Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Pán Péter generáció
Torolt_felhasznalo_802927
Létrehozva: 2011. március 6. 20:01
Sziasztok!
Pán Péter generáció
Azok a 80-as években született fiatalok, akik biológiailag felnőttek, lélekben kamaszok. Sokan szüleiknél élnek, vagy a szülők anyagilag támogatják őket, motiválatlanok és kerülik a felelősségvállalással járó döntéseket. Szexuálisan aktívak, de ezen a területen sem vállalnak felelősséget (házasság, gyerek). A tanulmányi idejűket akár tíz éven át húzzák. Céltalanok, kapcsolatbeli és identitásbeli problémákkal küzdenek.
Készült róla egy 100 oldalas tanulmány, aki érdekel, az itt megnézheti:
http://www.kontramuhely.hu/wp-content/uplo ads/2011/01/80as-generacio-esszekotet.pdf
Kiváncsi vagyok a véleményetekre. (szülői oldal, 20-as korosztály nézőpontja, vagy más generációk meglátásai)
Én még abban is látom a hibát, hogy szerintem baromi sok az információ.
Ha csak az IT-t nézem:
Én még 95-ben láttam először windows-t, előtte egy C64-ünk volt.
De ami azóta "megy", már én is nehezen követem, pedig fiatal és informált vagyok. Egyszerűen számomra is sok ez a mérhetetlen adatmennyiség, választék, lehetőség. Sok időt vesz igénybe, hogy kiszűrjem a nekem megfelelőt.
A másik fejvakarós rész a vásárlás. (Nő létemre rühellek vásárolni, mert felidegesít!)
A bevásárlóközpont egy polcsora csak dezodor. Ha újat próbálnék ki az minimum fél óra szagolgatás... Anyukám meg jön a nettodor dezodorral, hogy az ő idejében az az egy volt... (félig meddig irigylem...
)
Annyit azért még szeretnék megjegyezni, hogy a mi generációnknak még volt jövőképe. A 80-as években születetteknek, a mai fiataloknak már nincs, és valljuk be, lassan nekünk sincs.
Én nyugodtan megtehettem, hogy egy szakmával a hónom alatt elmenjek dolgozni, és mellette tanuljak. Ma munkanélküli lehetenék maximum.
Mit lehetett/lehet tanácsolni egy huszonévesnek, vagy fiatalabbnak?
Sziasztok!
40 éves vagyok, csak hogy milyen generációhoz tartozom....én is későn mentem férjhez és későn szültem...de: kb 20 éves korom óta önálló életet éltem. Persze a szüleim mindig segítettek ha szükség volt rá.
Sztem az a legnagyobb probléma hogy a fiatalok egy része nem akar felnőni, mármint ami a felnőtt lét felellősségvállalását jelenti....na az amiből köszi nem kérnek...és szerintem is ebben a szülőknek van a legnagyobb felelőssége. A szeret sztem nanem azt jeleni hogy mindent megcsinálok a gyerek helyett, gyereknek.
Nálam azt jelenti hogy megtanítom arra hogy képes legyen önálló életet élni és igénye is legyen erre. 2 cuki kisfiam van 4 és 6 évesek. hetente 1X felporszívóznak és minden reggel megigazítják az ágyukat...és imádom őket. És mindig támogatni fogom őket de ez az én szótáramban nem azt jelenti hogy helyettük melózok, csak az hogy értük....
Mi úgy nőttünk fel, hogy együtt laktunk a nagyszüleinkkel. A tesómmal a 70-es években születtünk.
Votl jó és rossz oldala, a jó, hogy mindig foglalkoztak velünk, nem voltunk kulcsos gyerekek, rendet és tiszteletet tanultunk, a nagyszüleimét. Mentünk a hétvégi telekre gályázni, a cserépkályhás fűtéshez szenet hordtunk, fát hasogattunk. Jó volt, ma már tudom.
Viszont, azt is tudom, hogy bármennyire nen szóltak bele a szüleim életébe a nagyszüleim, akkor is minden percben alkalmazkodni kellett.
Amikor a testvérem megnősült és közölte, jön oda lakni az asszonnyal és jön a gyerek nemsokára, én elköltöztem. A nagyszüleim nem éltek már, a tesóméknak meg nyilván nagyobb támogatásra volt szükségük.
Ja, mondjuk én világ áletemben dolgoztam, most is tanulok - nem kismamamként a leszólt levelező egyetemen - mert nekem ez jutott. Sose akarták és nem is tudták volna finainszírozni a tanulmányainkat, majd mi magunknak.
Mindemellett én egyetértek azzal, hogy semmi gond nincsen a szülőkkel lakással, de annak legyen értelme, és ne élősködés legyen. Nem baj az, ha az emner megtasnul alkalmazkodni, és az sem, ha mire önálló életet kezd van egy kis félretett pénze.
Egyébkén azért kérdeztem előbb hogy hány éves vagy, mert azt hittem sokkal idősebb.
Az 50-es 60-as generációnak teljesen más a világlátása.
Mindig megkérdezik a házban az idősebbek, hogy mikó megyek mán féjhö. Én meg viccelődök, hogy előbb egy férj jelöltet kellene találni.
Nem bonyolódom olyan vitába hogy amikor ő ment férjhez 18 évesen, és szült akkor az volt a normális. Anyukám (50-es) már 27 évesen szült engem, a mostani generációnak pedig esze ágában sincs 30 alatt szülni. (Igaz nincs is hova... de ez már más asztal...)
Majd lesz rá igényük, és akkor megtanulják. Nagy ügy.
Engem igyekeztek tanítani, és ugyan nem álltam ellen, de igazán csak akkor kezdtem foglalkozni a főzéssel, amikor megérett bennem az igény a változatosságra.
Most sem ismerem a konyhai műszavakat, de nem izgat, ettől még egész tűrhetően főzök.
Én például évek óta főzök, a sütő részleg pedig teljesen az enyém. Anyukám mindig kihajtott a konyhából ,mondván ráérek megtanulni, ha majd férjhez megyek (ő is így tanult). Én meg akkor is ott álltam és jegyzeteltem. Most már mondhatom hogy profi vagyok. Apukám néha kifejezetten kéri, hogy én csináljak meg valamit, mert jobban sikerül mint anyukámnak.
Nekem természetes, hogy főzzek, mossak, takarítsak, vasaljak, pedig soha senki nem kényszerített rá. Égőnek találtam hogy 20-on évesen nem tudom ezeket.
Pedig az én korosztályomban a csajok többsége (barátnőim 60%-ka) azt sem tudja, hogy mi a különbség tepsi és lábos közöttt... Na az nálam is már bicskanyitogató...
Saját ház/lakás... Érdekes téma ez is.
Nem fogok kitérni a hitemből, ha a gyerekem majd azt mondja, ő itt maradna a családjával. Többszintes, hatalmas ház, miért nyomorogjanak panelban, 25 nm-en vagy adósodjanak el egy életre saját ház építésével? Ráadásul távol tőlünk, akikre nagy szükségük lehet, főleg, ha már gyerekeik lesznek...
Nagyon előnyös is tud ám lenni, ha több generáció együtt él.
A szüleidet és a rokonaidat nem te választod meg, de a párodat igen.
A generációhoz tartozom.
Annyi idő alatt végeztem el a főiskolát majd az egyetemet, amennyi alatt kellett. Van munkám, férjem. Sokan konzervatívnak tartanak.
Tudom, látom, hogy körülöttem a korombeliek nem így élnek. Lébecolnak a felsőoktatásban, majd ha sikerült végezni, otthon ülnek a gép előtt. Heti 3x buliznak. Amíg nem lesz komoly párkapcsolatuk, nem fognak elmenni otthonról, nem fognak munkát vállalni, mert nincs céljuk.
Alapvető különbségnek tartom a korábbi generációkhoz képest, hogy nálunk nem dívik párkapcsolatban élni hosszú ideig. Így egyedül, ha talál is az ember munkát, nem képes fenntartani egy lakást/albérletet.
Ha úgy vesszük, én is Pán Péter vagyok és volna igényem az önállóságra... De: tanulok, mert amikor kicsi voltam, azt mondták, tanuljál, menjél egyetemre, mert az jó, meg dicsőség, mert remek... A suliban prés alatt vagyok, mert jó tanuló a társaság, az ember egyszerűen hülyén érzi magát, ha rosszak a jegyei. Üljek be levelezőre, a kismamák közé, olyan képzésre, amit a tanárok se vesznek komolyan? (Barátok panaszolják, hogy így van...)
A munkahelyen agyonszívatják a fiatalokat, meg mindenkit. Ha suli mellett mondjuk négyóráznék, akkor annyit keresnék, hogy egy közös albérletben lakhassak valakikkel. Amit sokan csinálnak, de azt a Naplóban sem mondták függetlenségnek, ha az ember hétévégén hazajárt...
Szóval, én azért lakom otthon és próbálok így boldogulni, mert félek attól, hogy kiégek. Ketten anyukámmal, szoros nadrágszíjjal és úgy, hogy igyekszem legalább alkalmi munkát vállalni még mindig meg tudunk élni úgy, hogy nem kelek azzal a dilemmával, hogy a lakbért fizetem ki, vagy megbukok a vizsgán....
Az a nagy baj,hogy sokan nem is akarnak felnőni.Innen az elnevezés,hogy Pán Péter szindróma.
Nem baj az,ha együtt lakik a gyerek akárhány évesen is a szüleivel,hanem az,ahogy a riportban az egyik lány is,pl. arra a kérdésre,hogy takarít-e otthon,azt a választ adta,hogy "Nem,az anyukám csinálja hétköznap a talarítást" meg a másik válasza az ledöbbentett :"Míg a divat és a szórakozás érdekel,addig nem adok le pénzt itthon,és nem is szeretnék elköltözni"
Tehát a leválás ami normális lenne..Bele se gondol,hogy a szülei taníttatják,fizetik a számlát,ő meg legalább kivigyen egy szemetet.Ezek a méheknél a herék. Csepp empátia,szülő iránti tisztelet..valami..semmi.Le merem fogadni,hogy a lázát nem tudja egyedül megmérni 28 évesen.És ez a baj ezzel a csoporttal. A szüleik nagyrészben a hibásak,hogy nem nevelték őket önállóságra. Mi lesz amikor nem lesznek a szülők???????