárnéni.
- Mondj egy olyan mondatot, amiben benne van a "valószínűleg" szó!
- Valószínűleg nyáron a Balatonra fogunk menni nyaralni!
- Jó!
Felszólít egy másik tanulót!
- Mondj egy olyan mondatot, amiben benne van a "valószínűleg" szó!
- Valószínűleg tavasszal kapok egy biciklit.
- Nagyon jó!
A tanárnéni felszólítja Mórickát!
- Mondj egy olyan mondatot, amiben benne van a "valószínűleg" szó!
- A mamám egy újsággal a kezében ment hátra a kertbe!
- De Móricka, ebben nincs benne a "valószínűleg" szó!
- De valószínűleg szarni ment, mert olvasni nem tud!
***************************************
kártérítés
Az autós elgázol egy embert. Kórházba szállítás után amputálják az egyik lábát. Felgyógyulás után kétmilliós kártérítést követel a bíróságon. Azt mondja erre a gázoló a tárgyaláson:
- Hát maga azt hiszi, hogy milliomos vagyok?
- Miért, én talán százlábúnak nézek ki?
**************************************
Szájharmonika
Egy repülőgép lezuhan a sivatagban, csak egy ember éli túl. Már 3 napja bolyong a sivatagban, mikor oroszlánok jönnek és körbeveszik. Gondol egyet az ember, előveszi a szájharmónikáját, mivel most úgy is meghal, eljátszik egy utolsó dalt. Csodák csodájára, mikor elkezdett játszani, az oroszlánok mind leültek köré és ámulva hallgatták a zenét. Kicsit később arra jött egy másik oroszlán, és egy pillanat alatt felfalta az embert. Erre megszólal az egyik oroszlán:
- Látjátok, nem megmondtam hogyha megjön a süketnéma akkor vége lesz az előadásnak?
A szeretet!
Sokszor eltűnődöm,
hol van a szeretet?
Mind az mit anyáink,
nagyanyáink, dédanyáink,
neveltetése adott!
Csak rohan a világ,
a szeretet megkopott.
Fakó, kopár, már-már
mondhatnám azt is,
hogy majdnem kihalt.
De nem az nem lehet!
Még látok egy lángocskát.
Féltve föl emelem,
s viszem óvatosan tovább.
Neked adok belőle,
egy lángoló parázs-t.
Vigyázz rá kérlek,
el ne aludjon.
Féltve őrizd!
S egy szép napon,
Te is add tovább!
Kányádi Sándo
A jámbor medve
Februárban föl szokott
ébredni a medve,
s elindul a barlangból,
lassan lépegetve.
Úgy lépeget, mint aki
nincs mezítláb szokva,
s karjaival kalimpál,
folyton kapaszkodva.
Nem is csoda, szegénynek
érzékeny a talpa,
kivékonyult, télen át
álmában is nyalta.
Álmos is meg gyönge is
ilyenkor a medve.
Lézeng, cselleng egy kicsit,
ha volna mit, enne.
De csak azért jön elő,
lássa, mi a dolga.
Ha süt a nap, visszamegy,
mert a nap csalóka,
hátra még az igazi
zimankós hadd-el-hadd,
hátra még a tél java:
kíméljük a talpat.
Ha pedig az idő zord,
künn marad a medve.
Itt a tavasz, amire
visszaszenderedne.
Legénykedik csak a tél,
mutatja hatalmát,
holott nyílni készülnek
a rügyek s a barkák.
Künn marad a medve, és
talpát nem kímélve,
elcammog a még jeges
kis patak vizére.
A szőke nő automata mosógépet kap a férjétől ajándékba. Nagyon
boldog,
alig, hogy beüzemelik, már másnap mosni akar. Gyorsan
levetkőzik és nekilát
berakni a ruhát. Hirtelen haza ér a férj, s döbbenten látja,
hogy a felesége
meztelenül áll a mosógép mellett és rakja a ruhát.
- Na, DE! Drágám!! Te miért vagy meztelen?
- Mert a használati utasítás szerint, az első programot ruha
nélkül kell indítani!
Az idős néninek elintéznivalója van az önkormányzatnál. A papírok
kitöltése után így szól az előoadó:
- Itt tessék aláírni.
- Hogy írjam alá?
- Hát, ahogy a leveleket szokta.
- Rendben. 'Sok, sok szeretettel: Nagyi.'
Lóerő
Öreg székely bácsi megy az országúton, egyszer csak megáll melette egy Mercedes, kihajolnak az ablakon és megkérdezik a bácsit:
- Hány lóerős a szekér, papa?
- Kettő, hát a tied?
- 320 - mondja a sofőr és nagy gázt adva elhúz.
Pár kilométerrel arrébb az öreg látja, hogy a Mercedes nekiment egy fának. Erre gúnyosan így szól:
- Mi van fiam, szétszaladt a ménes?
Menekül a csiga az erdőből. Találkozik a rókával.
- Mi van csiga, belőttél, hogy így tepersz?
- Áááá, dehogy! Itt az APEH, vagyonvizsgálat lesz.!!
- Na és?
- Hát tudod, nekem is van egy saját házam, az asszonynak is, meg a
gyerekeknek is. Gondolhatod!
Elgondolkodik a róka, majd ő is futni kezd. Találkoznak a gólyával.
Megszólítja a ravaszdit:
- Mi van róka, hova futsz ilyen gyorsan?
- Nem hallottad? Kiszállt az APEH az erdőbe, vagyonvizsgálatra.
- És akkor mi van?
- Hát nekem is drága bundám van, az asszonynak is, a gyerekeknek is.
Gondolhatod!
A gólya nagyon csodálkozik, majd kis gondolkodás után magabiztosan rákezdi:
- Hát fiúk, nekünk ezen a ronda fészken kívül aztán igazán semmink sincs.
Az is mindig össze van szarva,
tehát csúnya is, olcsó is - szóra sem érdemes.
Mire a csiga loholás közben visszaszól:
- Nana, gólya! Fél év itthon, fél év külföldön - MIBŐL?!?!?!??